Intro Intro
KT tevékenysége      KT felépítése      Kapcsolat     Tagok      Médiapartnerek Magyar verzio English version
Aktuális hirek »
A Kolozsvár Társaság rendezvényei »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság kiadványai »
..... lásd tovább 
Kolozsvári... »
..... lásd tovább 
Galériák »
..... lásd tovább 
Irások »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság állandó kiállitásai »
..... lásd tovább 
Kulturális rendezvények »
..... lásd tovább 
Linkgyűjtemény »
..... lásd tovább 
Események »
..... lásd tovább 
 
Forum !
Forum » Kolozsvári... » Képzőművészek

vissza
Soó Zöld Margit 1931 fontosság:
1950–1956: kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola. 1957–1989 között a kolozsvári Napsugár gyermekirodalmi folyóirat grafikai szerkesztője volt. Számos kiadványt (ifjúsági regényt, meséskönyvet, verskötetet, tankönyvet) illusztrált lírai hangvételű szövegképekkel.
Díjak/ösztöndíjak

2008 • Szolnay Sándor-díj.
2012 • Munkácsy-díj

Egyéni kiállítások:

1958, 1968, 1972, 1977 • Képzőművészeti Galéria, Kolozsvár
1995 • Művészeti Múzeum
1997, 1999 • Kolozsvár
2002 • Gy. Szabó Béla Galéria
2006 • Barabás Miklós Céh Székháza
2008, 2011, 2012 • Barabás Miklós Galéria

Válogatott csoportos kiállítások:

1997 • Kolozsvári képzőművészek kiállítása, Magyar Ház, Stockholm (S)
2000 • Miklóssy Gábor és növendékei, Vigadó Galéria, Budapest
2002 •„Felezőidő”- Romániai magyar művészet 1965-75, Ernst Múzeum, Budapest
• Instrumentárium, Reményik Sándor Galéria, Kolozsvár
2004 • Jótékonysági kiállítás, Református Kollégium, Kolozsvár
2006 • Román-magyar képregény kiállítás, Román Kulturális Intézet, Budapest
2009 • Barabás Miklós Céh 80 éves jubileumi tárlata, Gyárfás Jenő Képtár, Sepsiszentgyörgy
2010 • Jubileumi kiállítás, Apáczai Galéria, Kolozsvár
2011 • Válogatás a kolozsvári grafikából. 1960-1980, Quadro Galéria, Kolozsvár • A Képzőművészeti Szövetség éves kiállítása, Művészeti Múzeum, Kolozsvár
 
    
 
 
beirta: Horváth László - 20:59 | 06 Ianuarie, 2012

Lásd a(z) "----- Munkái -----" újságban megjelent cikket itt.
 

2009. szeptember 05. - Mivel foglalkozik mostanában...

Soó Zöld Margit képzőművész

Van egy kép a szobámban: a Soó Zöld Margit alkotása. A csodaszarvasról szól. A gyökerekről szól. Gyökereinkről, amelyeken keresztül megértjük a csodaszarvas mítoszát. Amikor ránézek, elfog egyfajta csodálat: csak egy képzőművész szeme tudta meglátni abban a gyökérben azt, amitől aztán én, a műalkotás szemlélője megértettem a mítoszt: a művész-táltos szülte gyökér-csodaszarvast, az újjászületés és a megújulás jelképét. A nevetés, a mosoly gyógyít, mondja, szemében mégis szomorúság van: a művész-táltos szomorúsága, a bánatos bohócé.

Talán furcsán hangzik, de mostanában magammal foglalkozom. Úgy érzem, elérkeztem életem egy új szakaszához, a számvetés idejéhez: mit tettem eddig és mire vagyok még képes? Nagy ajándék a gondviseléstől a mesterségem. A látvány művészetével nem csak magamnak mondhatom el az érzéseimet, hanem másoknak is: hogy mennyi szépség és gazdagság vesz körül. A látvány hatása pedig megmarad bennük.

