Intro Intro
KT tevékenysége      KT felépítése      Kapcsolat     Tagok      Médiapartnerek Magyar verzio English version
Aktuális hirek »
A Kolozsvár Társaság rendezvényei »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság kiadványai »
..... lásd tovább 
Kolozsvári... »
..... lásd tovább 
Galériák »
..... lásd tovább 
Irások »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság állandó kiállitásai »
..... lásd tovább 
Kulturális rendezvények »
..... lásd tovább 
Linkgyűjtemény »
..... lásd tovább 
Események »
..... lásd tovább 
 
Forum !
Forum » Kolozsvári... » Képzőművészek

vissza
Kolozsi Tibor - 1965 - szobrász fontosság:
1965. április 16-án született Gyergyóditróban (Hargita megye). 1990-ben végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémián. Kolozsváron él, a helyi képzőművészeti és formatervezési egyetem adjunktusa.
Egyéni kiállításai:

Kolozsvár (1992, 1996, 2001),
Geldrop (Hollandia, 1992),
Bukarest (1993, 1997).

Köztéri szobrai:

Szilágyi Domokos mellszobra (1993, Szatmárnémeti);
Kiss Ernő honvéd altábornagy szobra (kő, 1995, Pécs);
Szent László-emlékmű (kő, 1996, Cegőtelke);
Bocskai István szobra (bronz, 2000, Nagyszalonta).
1995- ben részt vett a gyulafehérvári római katolikus székesegyház szobrainak restaurálásában,
2000–2002-ben az aradi Szabadság-szobor,
2010-ben a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport restaurálási munkálatait vezette.

Díjak:

a Szépművészeti Egyesület díja, 1992; Artexpo-díj, 1997;
a Barabás Miklós Céh díja, 1997;
EMKE-díj, 2000.
2011 megkapta a legmagasabb szakmai elismerésnek számító Munkácsy Mihály-díjat.
 
    
 
 
beirta: Horváth László - 21:18 | 06 Ianuarie, 2012

Lásd a(z) "------ Munkái -------" újságban megjelent cikket itt.
 

2011. április 05. - Kolozsi Tibor szobrászművész Munkácsy-díjas

Szoboravatás és újraavatás, Fadrusz János és Kolozsi Tibor – a két esemény és a két szobrász neve immár egymás mellé kerül a művészettörténetben. A Mátyás-szobor 1902-es felavatása sem volt a leggördülékenyebb, aminthogy a 2010-ben befejeződött felújítási munkálatokat követő hivatalos újraavatás is majd félévet váratott magára. A lényegen azonban mindez mit sem változtat: Kolozsi Tibor szakértelmének köszönhetően a műemlék, matuzsálemi kora ellenére, ismét fiatalos pompájában ragyog: Mátyás ugyanolyan délcegen üli meg lovát és vigyázza a kincses város népét, ahogyan azt száz egynéhány évvel ezelőtti szoborvalójában, felavatásakor tette.

A fiatal szobrászművész azonban nem csupán fadruszul tud beszélni, hanem jeles elődjének méltó társa is. Művészi pályája eddigi két évtizedében – 1991-ben végzett a Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémia szobrászati szakán – ugyancsak változatos fejlődési-kiteljesedési szakaszokat járt végig. S hogy Fortuna is mellé szegődött azt tehetsége mellett kitartásának is köszönhette. Nem tudom mennyi szellemi-fizikai erőt, hány kín-keserves-gyönyörűséges munkanapot vettek igénybe művészi kísérletei, jómagam már csak a végeredménnyel találkoztam: a mitológiai ihletésű, bronzból készült, szerény méretei ellenére is térbe kívánkozó kisszobraival, nagyméretű, hegesztett vas, rozsdásan magakellető, játékosan groteszk plasztikáival, simára csiszolt fekete folyami kőből ránk meredő, prehisztorikus korokat idéző portréival, vagy az emberi történelem évezredeinek homályából előtörő, de időszerű művészi üzenetet közvetítő, bronzba fogalmazott arcképcsarnokával és nem utolsó sorban a szobrászati nyelvet megújító, korszerű térszobraival.

