Intro Intro
KT tevékenysége      KT felépítése      Kapcsolat     Tagok      Médiapartnerek Magyar verzio English version
Aktuális hirek »
A Kolozsvár Társaság rendezvényei »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság kiadványai »
..... lásd tovább 
Kolozsvári... »
..... lásd tovább 
Galériák »
..... lásd tovább 
Irások »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság állandó kiállitásai »
..... lásd tovább 
Kulturális rendezvények »
..... lásd tovább 
Linkgyűjtemény »
..... lásd tovább 
Események »
..... lásd tovább 
 
Forum !
Forum » Kulturális rendezvények » Honterus

vissza
2010. április 15. -HONTERUS-SZABADSÁG ESTEK KÉZDI IMOLÁVAL fontosság:
A nemrég Jászai-díjjal kitüntetett, hétvégén pedig az EMKE Poór Lili-díját átvevő Kézdi Imola színművész lesz az április 15-i Honterus–Szabadság Estek vendége. A rendezvényre a kolozsvári Honterus könyvesbolt Kossuth/1989. December 21 utca 1 sz. alatti székhelyén kerül sor csütörtök délután 6 órakor. Az est házigazdája: Köllő Katalin. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
 
 
 
beirta: Horváth László - 14:20 | 16 Aprilie, 2010

Lásd a(z) "--Még több fotó --" újságban megjelent cikket itt.
 

„Kolozsvári színésznő akartam lenni”


Ismét szikrázott a levegő csütörtökön délután a kolozsvári Honterus könyvesboltban: a Szabadság napilap és a könyvesbolt által két héttel ezelőtt elindított rendezvénysorozat második vendége a nemrég Jászai Mari-díjjal kitüntetett, ma pedig az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Poór Lili-díját átvevő Kézdi Imola színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja volt. Az érdeklődők most is egy különleges életpályával ismerkedhettek meg, akárcsak március 30-án, amikor Orosz Lujza színművészt, a sétatéri intézmény örökös tagját látta vendégül Köllő Katalin, lapunk munkatársa. A téma is hasonló volt: beszélgetni színházról, a hétköznapokról, és egyáltalán, az életről... S hogy mi minden fér bele ebbe a körbe Kézdi Imola számára? Többek között kislánya, Rézi és a színész mesterség is...

Március 15-e alkalmából Jászai Mari-díjjal tüntették ki Magyarországon, az EMKE mai közgyűlése után, a Kolozsvári Magyar Operában délután 6 órától tartandó ünnepség keretében pedig Poór Lili-díjat vehet át. Fiatal kora ellenére már számos elismerést sikerült begyűjtenie: a kolozsvári színház társulatának szavazatai alapján 2006-ban Bánffy Miklós Vándordíjjal jutalmazták, több más kitüntetése mellett 2002-ben a Román Színházi Szövetség (UNITER) díját is elnyerte.

Kézdi Imola csíkszeredai születésű színművész, a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetem elvégzése után 1999 és 2002 között a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának, 2002. szeptember 1-jétől pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja.

A színésznő számára valamennyi díj hatalmas ajándék volt eddig, elmondása szerint „jókor és jól is jöttek” az elismerések. – Örülök, hogy pozitív visszajelzések érkeznek a közönség, a szakma és a társulat részéről, de ugyanakkor ez nagy kihívást is jelent számomra. Először általában boldogság tölt el, valahányszor átvehetek egy újabb díjat, utána viszont megijedek, hogy az egyre fennebb kerülő mércének képes leszek-e a továbbiakban is megfelelni. Nem szabad elfelejteni ugyanakkor azt sem, hogy a színház inkább a sakkjátékhoz hasonlít, mindenkinek szerepe van a végeredmény tekintetében – hangsúlyozta a meghívott.

Kitért arra is, hogy szülei is nagyon örülnek a sikereinek, valahányszor lányuknak bemutatója van, Battonyáról Kolozsvárra érkeznek, ugyanakkor az Imoláról megjelenő írásokat is körültekintően gyűjtögetik. – Elégedettséget látok az arcukon, és megnyugtatom magam: nem kell megbánnom, hogy színész lettem, és nem orvos. Középiskolában kémia-biológia szakon végeztem, 11. osztályos koromban pedig, az iskolai színjátszó csoportba való bekapcsolódásom révén szépen lassan megfertőzött ez a világ. Azért szerettem volna korábban orvos lenni, hogy meggyógyítsam az édesanyámat, aki – bár beteg volt –, olyan hatalmas erővel nevelt bennünket, hogy ezt én sokáig észre sem vettem. Amikor eldöntöttem, hogy színművészeti főiskolán folytatom tanulmányaimat, tudtam meg, hogy korábban édesapám is színis diák volt egy évig. „Folytasd az álmomat”, mondta, mint a filmekben – emlékezett vissza Kézdi Imola.