Szerencsére az öregséget csak fizikailag érzem, a lelkem fiatal maradt még eddig. Nincs bennem belső közöny semmivel szemben, ami új és néha meghalad, de van mondanivalója. Szeretem a fiatalok sodró lendületét, tehetségét, bátor céltudatosságát, azt hogy szabadok és őszinték lehetnek.

Szerintem a művészet igazi értéke az őszinteség, számomra még nagyon fontos a visszajelzés: mennyire értették, érezték meg a mondanivalómat. Lehet, hogy kicsit színészalkat vagyok, akinek kell a taps, szeretem látni a nézők szemét, bár tudom, hogy bizonyos munkáim nyomaszóak, tele vannak belső szorongással.

Most „megfiatalítottam” a műtermemet. Nincs függöny „hőszigetelt” ablakaimon, és ha kinézek, látom a felhőket és a Fellegvár fáit. Körülöttem „élnek” kedves tárgyaim, kagylóim, annyi szépség vesz körül, ez is arra késztet, hogy minden nap dolgozzak. Most, akárcsak az idős zenész, aki eddig sok hangszert kipróbált és fedezett fel, egy régen felfedezett „hangszeren” játszom újra. Hosszú évek óta nem rajzoltam ugyanis tollal, de Zakariás Ágota képzőművészeti szerkesztő a Korunk folyóirat 7-es számához a tollrajzaimból válogatott, kicsit furcsa volt annyi év után újra látni rajzaimat. Kíváncsi lettem, vajon tudok-e még ezen a „hangszeren” játszani? Megpróbáltam, most ezzel is foglalkozom tehát, és úgy érzem, eddig még nem ütöttem le hamis hangot.

A színekhez sem lettem hűtlen, miniatűr akvarelleket kezdtem festeni újra. Sok évvel ezelőtt volt egy miniatűr kiállításunk, a kolozsvári Unió rendezte, sok szép munkát állítottak ki. De akinek a képeire annyi év után is emlékszem, az Florian Milán, aki szerintem az egyik legkiválóbb miniatűrfestő volt, sajnos már nincs közöttünk. A régi munkáim közül előkerültek ezek a megmaradt képek, most jól esik újra ezzel foglalkozni. Még sok mondanivalóm van, a képek pedig gyűlnek. A Napsugár és a Szivárvány is foglalkoztat, havonta rajzolhatok a gyermekeknek írt kedves, vidám versekhez, mesékhez, illusztrációkat, úgy érzem, ezek tartanak lelkileg fiatalnak. Na meg a humorom, az öniróniám, mert aki saját magán tud nevetni, és mindennek meglátja a humoros oldalát, az elégedett, boldog. A nevetés, a mosoly különben gyógyít, igaz, sajnos emellett néha még kell egy kis gyógyszer is.
Köllő Katalin
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 18:11 | 26 Ianuarie, 2013

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

2011. július 26. - Soó Zöld Margitot ünnepeltük

Formák és jelek címmel Soó Zöld Margit kerek évfordulós, születésnapi tárlata nyílt meg tegnap délben a Barabás Miklós Galériában, illetve a nagy érdeklődés miatt annak udvarán. A kiállítást Németh Júlia műkritikus, a Barabás Miklós Céh alelnöke nyitotta meg, aki elmondta: Soó Zöld Margit kimagasló helyet foglal el az erdélyi művészetben, ebből a legkorszerűbb művészi nyelven megnyilatkozó festői-grafikai életműből most ez utóbbiból, annak is egy bizonyos szeletéből, fekete-fehér grafikáiból láthatunk válogatást. „Az utóbbi két évben készült alkotások mellett néhány régebbi, ismerős munka is helyet kapott a válogatásban. Mintegy igazolásaként is annak az egyenesvonalú, egyenletesen felfelé ívelő útnak, ami Soó Zöld Margitot a művészi önkifejezés jelenlegi magaslataihoz vezette”, fűzte hozzá a műkritikus.