Különleges művészi adottságaira idejekorán felfigyelt a szakma s már 1992-ben Bukarest nívódíjjal tüntetik ki, amit aztán többek között a Budapest Art expo-díj és a Barabás Miklós Céh nívódíja követ, hogy aztán ez év márciusában, mindössze 45 évesen megkapja a legnagyobb szakmai elismerést jelentő Munkácsy-díjat.

Kolozsi Tibor pályájának alakulását kezdettől fogva figyelemmel kísértem. Őstörténeti, bronzos kiruccanásai a látványosan izgalmas esztétikai kaland lehetőségével kecsegtettek. A múltba fordulás azonban számára nem csupán formai lehetőségeket kínált, a manapság divatos ősi alakzatok és kifejezésmódok modern átfogalmazását, hanem olyan mélyenszántó szellemi kalandozást, amelynek állomásai a mának is szóló üzenet potenciális hordozói is. A művész a plasztika nyelvére ülteti át az őstörténet és a mitológia kimeríthetetlen kincsestárát. Méghozzá a legmeggyőzőbb, a leghitelesebb módon. Nem „szó szerint”, hanem annak mélyről fakadó szellemiségében. A módszer ilyenformán a variációs lehetőségek fölöttébb gazdag skálájának megszólaltatására alkalmas. Kolozsi pedig él a maga teremtette lehetőséggel. Az eredmény: új, meditációra sarkalló vizuális struktúrák megteremtése.

Kisméretű bronzszobrai részleteiben alaposan kidolgozottak ugyan, az ábrázolat prototípusának azonban mindössze néhány, alapvetően fontos jegyét jelenítik meg, sajátosan archaizáló, de ugyanakkor a legmodernebb változatban, a bronzban rejlő lehetőségek maximális kiaknázásával. Esetenként a formák egyszerűsége és az alkalmazott anyag jellege dominál, máskor viszont, mint az apokalipszis sorozat esetében is, a dinamikus kompozíció jut főszerephez. A magyar őstörténetből ihletődött lovas szobrocskák szinte mindegyike a látvánnyal párhuzamosan, egy-egy sokatmondó allegória is.

Hegesztett fémszobrai is történeti, biblikus, mitologikus tematikát dolgoznak föl. Az eltérés a felhasznált anyagban és az ebből adódó sajátosságokban mutatkozik meg. A felületek szándékosan durva megmunkálása és a lényegre törő, mindössze néhány szerkezeti elemre építő megjelenítés tömör és rendkívül szuggesztív struktúrákat eredményez.

Fontos szerepet töltenek be Kolozsi Tibor alkotóművészetében a portrék, amelyek az idők folyamán szintén kategorizálódtak, külön alkotási periódusokba rendeződtek. A szobrászi adottságok próbakövének tekinthető arckép viszont korántsem egyfajta bizonyítási szándékból került túlsúlyba, s nyert formát a legkülönbözőbb anyagban, kőben, vasban, bronzban. A formai bravúrokon túl nála a portré az elmélyülés, az absztrahálás és általánosítás olyan lehetőségét teremti meg, amellyel a szobrász különböző alkotói periódusaiban különbözőképpen élt.

A karakter-ábrázolásokként fogant portrésorozattól a jelzésszerű arcábrázolatokon keresztül a sajátos típusokat jelölő portré-koncentrátumokig terjed a skála.

