Intro Intro
KT tevékenysége      KT felépítése      Kapcsolat     Tagok      Médiapartnerek Magyar verzio English version
Aktuális hirek »
A Kolozsvár Társaság rendezvényei »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság kiadványai »
..... lásd tovább 
Kolozsvári... »
..... lásd tovább 
Galériák »
..... lásd tovább 
Irások »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság állandó kiállitásai »
..... lásd tovább 
Kulturális rendezvények »
..... lásd tovább 
Linkgyűjtemény »
..... lásd tovább 
Események »
..... lásd tovább 
 
Forum !
Forum » Galériák » Korunk Galéria

vissza
2009. október 9. -Felházi Ágnes festménykiállítása fontosság:
Felházi Ágnes festménykiállításának megnyitójára 2009. október 9-én, pénteken, 18 órakor kerül sor a Korunk Galériában (Brassai u. 6.). Megnyitóbeszédet mond Heim András. A kiállítás 2009. október 13-ig tekinthető meg, munkanapokon 10-14 óra között.


Felházi-képek a Korunk Galériában

– Úgy éreztem magam, mintha áramütés ért volna, amikor 2006. október 12-én beléptem ebbe a terembe. Meghatódtam Felházi Ágnes festményei láttán, éreztem és tudtam, hogy ígéretes tehetség munkái ezek – mondta Heim András grafikusművész pénteken délután a Korunk Galériában (unitárius parókia gyűlésterme, Brassai utca 6.). Heim véleménye mind a mai napig nem változott, erről bizonyosodhattunk meg Felházi Ágnes legújabb tárlatának megnyitóján.

A grafikus szerint az Unitárius Kollégiumban is tanító képzőművész alkotásait a szomorúság és a visszafogottság egyaránt jellemzi, ennek ellenére egyfajta gyermeki nyitottság is megtalálható bennük a világ felé. – A képek révén egy új világ tárul elénk, olyan, amely a maga egyediségében is általános érvényű. Ez a világ lopja be magát a szívünkbe – hangsúlyozta Heim.

A tárlatmegnyitón szép számban vettek részt érdeklődők, a fiatal festőművész képei által teremtett hangulatot pedig szavalatok és fülbemászó dallamok fokozták: Pöllnitz Boróka és Beke István Astor Piazzola és Maximo Diego Pujol műveket adott elő, Albert Júlia színművész pedig két Márai Sándor-verset mondott el.

A kiállítás november 13-ig, munkanapokon 10 és 14 óra között tekinthető meg.
 
    
 
 
beirta: Horváth László - 19:48 | 30 Septembrie, 2009

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.
 

Szubjektív tájélmény
Egy személyes vallomással kell kezdenem. Amikor 2006. október 12-én beléptem a Korunk Galériába, mintha áramütés ért volna. Ezt a letaglózó érzést a falak mentén sorakozó festmények okozták. Az akkor, frissen megismert Felházi Ágnes munkái voltak ezek, melyek arra vártak, hogy a másnapi kiállításra felkerüljenek a falakra.

Valami mellbevágott, és ugyanakkor valami melegség járta át a szívemet. Éreztem, tudtam, hogy nem mindennapi élményben van részem. Éreztem és tudtam – azóta, ez az érzés mindjobban elhatalmasodott bennem –, hogy nagyon ígéretes tehetség munkáival találkoztam.

Azóta eltelt három év – az én hibámból – ritkábban találkoztam festményeivel. Talán jó is, hogy mindez így történt. Most, amikor újból szembesültem Felházi Ágnes munkáival, kellő „távolságból” tudtam szemlélni őket.

Nem véletlenül adtam a fenti címet bevezetőmnek. Bocsánat, majdhogynem értékelést írtam nagyképűen. Holott ehhez – úgy vélem – se nekem, se másnak nincsen joga. Legfeljebb a bennünk, szemlélőkben kiváltott gondolatokat oszthatjuk meg a tárlatlátogatókkal. S ezt is csak halkan, és a minden alkotóművésznek kijáró tisztelettel tehetjük.