A képzőművész rajzaiban, metszeteiben a kezdetektől ott munkált az érzelmi felhangokkal fűszerezett gondolatiság, művészi képzelőerő és asszociációs készség, hangsúlyozta a méltató, de ameddig a régebbi munkák realista-szürrealista hangvételű, csak elvétve, mindössze itt-ott absztrakcióba hajló kompozíciókként ejtik rabul a néző tekintetét, addig a legújabb alkotásai már az elmélyülés magasabb lépcsőfokait jelzik.

– A művész mintha önkéntelenül is összegezné mindazt a tudást és tapasztalatot, amit évtizedek során felhalmozott, és – egy lépéssel még tovább menve az elvonatkoztatásban –, izgatottan villódzó, a lényeget csupán sejtető-felvillantó vonalrengetegbe fogalmazza művészi mondanivalóját – fejtette ki Németh Júlia.

A méltatás végén a műkritikus megköszönte Unipán Helgának, a kiállítás rendezőjének a plakát, valamint az erre az alkalomra megjelentetett katalógus tervezőjének és összeállítójának az igényes munkáját. Ugyanakkor köszönetet mondott a katalógusban megjelent méltatások íróinak – Alexandra Rus, Vlad Comsa – illetve a szövegek fordítójának, Demény Péternek, valamint Soó Zöld Balázsnak, aki „tető alá hozta, és születésnapi ajándékként édesanyjának átnyújtotta” ezt a kiállítást. Az igényes kivitelezésű katalógus a kolozsvári Idea Design&Print nyomdában készült, az első oldalon olvasható idézet Szilágyi Domokos Három idill című versének egyik részlete. A megnyitón közreműködött Köllő Csongor színművész, aki Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor és François Villon egy-egy versét olvasta fel.
köllő
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 18:16 | 26 Ianuarie, 2013

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

2011. augusztus 09. - Formák és jelek Soó Zöld Margit művészi megfogalmazásában

Azt is mondhatnám: Soó Zöld Margit kerek évfordulós, születésnapi tárlatai a Barabás Miklós Galéria történetének fokmérői.

Merthogy egy művészeti galéria működésében is lehetnek kiemelkedő mozzanatok. Ilyen volt 2006 júliusában az akkor még gyerekcipőben járó, alig féléves intézmény addigi legrangosabb, Soó Zöld Margit nevéhez kapcsolódó rendezvénye, s ilyennek érzem ezt a mostani ünnepi tárlatot is. Bár azóta ugyancsak sokan megfordultak a méreteiben ugyan szerény, de elvárások szempontjából igényes galéria falai között. Az Andrásy Zoltán emlékkiállítások és csoportos rendezvények mellett nagy sikerű kamarakiállítással jelentkezett többek között Forró Ágnes, Gally A. Katalin, Horváth Gyöngyvér, Kákonyi Csilla, Kolozsi Tibor, Orbán István, Székely Géza, Tosa Szilágyi Katalin és számos pályakezdő, tehetséges fiatal. S ha ezek után mégis úgy érzem: ennyire talán még sohasem forrósodott föl a hangulat, mint a mai napon, az korántsem a júliusi kánikulának köszönhető, hanem Soó Zöld Margit őszinte, nyílt, szeretetet sugárzó és áhító egyéniségének s az erdélyi művészetben kimagasló helyet elfoglaló, hagyományokból táplálkozó, de a legkorszerűbb művészi nyelven megnyilatkozó festői-grafikai életművének.

Most ez utóbbiból, annak is egy bizonyos szeletéből, fekete-fehér grafikáiból láthatunk válogatást. Az utóbbi két évben készült alkotások mellett néhány régebbi, ismerős munka is helyet kapott a válogatásban. Mintegy igazolásaként is annak az egyenesvonalú, egyenletesen felfelé ívelő útnak, ami Soó Zöld Margitot a művészi önkifejezés jelenlegi szakaszához vezette.