Hegesztett fémlapokból, fémgyűrűkből összeálló rozsdafejek, domborított, tömör lemezből szerkesztett női portré, vagy „áttetsző” változata, a fémkeretbe foglalt űr, a pozitív és negatív forma sajátos elegye valósággal alakítja maga körül a teret, ugyanakkor a spontaneitás látszatát is kelti. Mellettük ott találjuk a finoman megmunkált fényes fekete követ is, amelyből tömör tömegként bontakoznak ki az elvonatkoztatás különböző fokozatait képviselő ábrázolatok. Szilárdságával „a kő lefékezi a képzelet felelőtlen látomásait, s mindig érvényesíti a maga megváltoztathatatlan anyagának törvényeit” – véli a művészeti íróként is elismert László Gyula. Kolozsi esetében azonban még a kő sem szab határt szárnyaló fantáziájának, bár az anyag természeténél fogva ezek a szobrok befejezettségükkel, teljességükkel mintha némiképp feleselnének a fémszobrok szándékos esetlegességével. Hogy aztán egy következő alkotási szakaszban a művész eljusson a tömören megfogalmazott, lényegre törő, de mindazonáltal a részleteket sem mellőző, expresszív alaptípusok megfogalmazásáig. A részletező és nagyvonalúan összegző fogalmazásmód frigyéből összeálló portrék e kettősség okán válnak különlegesen kifejezőkké, egyediekké.

A művész látszólag archaikus jegyekkel ruházza föl ábrázolata tárgyait, ezek a portrék azonban éppen időtlenségükben, korok és stílusok fölöttiségükben jelentenek újat. Kolozsi évezredek mélyére nyúl, hogy a legmodernebb korok életérzését sugallja, hogy a művészi általánosítás legmagasabb fokára lépjen. Teszi pedig mindezt olyan formai bravúrok felvonultatásával, ami a tehetségen kívül tökéletes mesterségbeli tudást is feltételez.

Az egyedi formanyelven túl, Kolozsinál a portré egyben lelkiállapot is. Sajátos viszonyulás ábrázolata tárgyaihoz. Ezek a részleteiben tökéletesen kidolgozott, archaikusnak tűnő, de 21. századi szenvtelenséggel a jövőbe tekintő arcok mi vagyunk. Mi, akik voltunk, s akik leszünk. A mindenkori ember, gyarlóságaival és erényeivel, akit a művész mintha felülről, egyfajta megértő bölcsességgel szemlélne. Teheti. Hiszen immár saját teremtményeiről van szó. A több ezer típusból összesített, tömörségükben szinte pattanásig feszülő portrékról.

A szinkretizmus szellemében fogant Kolozsi-szobrok olyan sajátos művészi program megjelenítői, amely vállalja a mindenkori újjal járó kockázatot, a kísérletezés és szuverén értékteremtés kínját-gyönyörét.
NÉMETH JÚLIA
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 08:50 | 27 Ianuarie, 2013

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

2011. május 28. - Kolozsi Tibor kétszeres Média-díjas

Kolozsváron csütörtök este adták át a Média Kiválósági Díjakat – az Amprenta Advertising reklámiroda által szervezett eseményen több mint húsz helyi sajtóorgánum (írott és elektronikus sajtó, rádió- és tévéadók) képviseltette magát, azaz állított jelöltet a Média-díjra.

A Szabadság Kolozsi Tibor szobrászművészt jelölte a kitüntetésre a Mátyás király szoborcsoport restaurálásakor kifejtett tevékenységéért. A díj átvételekor Kolozsi hangsúlyozta: a munkában egész csapatnyi szakember vett részt, a díj tehát munkatársait is megilleti. Kolozsi egyébként kétszeres díjazott lett: a Krónika napilap szintén őt díjazta. Média-díjat kapott továbbá a polgármester, a Kolozs Megyei Tanács elnöke, Cornel Ţăranu kolozsvárizeneszerző, zeneakadémiaitanár, Radu Munteanu, a műegyetem rektora, Tudor Giurgiu, a TIFF elnöke, Bernard Houliat, a kolozsvári Francia Kulturális Központ leköszönőigazgatója, valamint Vasile Dâncu szociáldemokrata-politikus, aki Pászkány Árpáddal és Ioan Rus-szal közösen médiatrösztöt hoz létre.
N.H.D.
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 08:56 | 27 Ianuarie, 2013