S hogy mit jelentett számára a számos pozitív visszajelzés után Jászai Mari-díjjal gazdagodni? Eleinte azt gondolta, bizonyára félreértett valamit... – A parkban sétáltam a kislányommal, Rézivel, tologattam a biciklit, amikor megszólalt a telefonom. Egy női hang köszönt rám. Mondtam neki, hogy nem igazán tudok most beszélni, de amennyiben fél óra múlva visszahív, már otthon leszek, és akkor elmondhatja, amit szeretne. Megígérte, hogy vissza fog hívni, és hozzátette: ha már sikerült elérnie, közli, hogy Jászai Mari-díjat kaptam – mesélte a színművész. Abban a pillanatban csupán a díjra való jelölésre gondolt, egyszerűen nem hitte el, hogy a kitüntetés már biztosan az övé. – Megetettük a kacsákat, majd felhívtam édesanyámat, és elmeséltem, hogy állítólag Jászai Mari-díjas lettem. Később, amikor a hölgy ismét felhívott, rákérdeztem, hogy akkor tulajdonképpen miről is van szó, addig ugyanis – és ez a kétségem a díj átadásáig is megmaradt –, azt hittem, nem jól értettem, amit mondott.

Örül a pozitív visszajelzéseknek, ugyanakkor megtanulta kezelni a kritikákat is. – Meghúzom a fülemet, amikor úgy érzem, elbíznám magam. Ez nem álszerénység és nem is egy felvett maszk, szeretnék minél közvetlenebb módon viselkedni azokkal az emberekkel is, akik esetleg csak a színpadról ismernek, igyekszem nyitott lenni mindenki irányába – hangsúlyozta.

A marosvásárhelyi színháztól a kolozsvárihoz való átszerződéséről is beszélt, kitérve arra, hogy David Zinder Fehér tűz, fekete tűz (Dybbuk) című előadásának bemutatója után Tompa Gábor arra kérte, döntse el: akar-e a kolozsvári színházhoz szerződni. – Egy hét gondolkodási időt kaptam, viszont már a lépcsőn lefelé jövet tudtam: igen, én kolozsvári színésznő akarok lenni – mesélte Kézdi Imola.

Sokat vitatott kérdés, hogy kialakulhat-e valóságos szerelem a színpadon eljátszott szerepből kifolyólag, Köllő Katalin erre is kíváncsi volt. – Létezik ilyen, vannak ugyanis pillanatok, amikor a szakma összekeveredhet az élettel. Bár minden ember számára megadatott a lehetőség, hogy bárhol, akár az utcán két percenként szerelembe essen, a színpadon különösen ki vagyunk ennek téve – magyarázta. Hozzátette: a színészeknek nem kell szerelmesnek lenniük egymásba ahhoz, hogy nagyon szép dolgok történjenek a színpadon.

Mivel foglalkozna, ha nem játszana hosszabb ideig? Valószínűleg festene... Kislánya, Rézi születése óta ugyanis nem hódolt ezirányú hobbijának, bár elmondása szerint eddigi alkotásai többnyire nonfiguratívra sikeredtek... Apropó, Rézi, ő az a személy, aki mostanában a legfontosabb szerepet tölti be Kézdi Imola életében. Talán ezzel magyarázható, hogy az est folyamán több alkalommal is szóba került a kislány neve. – Nagyon jó Rézi mellett dolgozni, bár korábban kissé fárasztó volt az anya-szerep összehangolása a színházi teendőkkel, rájöttem, hogy hatalmas energiát tud adni. Hogy előadás előtt két órával még a csúszdán vagy a hintán vagyok? Mostanában ez a természetes – mondta mosolyogva a színművész.