Az érzelmi felhangokkal fűszerezett gondolatiság, művészi képzelőerő, és asszociációs készség kezdetektől ott munkált biztos kézzel, lendületes vonalvezetéssel papírra vetett rajzaiban, metszeteiben. A spontaneitás és tudatosság elegyéből született, szabadon szárnyaló s mégis fegyelmezett vonalrengeteg katartikus hatása a Kalitkától, Kényszerleszállástól a Jelekig és Rejtélyekig valamennyi munkájára egyaránt jellemző. De ameddig a régebbi rajzok, metszetek realista-szürrealista hangvételű, csak elvétve, mindössze itt-ott absztrakcióba hajló kompozíciókként ejtik rabul a néző tekintetét, addig legújabb alkotásai már az elvonatkoztatás magasabb lépcsőfokait jelzik. A művész mintha önkéntelenül is összegezné mindazt a tudást és tapasztalatot, amit évtizedek során felhalmozott, és egy lépéssel még tovább menve, izgatottan villódzó, a lényeget csupán sejtető-felvillantó vonalrengetegbe fogalmazza művészi mondanivalóját. Maximális ökonómiával, bízva a precízen irányított vonal kifejezőerejében. Olyannyira, hogy ezek az eredetileg látványalapú, de valójában már érzelmi-gondolati koncentrátumokként jelentkező, látványos jel- és formaegyüttesek szinte perzselnek tömörségükben.

Csak semmi mellébeszélés, csak semmi cifrázás, csak semmi hazugság – sugallja a művész képírott vallomása, egész, a humanizmus szolgálatába állított életműve.

A Napfa valóság közeli jegyeitől a Belső Nap szimbólumáig terjedő értelmezési skála formalabirintusában bolyongva, többek között, a földből kiszakított gyökérüzeneteket is vételezhetjük. Az elmúlás fázisainak, a pusztulásnak, de a néma ellenszegülésnek, a bele nem törődésnek, a dacos felvetett fejűségnek is megtestesítői ezek a fölfelé mutató, fekete-fehéren cikázó vonalak.

A bezárkózás, a csigaházba, kagylóhéjba menekített élet és a vele feleselő, neki ellentmondó spontán érzelemkitörések lávafolyama dübörög végig az égő fekete és világító fehér folt- és vonalrendszeren. A lét szimfóniája, az élet lüktetése. A sötét alapból felsejlő hajlott hátú fa patakzó könnyhullatása, a fájó, csupaszon maradt idegszálak vibrálása, a göcsörtös farönk, a Búcsút intő kéz – mind-mind fohász a megmaradásért, a földért, az emberi létért. Minden, ami volt, s minden, ami lesz benne foglaltatik ebben az őszinte művészi vallomásban. Mindaz, aminek képi megfogalmazásához, részletező, de ugyanakkor könnyeden nagyvonalú, az évtizedek tapasztalatát-bölcsességét hordozó általánosításához oly magabiztosan nyúl Soó Zöld Margit. A bevallása szerint „fülhallás” után dolgozó művész, aki a fekete-fehérrel még A víz csendjét is képes kifejezni.

Soó Zöld Margit drámaiságba hajló, csapongó fantáziája hűvösen kimért, elegáns vonalbeszéddel párosul. Grafikái egymásba fonódó képi síkokkal, szinte mozzanatokra bontva sejtetik a mozgást az öröklét és a mulandóság ellentétének képi harmóniává lényegített együttesét. A látszólag spontánul áradó-alakuló folt- és vonalrendszer egyfajta szabálytalan szabályosság szerkezeti egységébe olvad. Egy-egy látszólag esetlegesen odavetett vonalnak is releváns szerep jut. Szükségszerű és nélkülözhetetlen.

Hosszú út vezetett a művészi kiteljesedés eme fázisáig, bár az alkotó hamar rátalált önmagára, érzelmi felhangokkal dúsított, realitásból táplálkozó, sajátos művészi világára. Csendben, kitartó következetességgel haladt a maga választotta úton.