2012. szeptember 22. - Magyar állami díjakat adtak át Kolozsváron

Erdélyi magyar társadalmunk jeles személyiségeinek magyar állami kitüntetéseket adott át tegnap Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja.
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adományozták Bagaméri Béla nyugalmazott gépészmérnöknek, Dudás Gyula festőművésznek, Kolozsi Tibor szobrászművésznek, Nagy Ágnesnek, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsi tagjának, Nagy Enikő festő- és grafikus-, zománcművésznek, Szász János pápai káplán-kanonoknak. A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki Bencze Ágnest, a kolozsvári Unitárius Kollégium alapító igazgatóját, Hantz Ádám András vegyészt. Magyar Arany Érdemkeresztet kapott Soó Zöld Margit festő- és grafikusművész és Székely Géza grafikusművész. Orza Călin koreográfus-rendező Magyar Ezüst Érdemkeresztet, Jakobovits Miklós festőművész a Magyar Érdemrend Középkeresztjét vette át. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Panek Kati színművészt, aki nem volt jelen az ünnepségen.
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 09:34 | 27 Ianuarie, 2013

2011. június 24. - Beszélgetés Kolozsi Tibor szobrászművésszel, fémszobor-restaurátorral

– Napjainkban a szobrászat távolról sem a képzőművészet legnépszerűbb ágazata. Miért választotta mégis ezt a pályát?



– Mindig vannak divatos szakmák. Jelenleg a divattervezés, a fotó és a grafika a legkeresettebb terület. Hogy én miért lettem szobrász, az bonyolultabb. Lehet, hogy nagy dolgot mondok, de kiskoromtól úgy éreztem, ez elhivatottság számomra. És ebben nem kételkedtem, természetes volt, hogy így kell lennie. Már gyerekként nagy vonzódást éreztem a szobrok iránt. Amikor első alkalommal láttam köztéri szobrot, megbabonázott. Tudtam, hogy valami ilyesmit szeretnék készíteni. Azóta egyértelmű számomra, hogy nekem ezen az úton kell járnom.

– Munkássága kezdetén főleg mitológiai, őstörténeti ihletésű kisplasztikákat készített. Honnan ered ez a múltba fordulás?

– A szobrászat is egyfajta kommunikáció. Sajátos kommunikáció, a formák nyelvén történik. Viszont mindig van kapcsolata a valósággal, nem lehet kiragadni, pusztán jelenségként megélni. Mindig van egy téma. A mitológiai vagy keresztény motívumokat az idők folyamán gyakran feldolgozták, hiszen olyan témák, amelyeket az emberek ismernek, közérthetőek. Amikor valamire utal a szobor, előny, ha az emberek ismerik a témát. A vallásos, mitológiai témák ilyenek, ezekhez mindig visszatérünk.

– A kisplasztika egyfajta előkészítő volt a későbbi köztéri szobrokhoz?

– A kisplasztika egyfajta vázlat. Ilyenkor a szobrász arra gondol, hogy ezt bármikor fel lehet nagyítani. Tehát egy kísérlet a szoborra. Mivel egy köztéri szobrot nem lehet létrehozni kizárólag saját kezdeményezésre, azt meg kell rendelnie valakinek, a szobrász, amikor ideje és mondanivalója van, kisplasztikával kísérletezik. Ez nagyon jó lehetőség a gyakorlatra, ezért művelik.

– Miben más köztéri szobrot készíteni?

– Elsősorban megváltoznak az arányok. Nem mindegy, hogy mekkora a mérete, milyen magasságban szemlélhető, mekkora a tér, amely körbefogja. Nemcsak plasztikai üzenetről van szó – persze, ez a legfontosabb –, sok más tényezővel is számolni kell. Mindemellett nagyon komoly beruházás, így az anyagi részét is át kell gondolni. Ahogy azt is, hogy milyen anyagból lehet kivitelezni, és ez milyen befolyással lesz majd a szobor jellegére. Bizonyos anyagokat nem lehet kicserélni másra, mivel már önmagukban is üzennek. Ráadásul állandó kompromisszumot kell kötni arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet a megrendelő elvárásaival összeegyeztetni azt a belső mondanivalót, amit a szobrász meg szeretne valósítani.

