Intro Intro
KT tevékenysége      KT felépítése      Kapcsolat     Tagok      Médiapartnerek Magyar verzio English version
Aktuális hirek »
A Kolozsvár Társaság rendezvényei »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság kiadványai »
..... lásd tovább 
Kolozsvári... »
..... lásd tovább 
Galériák »
..... lásd tovább 
Irások »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság állandó kiállitásai »
..... lásd tovább 
Kulturális rendezvények »
..... lásd tovább 
Linkgyűjtemény »
..... lásd tovább 
Események »
..... lásd tovább 
 
Forum !
Forum » Galériák » Képzőművészeti kiállítások

vissza
2009. október 7. -VALOVITS LÁSZLÓ: A LÉT TANÚI fontosság:
...című grafikai kiállítását nyitják meg október 7-én, szerdán du. 6 órakor a Művészeti Múzeumban (Bánffy-palota). A kiállítást Călin Stegerean, a múzeum igazgatója és Németh Júlia műkritikus méltatja.


A fák lelkébe belelátó művész

Megnyílt Valovits László grafikai kiállítása a Bánffy-palotában

Óriási érdeklődés mellett nyitották meg szerdán délután a Művészeti Múzeumban (Bánffy-palota) Valovits László A lét tanúi című grafikai kiállítását. A múzeum emeleti termeiben nyílt tárlaton Feleki István muzeográfus köszöntötte az egybegyűlteket, a kiállítást Călin Stegerean, a múzeum igazgatója és Német Júlia műkritikus méltatta.

Călin Stegerean igazgató elmondta: Valovits Lászlóval az elmúlt évben került közelebbi kapcsolatba, addig csupán a különböző kiállításokon látott munkáin keresztül ismerte. – Az egyik legmeglepőbb és legkellemesebb találkozásaim közé tartozik. Egy bukaresti kiállításához kért tanácsot a művész, műtermébe látogatva az a nagy meglepetés ért, hogy az általam eddig is ismert képzőművésznek van egy másik, ismeretlen arca is. Felfedeztem egy művészt, akit évtizedeken át az aranymetszés-elv alapján készített klasszikus művek titkainak felfedezése foglalkoztatta – fejtette ki az igazgató. Hozzáfűzte: ugyanakkor rájött, hogy Valovits László érzékeny, nyitott, emberi kapcsolatokra vágyó művész és nagyon örült a felkérésnek, hogy a Ziarul financiar című lap kulturális mellékletének cikket írjon Valovits munkásságáról.

Németh Júlia műkritikus méltatásában hangsúlyozta: Valovits László a reneszánsz bűvöletében, mondhatni tudományos megszállottsággal tanulmányozta a kor mestereinek alkotómódszerét, a perspektíva, az arányok alakulását. – Témaválasztásában, szintén a reneszánszból eredően, a portré dominál. S hogy miért említem éppen a portrét, amikor jelenlegi tárlatán csupán fákat láthatunk? Azért, mert az itt bemutatott anyag is egyfajta arcképcsarnok: faportrék sorozata, a fák sajátos arculatának művészi átlényegítése – mondta a műkritikus, hozzáfűzve: az elsődleges látványon túlmenően a művész mintha a fák lelkébe is belelátna.

Rendkívüli élményben részesül tehát, aki ellátogat Valovits László kiállítására: fasorsokkal, „a lét tanúival” szembesül. Szakítsunk időt a csendes szemlélésre ezeken a szép őszi napokon.
 
 
 
beirta: Horváth László - 19:27 | 03 Octombrie, 2009

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.
 

2009. október 13. -Párbeszéd a fákkal


Valovits László kiállítása a kolozsvári Bánffy-palotában

A fák születésünk, létünk tanúi. Sőt, olykor még évmilliók távlatából is beüzennek, mintegy figyelmeztetésként: vigyázat emberek, szükségetek van ránk. Voltunk, megfogyatkozva bár, de vagyunk, és a továbbiakban is lennünk kell ahhoz, hogy ti is létezhessetek. Ennek az öröktől fogva létező, érzelmi felhangoktól sem mentes együttélésnek a 21. századi művészi megnyilatkozásait kísérhetjük figyelemmel Valovits László kiállításán, a kolozsvári Művészeti Múzeum emeleti termeiben. Azt a vallomásos, érzelemdús, hol drámai, hol lírai, hol egyszerűen csak csendesen kontemplatív párbeszédet, amelyet a művész, immár irónnal a kezében folytat nap mint nap létünk tanúival. Teheti. Partnereit ugyanis évekig tartó tanulmányozás során olyan alaposan megismerte, hogy Barcsay után szabadon akár ő maga is összeállíthatna egy sajátos művészeti anatómiát. Fákkal a főszerepben.

Az ágak kapcsolódásának, sajátos szövevényének, a levelek elhelyezkedésének, fényáteresztő képességüknek, egymáshoz való viszonyuknak mind-mind szabálya van. Ezeknek a szabályoknak, a különféle fák anatómiájának, sajátos természetrajzának a tökéletes ismeretében kezdte el aztán azt a művészi párbeszédet, aminek papírra rögzített eredményét most fokról fokra nyomon követhetjük.