Szerinte a képzőművészet minden ága férfimunka. Keményen meg kellett tehát küzdenie azért, hogy megfeleljen a maga támasztotta elvárásoknak. A maximumnak. Kezdet kezdetétől a legmagasabbra tette a mércét. Nem váltott hangot, nem hazardírozott a színek és formák adta lehetőségekkel, nem érdekelték az olcsó megoldások. Munkáira még véletlenül sem a harsány magakelletés, erőszakos figyelemfelkeltés, hanem a visszafogottság, a mértékletesség és a különleges műgond jellemző.

A spontaneitás, az alkotás pillanatainak magával ragadó lendülete, kínja-gyönyöre, az élvezet, amellyel munkái születnek, mind-mind benne foglaltatik alkotásaiban.

Mikor dolgozom, az egy csodálatos érzés – vallja a művész. Úgy érzem, ezt a csodálatos érzést, ezt a bizonyos belső Napot sikerült most kiállításával átültetnie belénk, alkotásai szemlélőibe-csodálóiba.

Köszönjük.

És köszönjük Unipán Helgának a kiállítás rendezőjének, a plakát valamint a katalógus tervezőjének és összeállítójának igényes munkáját, Alexandra Rus és Vlad Comsa művészettörténészeknek a méltatásait, Demény Péternek a fordítói hozzájárulását és elsősorban persze Soó Balázsnak a tevékenységét, aki mindezt tető alá hozta, és születésnapi ajándékként édesanyjának átnyújtotta.

Isten éltessen sokáig mindannyiunk szeretett Itikéje, erőben, egészségben, és a mostanihoz hasonló munkakedvben. Várjuk a további meglepetéseket, kiállításokat. Egy valami azonban biztos: 5 év múlva, az újabb kerek évfordulón, ugyanitt találkozunk.

Elhangzott: 2011. július 25-én, Soó Zöld Margit Barabás Miklós galériabeli kiállításának megnyitóján.

A tárlat augusztus 27-ig látogatható a Barabás Miklós Céh Farkas/Kogălniceanu utca 27. szám alatti székházának galériájában csütörtöktől vasárnapig 15–19 óra között.
NÉMETH JÚLIA
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 18:21 | 26 Ianuarie, 2013

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

2011. december 13. - Vonal, természet, szimbólum Soó Zöld Margit grafikáiban

Alkotóművészi szempontból különösen termékenynek bizonyult a 2011-es esztendő Soó Zöld Margit számára. A nyár folyamán a Barabás Miklós Céh Farkas utcai galériájában új munkáiból összeállított, kerek évfordulós, születésnapi tárlattal lepte meg magát és művészete kedvelőinek ugyancsak népes táborát. Kolozsvár után pedig, novemberben, Budapesten, a Magyar Rézkarcoló és Litográfus Művészek Egyesülete Ráday utca 47. szám alatti galériájában mutatkozott be harminchat alkotásával. A szatmári születésű, Vásárhelyi Attila grafikusművész vezette Galéria IX -ben rendezett tárlat a fővárosi közönség tetszését is elnyerte, s a szaksajtó pozitívan reagálta le az eseményt. Az alábbiakban a kiállítás megnyitóján, Visky Mária fordításában elhangzott méltatás szerkesztett változatát közöljük.

Soó Zöld Margit újabb grafikai kiállítása ismét a természet ünnepe. A téma ezúttal a jel és forma kapcsolata, a tiszta forma, melyet a természetből emelt át, majd átszűrte hozzá fűződő érzésein keresztül.

A művész különböző korszakaiban előforduló változatos témák állandóan jelen vannak, ezeket azonban eltérő technikával dolgozza fel. A növényi formákkal korábban a művész pasztellt kedvelő korszakában találkozhattunk. E választás az alkotói folyamat és a környező természet folyamatos kapcsolatának tulajdonítható, elsősorban a Duna-delta tájának, amely meghatározóan hatott a művész pályájára. A pasztellrajzok korszaka két szakaszra osztható. Az első periódusban az érzéseket meleg színek fejezik ki, melyek egy biztonságos, kényelmes légkört hoznak létre, míg a második időszakban a fekete szín kezd uralkodni a munkákon. Ez utóbbit rendszerint a tus használatához való visszatérés követi, amivel helyreáll az egyensúly.