– Nemcsak alkot, szoborrestaurálással is foglalkozik. Mi késztette erre?

– Az alkalom szülte. Mivel Romániában nincs szoborrestaurátor-képzés, ezt a munkát a szobrászoknak kellett felvállalniuk. Különben ez mindig is a szobrászok dolga volt, csak a mai világban túlzottan szakosodunk, így elvált a szobrászattól. Nyugaton külön képzés van rá, és azon belül is van
kő-, illetve fémszobor-restaurálás. Mivel nálunk nincs restaurátorképzés, fel kellett vállalni azt, hogy ilyen feladatokkal is meg kell küzdeni. Mert bizonyos szobrok olyan állapotba jutottak, hogy meg kellett őket menteni.

– Ilyen volt az aradi Szabadság-szobor és a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport, melyeknek a restaurálási munkálatait vezette. Ezek nemcsak a művészi értékük miatt fontosak a magyar közösségnek, nemzeti jelképek is. Milyen érzés ilyen jelentőségű alkotáson dolgozni?

– Inkább kihívás és élmény. Bár amikor az ember belefeledkezik a munkába, nem nagyon tud mérlegelni, csak utólag lehet elemezgetni, hogy mi is történt. Elsősorban kihívás, másodsorban rendkívüli élmény, amely abban teljesedik ki, hogy bele lehet tekinteni a régi mesterek gondolatvilágába, módszereibe, és ez tanulságokkal is jár.

– Értsem úgy, hogy egy ilyen szobor restaurálása befolyásolja a későbbiekben az Ön viszonyulását, amikor saját alkotást készít?

– Minden bizonnyal. Tapasztaltam már, hogy ez így történik. Úgy van talán az emberi pszichikum felépítve, hogy amit elraktároz egy bizonyos időben, utólag kivetül valamilyen formában. Az élmények meghatározzák az ember gondolati fejlődését, jövőbeni reakcióit. Itt az élmények látvány formájában vannak jelen, hisz a képzőművész a látványra fogékonyabb, mint a hangokra, gondolatokra. De a látvány is ugyanúgy elraktározódik, és utólag kivetül. Ez egy folyamat, egyik a másikból következik, és ez így szép. Mindenkinek más a múltja, és ez meghatározza valamelyest a jövőjét.

– Az alkotás magányos munka, Zala György szobrának, illetve a Fadrusz-alkotásnak a restaurálását azonban nagy médiaérdeklődés övezte. Ez mennyire befolyásolta a munkafolyamatot?

– A nyilvánosság többet zavart a munkában, mint amennyire az előnyünkre vált. De ezzel szembe kellett nézni, reagálni kellett rá, nem volt más választás. Érthető ez, hiszen mivel közpénzekről van szó, el kell számolni az adófizető polgárnak arról, hogy mire költik, ezért időnként kell írni egy-egy tudósítást. Számomra ez új volt, bele kellett szokni, fel kellett dolgozni.

– A kolozsvári restaurálás során nem várt problémák is bőven akadtak…

– Ebből áll maga a munka, ez adja a szépségét. Egy kaland, ami ismeretlen tájakra kalauzol. Ebben rejlik a mesterségnek a próbatétele, hogy olyan dolgokat kell megoldani, amelyekre nincs recept, és akkor kell kitalálni. Ez benne a kihívás. A Mátyás-szoborcsoport esetében az egész munka rejtélyek sorozata volt, hiszen korábban nem találkoztam lovas szoborral.

– A restaurálás ugyan befejeződött, de a szoborcsoport körüli huzavona még mindig tart. Mi a véleménye erről?