Kezdem talán azzal, hogy az itt látható „tájak” csakis, kizárólagosan, alkotójuk lelkében léteznek. Úgy viszonyulnak ama „valódiakhoz” mint a platón-i elméletben szereplő barlang falán tükröződő külvilág. Vagy lehet, hogy még annyira sem? Ezen most kár, mondhatni fölösleges töprengeni.

Nem ez a lényeges, hanem a mód, ahogyan az alkotó saját lelkén átszűrve láttatja velünk azt. Mindehhez még hozzáteendő, hogy egy fiatal, érzékeny női lélekről van szó. Az 1982-ben született Felházi Ágnes ezen a tárlaton kiforrott, teljes egyéni „fegyverzettel” rendelkező művészként jelenik meg előttünk. Értendő ez főleg a festészet sajátos eszközeinek a birtoklására. Erre a nagyon is biztos „alap”-ra tevődik reá mindez, a többlet, ami művészetté, komoly elismerésre méltó művészetté avatja az itt látható képeket.

Sokrétegű „tájak”-at láthatunk, hasonlóan ahhoz, ahogyan a különböző „emlékek” is egymásra tevődnek tudatunkban. Nemcsak egymásra rétegeződnek, hanem a művész szándékosan avagy anélkül láttatni, sejtetni engedi az alattuk lévő réteget, rétegeket is. Egyfajta építkezésnek lehetünk a tanúi. Annak a csodának, folyamatnak, ahogyan a művészi alkotás születik.

Minden komoly alkotó valahol a Teremtő rokona, mondanám, hogy „belső” munkatársa is, akkor, amikor önnön lelkének legrejtettebb zugaiba leásva, s onnan felszínre hozva az ott rejlő értékeket, élményeket, addig még sohasem volt, sohasem látott új világot teremt.

Figyelmesen szemlélve ezeket a festményeket a következők ötlöttek fel bennem. A képeket mintha valami szomorúság lengené körül, azzal egyidejűleg, hogy egyfajta visszafogottság árad belőlük. Szomorúságot mondtam, de lehet hogy mindez csak Felházi Ágnes visszafogott alkatának köszönhető. Ez a „mérleg” egyik oldala.

A másik oldalon ott sorjázik elsődlegesen egy nagyfokú gyermeki nyitottság a világ új jelenségei iránt, melyek alkotójuk lelkén átszűrődve művészetté jegesednek az itt kiállított vásznakon. A visszafogottságra utalnak finom kékes, zöldes szürkéi, rőt sárgái és vörösei, melyek a maguk összességében egy új, addig még soha sehol sem látott világgá állnak össze ezeken a festményeken. Mintha Antonio Vivaldi Évszakok című művét hallanánk, a felejthetetlen emlékezetű Ruha István tolmácsolásában.

Nézem a képeket és hallom a muzsikát. Hallom a muzsikát és látom a képeket.

Felházi Ágnes tájélményeit, szubjektív tájait. Megismertem egy egyedi, új világot, mely a maga egyediségében is általános érvényű. Egy olyan világot, mely a maga esendő embersége miatt, esendő emberségéért belopja magát a szívünkbe. Helyet kér szívünkben, helyet kér a maga halk, szerény modorában bennünk, életünkben. S ha ez igaz, legalábbis ami a saját olvasatomat illeti, akkor már elérte célját.

Kedves közönség! Arra kérem önöket, nézzék meg jól ezeket a festményeket. Próbáljanak őszinte lélekkel beléjük feledkezni, s ha ez megtörtént, akkor észreveszik, hogy holnap, holnapután mintha kissé új emberré, jobb emberré váltak volna.

Ehhez kérem Isten segítségét, hogy mindez így legyen.

Elhangzott 2009. október 9-én, a kiállítás megnyitóján.
HEIM ANDRÁS
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 05:34 | 20 Octombrie, 2009

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

 
Nyomtatóbarát verzió
KÉPZŐMŰVÉSZEK
... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság díjazottjai »
A Kolozsvár Társaság dokumentumai »
GYORSKERESÉS »
 
Newsletter
Név
Email
 
   
 © Gaudeamus Librarium designed by Robilix WEB