Jelen kiállítás a legutóbbi tushoz való visszatérést, valamint a művészi pálya újabb alkotói korszakát képviseli. A vonal megőrzi magabiztosságát, ugyanakkor egyszerűbbé és elvontabbá, absztraktabbá válik. Csak a forma jelzésére szolgál, nagyrészt elveszítve leíró jellegét. E kapcsolat konceptuális szinten is nyomon követhető: a forma már nem a megélés helyszínét mutatja be hűen, hanem egy olyan közeget sugall, melyben a megtapasztalt állapotot érzékelni lehet.

A vonal az összes kompozíció alapja. Biztos és összegző, mely részekre bontja az eredeti formát és újjáalkotja, hogy hozzáférhetőbbé váljon a művészi gondolat. E vonal jelenléte, a folyamatos megnyilvánulás hiányában csak bizonyos pontokon érhető tetten. Általánosító szerepet kap azáltal, hogy meghaladja az egyszeri pillanat jelentőségét, magába vonva a hatást és ennek időben való átalakítását is. Összegzés grafikai és konceptuális szinten egyaránt.

A formának a természetből való közvetlen átvétele, valamint a grafikai leegyszerűsítés módja a természettel való hosszú távú kapcsolatról, illetve annak alapos megfigyeléséről tanúskodik. A táj megjelenítése, vagy a természet egy részletének, egy fatörzsnek vagy kagylónak a megközelítése során a művész azzal a bizonyos egésszel azonosul, annak szerves részeként. Az az eltávolodás, felemelkedés, mely lehetővé teszi a rész és egész közötti párbeszédet, kiegyensúlyozza e természetközeliséget. E dialógust összegzi és alakítja át a filozófia és a művész saját gondolatvilága.

A meditatív munkák soráról, mint amilyenek a tájképek voltak, az erőteljesen konceptuális jellegű alkotásokra való áttérés folyamata fokozatos, ezt pedig egyedi, formailag stilizált növényi elemek megjelenése segíti elő. Ezáltal megnyílik előttünk a művész belső világa, feltárulnak azok a témák, melyek jelenleg foglalkoztatják: a szabadság illúziója vagy az egyedüllét okozta szenvedés, valamint az ókori, elsősorban a görög mitológia értelmezései és megközelítései, a gömb jelképrendszerének és a faistenek felidézésével.

Bár a kiállítás hangvétele enyhén nosztalgikus, általa egy fiatal, tevékeny és határozottan a jelenhez ragaszkodó lélek mutatkozik meg, aki él a párbeszéd örömével és nem fél ezt megosztani az őt körülvevőkkel. A természet, a teljességgel megélt pillanat és a gondolatok megosztásának ünnepe ez, egy építő jellegű párbeszédé a művész, eszközei és a szemlélő között.
VLAD COMŞA
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 18:26 | 26 Ianuarie, 2013

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

2012. március 21. - Soó Zöld Margit Munkácsy-díjas

Nem a díjak, kitüntetések minősítenek egy művészt, határozzák meg helyét a művészettörténetben. Számtalan olyan alkotóról tudunk, aki csendes megszállottsággal „csak” dolgozott, és „csupán” életművével vívta ki az utókor elismerését.

Ennek ellenére nagy öröm számunkra, ha a szakma egy-egy csendben tevékenykedő, de kimagasló teljesítményt nyújtó művészre is felfigyel. Soó Zöld Margit az utóbbiak közé tartozik. A legrangosabbnak számító szakmai minősítés, a Munkácsy-díj művészi munkásságának kissé későn jött, de méltó elismerése. Ünnep az erdélyi, a kolozsvári képzőművészet és ünnep a Barabás Miklós Céh számára, amelynek a grafikusművész alapítótagja.