– Szerintem ez onnan indul, hogy a szoborcsoport nagyon fontos a városnak, és emiatt az érdeklődés középpontjában áll. Ha nem lennének ilyen gondok, akadna valami más, mert ott van a Főtéren, ahol számtalan esemény történik, és mindig szenzáció lehet. Ha nem lenne központi helyen, ezeket az eseményeket nem lehetne fokozni. Így azonban lehet, és a politikum ezt jól ki is tudja használni. Ezzel mindig lehet manipulálni. Ez történik, ennek vagyunk a tanúi: hogyan lehet egy szoborból politikai tőkét kovácsolni. És ez nem most kezdődött, hanem már akkor, amikor a szobor született. Akkor is számtalan ilyen esemény zajlott, és mind szenzáció volt, mert a szobor maga szenzációs. Szerintem ez természetes, mindig lesznek ilyen események, amelyekkel a köztudatot manipulálják. Nem feltétlenül a manipulálás, csak a történés kedvéért. Mindig fognak történni dolgok Kolozsvár Főterén, és ezekről mindig lesznek szenzációs tudósítások. És mindig lesznek, akik ebből nyereséget akarnak húzni. Ez mindenhol a világon így van. Vannak fókuszok mind térben, mind időben, gócpontok, amelyekre jobban odafigyelnek. A történelem is ezekre koncentrál.

– Most éppen a Iorga-idézetet tartalmazó tábla ilyen gócpont, amelyről az önkormányzat azt állítja, jogosan került a szoborcsoport elé. Ön készítette a restaurálási tervet, mi az igazság?

– Az az igazság, hogy ezt a táblát mindenki úgy szemléli, ahogy kedve és érdeke diktálja. Az önkormányzatnak az az érdeke, hogy bebizonyítsa: a tábla legális, és minden eszközt meg is ragad erre. Egyértelmű viszont, hogy ez a tábla nem szerepelt a tervekben, és így létjogosultsága sincs. Történt viszont egy eltérés a tervtől. A mi táblánk, a négynyelvű ismertető plakett a tervrajzon középre lett elhelyezve, és mi a munkálatok során eltértünk ettől. Ennek a táblának ugyanis van egy vasbeton alapja, amelyre felszereltük, hogy ne legyen csak úgy a földre téve, és ilyen alap már volt négy a szobor körül. Az acél tartóállványzatnak a talpainál van egy-egy köbmétert meghaladó betonalapozás, ami ott maradt, nem távolítottuk el. Sőt úgy találtuk, nagyon alkalmas arra, hogy felszereljük rá a táblát, így kiadtuk erre az építőtelepi utasítást. Ennek ez a módja, románul úgy mondják: „dispoziţie de şantier”. Ha például egy épületnél az ablakot el akarják költöztetni fél méterrel, mert ott egy fa, a tervező kiad egy ilyen utasítást, és ez tudomására jut a megrendelőnek. Itt is ez történt. Ezt a kis módosítást használta ki az önkormányzat, és most azzal takarózik, hogy az ő táblája ott van, ahol a tervrajz szerint lennie kell. Ez nevetséges, mert az eredeti tervben a tábla szövege is megvan, nem lehet félremagyarázni. De ők találtak a saját mentségükre egy kiskaput, és ezt megpróbálják maximálisan kihasználni.

– Ilyenkor a szakma nem tud közbelépni, és az eredeti állapot viszszaállítására kötelezni az önkormányzatot?

– Melyik szakma? Annak idején sem volt a szakma olyan helyzetben, hogy hangoztassa a véleményét, amikor útépítőket bíztak meg a szoborrestaurálással. Itt a szakma véleménye rég nem számít. Nem tudom, melyik az a szervezet, hivatal, amelyik ebbe úgy tud beleszólni, hogy annak nyoma is legyen. Az is egy kibúvó, hogy a műemlékvédelemben nincs minden terület lefedve, így nőhet a gaz. Ha egy ilyen fontosságú, egy történelmi város főterén elhelyezkedő műemlék esetében nincs egy intézmény, amelynek vétójoga van, és azt mondhatja: eddig, és ne tovább, akkor azt jelenti, hogy ez nincs megoldva. A kulturális minisztériumnak megvan ugyan a beleszólása, véleményt mondhat, de nem kényszeríthet. Nincs olyan intézmény, amely rendelkezhet.

– Azok után, ahogy az önkormányzat eddig viszonyult a szoborhoz, lehet-e bízni abban, hogy a jövőben gondját fogja viselni?