Úgy érzi, szüksége volt arra, hogy olyan társulathoz tartozzon, ahol profi munkafolyamat zajlik, ahol egymást provokálva, az újabb kockákat egymásra rakva építő jellegű tevékenységet folytatnak a színészek. – Kellett nekem ez a társulat, hogy a színpadon igazán az én hangomon tudjak megszólalni.
FERENCZ ZSOLT
Fotó: Horváth László
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 05:22 | 17 Aprilie, 2010

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

„Nincs különösebb rituálém”


Budapesti beszélgetés a március 15-ére Jászai-díjjal kitüntetett Kézdi Imolával

Kiemelkedő színművészeti tevékenységéért március 15-e alkalmából Jászai Mari-díjat vehetett át tegnap Budapesten Kézdi Imola, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja. A szerény és tehetséges színésznőt a díj jelentőségéről kérdeztük.

Ön az első nő a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatában, aki megkapta a magyar kormány színművészeti díját. Mit jelent ez önnek?

– Nagyon örültem neki, és nagy megtiszteltetésnek érzem.
Több szakmai és közönségdíjat is birtokol. Mennyire tartja ezeket számon, illetve egyáltalán mennyire fontosak önnek az elismerések?

– Bizonyára minden művész és alkotó ember számára fontos a visszajelzés mind a közönség, mind a szakma részéről. Ez nálam sincs másképp. És minden elismerés újabb és újabb kihívás, egyre magasabbra helyezi a mércét.
A vendégszerepléseknek hála sokat jár Magyarországon. Egy-egy darabra miként reagál a magyarországi, az erdélyi és miként a román közönség?

– Előadásonként változó. Bizonyos darabokra, problémákra, szerzőkre vagy alkotókra természetesen másként reagál a romániai, másként a magyarországi közönség. Például Tompa Gábor rendezésében a román nemzeti klasszikus Ion Luca Caragiale Az elveszett levél című színművére nyitottak voltak a kolozsváriak, náluk is fogékonyabbak a bukarestiek, és visszafogottabb volt a budapesti közönség.

Több nagyjátékfilmben és rövidfilmben is szerepelt már. Inkább a kamera vagy a színházi reflektor vonzza?

– Mindkét műfaj nagyon izgalmas számomra, de a színház törékenysége, „jelenidejűsége” és különösen a közönséggel való élő kapcsolata közelebb áll hozzám. Ugyanakkor a film is igazi kihívás a maga megváltoztathatatlanságával. Nehéz színházi színészként ülni egy filmbemutatón, látni a kész alakítást, ami állandósult, soha többé nem korrigálható, nem árnyalható.
Sokat dolgozik, minden évadban lehetősége van jelentős szerepek eljátszására. Mely előadások maradtak meg igazán az emlékezetében?

– Első kolozsvári szerepem, amit még a marosvásárhelyi színház tagjaként játszottam, S. Ansky Dybbuk című drámája nyomán készült Fehér tűz, fekete tűz Leája. (Amiért Kézdi Imola megkapta az UNITER legjobb női alakításért járó díját 2002-ben. szerk. megj.) Aztán Mephistophilis Marlowe Doktor Faustusában, Marie a Woyzeckben, és a jelenleg is játszott előadások közül a legkedvesebb a Három nővér Másája Tompa Gábor rendezésében, és a másik Csehov-darabban, a Ványa bácsiban Jelena Andrejevna, amelyet ugyanúgy Andrei Şerban állított színre, mint a legfrissebb bemutatónkat.

A Suttogások és sikolyok című Ingmar Bergman kultuszfilm alapján készült előadást egyébként a Vendégségben Budapesten sorozatban nemsokára a magyarországi közönség is láthatja. Ebben Máriát játszom.
Esetleg van valamilyen rituálé, amit színpadra lépés előtt elvégez? Egyáltalán szokott-e még izgulni?

– Nincs különösebb rituálém, minden előadás előtt másképp készülök: van amelyik fizikai bemelegítést is igényel, van amelyiknél hosszabban időzök a sminkeléssel, és van olyan is, hogy például a Három nővér kezdete előtt tíz perccel, mielőtt a közönséget beengednék, beülök a nézőtérre. Ez megnyugtat.
Kánya Gyöngyvér
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 05:40 | 17 Aprilie, 2010

Lásd a(z) "Új Magyar Szó" újságban megjelent cikket itt.

 
Nyomtatóbarát verzió
KÉPZŐMŰVÉSZEK
... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság díjazottjai »
A Kolozsvár Társaság dokumentumai »
GYORSKERESÉS »
 
Newsletter
Név
Email
 
   
 © Gaudeamus Librarium designed by Robilix WEB