Az 1994-ben újjáalakult szervezet kolozsvári csoportja vezéregyéniségének számító Soó Zöld Margit több évtizedes szakmai tapasztalatával, segítőkészségével, kellemes, barátságos lényével nélkülözhetetlenné tette magát körünkben. Aminthogy – bevallása szerint – számára is Kolozsvár, egykori iskolájának, a Református Leánygimnáziumnak és a Barabás Miklós Céh székházának a színhelye, a Farkas utca jelenti a legtöbbet. 80. születésnapját is a szerény, de patinás műemlék épületben, a Barabás Miklós Galériában ünnepelte 2011 nyarán, százas nagyságrendű, megjelent híveinek, tisztelőinek, barátainak társaságában.

Soó Zöld Margit a kolozsvári gyermeklapnál, a Napsugárnál kezdte pályafutását, és nyugdíjba vonulása után is hűséges munkatársa maradt a lapnak. Így aztán ugyancsak nehéz lenne kiszámítani, hogy illusztrációin hány nemzedék nőtt fel. A Napsugár szerkesztősége azonban jóval több volt egyszerű munkahelynél, hiszen a diktatúra idején amolyan mentsvárnak is számított a Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Fodor Sándor nagyságrendű írók és művészek számára. Ahol nem csupán az általános korszellemtől némiképp elütő, fölöttébb igényes gyermeklap látott rendszeresen napvilágot, hanem Kolozsvár jelentős személyiségei is egymásnak adták a kilincset. Ebben a baráti beszélgetések és magasröptű eszmecserék színhelyéül szolgáló, sajátos kultúrközpontban születtek meg Soó Zöld Margit karakteres, a gyermeklélekhez könnyen utat találó, igényes illusztrációi, de virtuálisan innen indultak útnak szimbolikus tartalommal telített, különleges rajzkészségről és technikai tudásról árulkodó, mély értelmű szén- és tollrajzai, metszetei, pasztelljei is. Amelyek a természetből ihletődtek ugyan, de sajátos lelki folyamat eredményeként nyertek konkrét formát. „Én sohasem azt örökítem meg, amit látok, hanem amit érzek”– ötlik föl bennem a grafikus vallomása, amely realisztikus, szürrealisztikus, esetenként absztraktba hajló művészetének kulcsa is: legyen szó a nyitott kalitka ajtaján kiröppenő, de zárt falakba ütköző gondolatmadár-szimbólumról, a bánatában is derűt fakasztó bohócról, a kagylóhéjba menekített életről, a spontánul kibuggyanó érzelemkitörések lávafolyamáról, a víz csendjének megszólaltatásáról, vagy éppenséggel egy belső szépségektől ragyogó, lírai indíttatású női portréról.

Soó Zöld Margit csendben, de kitartó következetességgel haladt a maga választotta úton. Egyenesen fölfelé ívelő pályáján sohasem akart mások háttérbe szorításával az élre törni. Ennek ellenére mégis az élre került. Munkácsy-díjához szívből gratulálunk!
NÉMETH JÚLIA
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 18:29 | 26 Ianuarie, 2013

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

2012. augusztus 18. - Aki a csendet is képes megfesteni

A legnagyobb szakmai elismeréssel, a Munkácsy-díjjal idén tavasszal kitüntetett neves képzőművész, Soó Zöld Margit kiállítását nyitották meg a Kolozsvári Magyar Napok kulturális programjába illeszkedve a Barabás Miklós Céh (BMC) Farkas utcai székhelyén. A csütörtök délutáni eseményen a sok érdeklődőre való tekintettel a megnyitó mozzanatára az udvaron került sor, itt ünnepelte a kolozsvári közönség a népszerű képzőművészt.