– Csak találgathatunk. De azok után, hogy befektettek, és kijavították a hibát, feltételezhető, hogy többé-kevésbé gondját fogják viselni. Ha máskor nem, majd akkor, amikor égető lesz a probléma. Ha nem megy saját kezdeményezésből, a város polgársága fogja ezt kikövetelni.

– Korábban azt nyilatkozta, napjainkban nincs felkérés olyan monumentális köztéri szobrok készítésére, mint a Mátyás-szoborcsoport. Amennyiben lenne, vállalkozna rá?

– Ez a témától függ. Ha tetszene a téma, valószínűleg elvállalnám, mert ez is kihívás, de megtörténhet, hogy nem tetszik. Egy köztéri alkotás létrehozásához sok pénz kell, amit elő kell teremteni, és ahhoz, hogy meglegyen, sok embert meg kell győzni. Ezek csuszamlós dolgok, mert ha sok ember ízlése összekeveredik, nagyon zavaros lesz az eredmény, és a szobrász magáévá kell, hogy tegye. Kérdéses, hogy ez mennyire lehetséges. Nagyon elrugaszkodott dolgokat tudnak az emberek kitalálni, lelkesedni ezekért, és nem biztos, hogy ez találkozik a művész lelkesedésével.

– Bár számos köztéri szobra van, a szakma ismeri és elismeri tevékenységét, a szélesebb közvélemény a szoborrestaurálások, főleg a Mátyás-szoborcsoport felújítása kapcsán ismerte meg a nevét. Nem sérti ez az „alkotói büszkeségét”?

– Erről nem tehetek, akaratomon kívül alakult így, én is csak szemlélője vagyok az eseményeknek. És ha ez eddig így alakult, akkor a legfőbb ideje, hogy a saját tevékenységem is előtérbe kerüljön. Ki fog derülni, hogy a közeli vagy a távolabbi jövőben hogyan alakul majd ez a megítélés.

– Most, hogy kikerült a média érdeklődésének középpontjából, min dolgozik?

– Egy kiállításra készülök. Pontosan azért, mert sok időm ment rá a restaurálásra, és kevésbé tudtam foglalkozni a saját dolgaimmal. Egyéni kiállítás lesz, Kolozsváron. Időpontot nem tudok mondani, akkor lesz, amikorra elkészül az anyag.

Szerző: Pap Melinda
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 11:33 | 27 Ianuarie, 2013

Lásd a(z) "Krónika" újságban megjelent cikket itt.

2004. augusztus 14. - Arcok, táskák, mágia és biomorf formák

Kolozsi Tibor, Kocsis Rudolf, Sánta Csaba és Varga Mihály szobrászati tárlata Kolozsváron

Megnevezni annyi, mint magunkévá tenni. Valahol az etnogenezis, az emberi szocializálódás kezdetén, értelem és nyelv együttes kialakulásánál, a szó- és fogalomalkotásnál a névadás, a dolgok megnevezése a világ megismerésének fontos mozzanatát jelentette. A név, az istenségek, a szellemek neve egyúttal valamiféle varázslattal azonosult, félelem, tisztelet övezte. Az írás megjelenésekor a megnevezést körülvevô babonás hiedelem fokozódott. Varázslat, hatalom és tilalom felségterületévé vált.