A néhány évvel ezelőtt készült munkáktól a legújabbakig terjed a skála, némelyiküket néhány héttel ezelőtt még félkészen, az alakulás pillanataiban is alkalmam nyílt megtekinteni. Mintegy ellesve alkotójuk munkamódszerét, bepillantva a végső simításokat megelőző, még képlékeny művészi forrongásba. Abba az intim szférába, amelyet nem egy művész gondosan elrejt a kiváncsiskodó szemek elől. Valovits őszinte kitárulkozásában azonban annak a művésznek a magabiztossága érhető tetten, aki meri vállalni önmagát. S eme vállalásban benne foglaltatik mindaz a nem csekély áldozatokat is követelő kemény munka, amely művésszé válását megelőzte. Bevallása szerint rajztanárt még csak nem is látott Kolozsvárra kerülése előtt: a láposi iskolában, diákként, ő maga tanította a rajzot. Majd állatorvosi tanulmányok és újabb tanároskodás után sikerült végre megvalósítania álmát: bekerült a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára. Rengeteg bepótolni valója volt azonban azokkal szemben, akik művészeti középiskolát végeztek vagy éppenséggel beleszülettek a művészeti miliőbe. Éjt nappallá és szabadnapokat munkanapokká téve pótolta hiányosságait, tett szert komoly elméleti és technikai tudásra.

A reneszánsz bűvöletében, mondhatni tudományos megszállottsággal tanulmányozta a kor mestereinek alkotómódszerét, a perspektíva, az arányok alakulását. Témaválasztásában pedig – szintén a reneszánszból eredően – a portré dominál. S hogy miért említem éppen a portrét, amikor jelenlegi tárlatán csupán fákat láthatunk? Egyszerűen azért, mert valójában az itt bemutatott anyag is egyfajta arcképcsarnok. Fa-portrék sorozata. A fák sajátos arculatának művészi átlényegítése.

S ha portréi esetében a művész sikeresen egyesítette a reneszánsz hagyományokat a 20. századi pszichologizáló portré divatjával, valami hasonlót juttat eszünkbe az itt bemutatott anyag is. A pillanatnyi benyomáson, az elsődleges látványon túlmenően ugyanis a művész mintha a fák lelkébe is belelátna. Egy-egy jellemző részlettel, sajátos beállítással a precíz megjelenítésen túlmenően valósággal sorsképeket alkot. Egyedi módon valósítva meg ezáltal Szervátiusz Jenő hajdani, fiatalabb festő kollégáinak osztogatott tanácsát, mármint, hogy sorsképeket kell festeni. Hiszen mi más, ha nem sorskép a göcsörtös, viharvert, de egyféleképpen minden nyomorúságot átvészelő láposi fűzfák drámaian megkapó látványa, vagy a sétatéri óriás platán-matuzsálem tiszteletet parancsoló fennsége, ágainak szövevényes labirintussá formálódó, kígyózó vonulata, a részleteknek a nagy egész védjegyével szavatolt tökélye. Láthatunk itt villámsujtotta faroncsokat, megsebzett, öreg fákat, gyászosan fekete égésnyomokkal megpecsételteket, mégsem az elesettséget juttatják eszünkbe. Sokkal inkább a belső, szerkezeti egységben rejlő erőt, a mindenkori dacos ellenállást. Nyomait az ágak, levelek játékában megbúvó emberi arcok formájában is felfedezhetjük.

A véletlen olykor különleges, karakteres formákat eredményez, mintegy segítségére sietve az alkotónak, aki nem is megy el érzéketlenül a kínálkozó lehetőségek mellett. Érdemes tehát hosszasabban elidőzni egy-egy munkánál, hiszen első pillantásra talán nem is észlelt meglepetések részeseivé válhatunk.

És ugyanez mondható el a művész által alkalmazott szerkesztési eljárásról is. Arról a módról, ahogyan az arányokat már-már tudományos megszállottsággal tanulmányozó Valovits játszik a részletekkel, tulajdonít meghatározó szerepet a fehéren hagyott felületeknek. Nem beszélve a sűrű lombok közé rejtett, biztonságot sugalló meghitt körökről. Olykor pedig a fa mintha egyenesen beköszönne a képbe, hogy jelezze létét, nélkülözhetetlenségét. A művész mérhetetlen empátiával fordul feléje, s ez az érzelmi viszonyulás nemesíti a mindenkori precíz fogalmazást. Azt a lineáris vonalbeszédet, amelyet olykor pontszerű megjelenítésekkel társít, s amely feketén-fehéren, vagy éppenséggel színek segítségével is, de mindenkor kedves-bizalmasan közli a tárlatlátogatókkal, hogy a világ csodálatos. Teszi pedig mindezt a részletek legapróbb kidolgozása mellett is egyfajta elegáns nagyvonalúsággal, a monumentalitás iránti tagadhatatlan vonzalommal.
NÉMETH JÚLIA
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 12:46 | 13 Octombrie, 2009

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

 
Nyomtatóbarát verzió
KÉPZŐMŰVÉSZEK
... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság díjazottjai »
A Kolozsvár Társaság dokumentumai »
GYORSKERESÉS »
 
Newsletter
Név
Email
 
   
 © Gaudeamus Librarium designed by Robilix WEB