A felismerés, hogy a szöveg fokozni képes a képi ábrázolás kiváltotta katartikus hatást, minden bizonnyal egyidôs az írás megjelenésével. Az ábrázolás-megnevezés együttese mint a mûvészi megjelenítés eszköze ekképpen gyökereztethetô valahol az értelem forrásainál még akkor is, ha a közelmúlt merész mûvészeti eszköztáraként is felfogható. A képi, tárgyi ábrázolás analízise, magának az alkotási folyamatnak az elemzése és mûalkotásként való értelmezése a huszadik század számos modern kezdeményezésének alapjává vált. Innen származik a gondolat, miszerint a képzômûvészeti alkotást nem szükséges létrehozni, elegendô csupán körülírni, a "szemlélô" fantáziájában megteremteni. Ennek ellentéte a kép, a tárgy elsôdlegességét hirdetô felfogás, amely az ábrázolatot a gondolatiságtól, narrációtól független valóságként fogja fel. Hiszen a mûalkotás megnevezése, szövegkísérete fokozhatja ugyan a mûvész fantáziájában fogant, szándékolt hatást, ugyanakkor azonban behatárolja, korlátozza is annak interpretációs lehetôségeit. A mûvészi megjelenítésnek tehát a narrációtól, szövegtôl független, autonóm mûalkotásnak kell lennie, a saját képi nyelvén kell megszólítania a mû élvezôjét. Ilyenformán ugyanaz a mûalkotás a befogadó képzeletében más-más érzelmi összefüggéseket teremthet.

A szigorú olvasó akár túl merésznek is nevezheti a fenti eszmefuttatást egy olyan kiállítás szemlézésénél, amelyben a mûalkotásoknak nincs címük. Hiszen lehet ez a címnélküliség akár kényelem, feledékenység vagy hanyagság szüleménye is, és nem a mûvészi attitûdé. Viszont indokolt, ha nem a jelenség szándékosságát, hanem pusztán a szemlélô-szemlézôben keltett hatását firtatjuk.

Kocsis Rudolf, Kolozsi Tibor, Sánta Csaba és Varga Mihály immár a középgenerációhoz sorolható négy szobrász. Négy világ — mondhatnánk. A közös vonás munkáikban annyi, hogy mellôzik a címeket, s hogy alkotásaik ábrázolat jellegûek, még akkor is, ha ezt a látványközpontúságot más-más oldalról, a formai konstrukció elvontsági fokának más-más szintjén valósítják meg. A címek hiánya — a fenti gondolatmenettel rokonítva is — mintha azt sugallná: íme a látvány, a szobor. Tessék megkeresni benne a lényeget. Nem a cím a fontos, fantáziája függvényében címkézheti ôket bárki bárhogy. Sôt, itt nem az egyes, nem is a különleges, hanem az általános a központi téma. Az arc — állítja Kolozsi Tibor. ...
... Kolozsi Tibor arckompozícióinak újabb állomásához érkezett. Az évekkel ezelôtt karakterábrázolásokként fogant portrésorozat itt jelzésszerû arcábrázolatokká változott. A hegesztett fémlapokból, fémgyûrûkbôl összeálló rozsdafejek, a domborított, tömör lemezbôl szerkesztett nôi portré vagy "áttetszô" változata, a fémkeretbe foglalt ûr, a pozitív és negatív forma sajátos elegye valósággal alakítja maga körül a teret. Ugyanakkor a spontaneitás látszatát kelti. Mellettük ott találjuk azt a finoman kimunkált fényes fekete követ is, amelybôl tömör tömegként bontakoznak ki az absztrahálás különbözô fokozatait képviselô ábrázolatok. Talán az anyag természeténél és a megmunkálás minôségénél fogva utóbbiak befejezettségükkel, teljességükkel kontrasztálnak a fémszobrok sejtetett esetlegességével. Kolozsi Tibor esetében kockázatos lenne eldönteni: egy alkotási periódus epizódjával, avagy végével állunk szemben. A téma körüljárása a kiinduló, eligazító címekkel ellátott karakterfejektôl az itt konkrét minôségüktôl elváló, névtelen, absztrakt jelzésekké minôsült arcokig már csak a kezdetek elôtti teljes látványhoz való visszatérés lehetôségét villantja fel....
...A négy mûvész kiállítása a Képzômûvészeti Szövetség Szentegyház utcai galériájában az idei, kolozsvári nyár kiemelkedô mûvészeti eseménye.

Németh Júlia
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 14:46 | 27 Ianuarie, 2013

 
Nyomtatóbarát verzió
KÉPZŐMŰVÉSZEK
... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság dokumentumai »
GYORSKERESÉS »
 
Newsletter
Név
Email
 
   
 © Gaudeamus Librarium designed by Robilix WEB