Németh Júlia műkritikus, a BMC alelnöke elmondta: tavaly, kerek évfordulós születésnapján gyönyörű kiállítással lepte meg közönségét Soó Zöld Margit, szintén ezen a helyszínen. Akkor fekete-fehér grafikáit mutatta be, a hangulatait, érzelmeit, gondolatvilágát reflektáló munkák azonban fekete-fehéren is színeseknek tűntek, hiszen olyan gazdag belső látásról árulkodtak, ami csak nagyon kevés művésznek a sajátja. Azok a legújabb munkái voltak, most viszont három-négy évtized alkotásaiból válogatott egy kamarakiállításra valót.

A műkritikus szerint Soó Zöld Margit többször is hangoztatta, hogy a képzőművészet minden ága férfimunka. – Ez nagyon igaz, hiszen nehéz, komoly munka. Ennek tudatában alkotott és ezt reflektálja a művészete. Munkái erőteljes, határozott alkotási módszerről árulkodnak. A tájak az ő lelkében újraéledtek, ezt az újraéledést sikerült megrázóan ábrázolni, férfias vonalakkal. Készüljenek akár a téli Fellegváron, a Nádas mentén, Kalotaszegen, vagy akár egy dobrudzsai halásztanyán – magyarázta. A most kiállított alkotások egy része drámainak nevezhető, munkái másik része viszont költőiek, sejtelmesek, tulajdonképpen lírává oldják a drámaiságot, emelte ki a műkritikus. – A sejtelmességre fektetném a hangsúlyt, hiszen annyira finom, leheletszerű megoldásokat talál, hogy szinte még a szelet is képes színesen ábrázolni, a csendet is képes megfesteni, ehhez pedig nagyon kevesek értenek – jegyezte meg. A tematikai változatosságra utalva, hangsúlyozta: emberkéz alkotta tájak, épületek, épületegyüttesek tárházává is vált a galéria, ahol jól megfér egymás mellett az aprócska farnasi templom, Jozefa néni omladozó kicsi háza, és a dubrovniki patinás házfalak, hiszen Soó Zöld Margit egyformán kedveli az egyszerű kalotaszegi parasztházat és álmainak városát, Dubrovnikot. – De nem hiányozhat a kiállításról a sírva nevető bohóc figurája sem, a mélyen megrázó, sokatmondó és nagyon kifejező szimbólum, amellyel a művész mindig is azonosult. Mint ahogyan jelen vannak a gyökér- és fatörzs reflexiók is, azok az átalakulások, amelyek sajátos lépcsőt jelentenek az absztrakció felé – magyarázta Németh Júlia.

A megnyitón Alexandra Rus művészettörténész is méltatta a képzőművész pályáját és a jelenlegi kiállítás anyagát. – Soó Zöld Margitnak összetett, kiegyensúlyozott, eredeti művészi világa van. Sokszor írtam és beszéltem grafikai alkotásairól, hangsúlyozva, hogy ő az erdélyi grafika egyik legjobb képviselője. Ezúttal azonban nagyon jól gondolta, hogy valami olyasmit hozzon erre a kiállításra, ami nagyon sajátos, nagyon lélek közeli: a pasztell. Amikor az erdélyi pasztellről, mint műfajról beszélünk, akkor elsősorban Nagy Istvánra gondolunk, akinek sikerült erőteljes rést ütni az erdélyi képzőművészet falán a pasztell javára. Soó Zöld Margit ezt a nagyszerű nyitást folytatta, meghonosítva azt, és sokat segített abban, hogy ezek a nagyon eredeti, nagyon szép képek a lelkünkhöz közeledhessenek. A képzőművész szilárdan hisz a művészet értékében és erejében, mi is ugyanezt valljuk vele együtt, és úgy véljük, hogy életműve jelentősen hozzájárul az ország művészeti életéhez – mondta Alexandra Rus.

A rendezvény végén Soó Zöld Margit köszönetet mondott Unipán Helgának, aki, mint mondta, lelket lehel bele mindannyiszor, és biztatásával visszaadja az önbizalmát, a hitet saját magában. Ugyanakkor fiának, Soó Zöld Balázsnak is köszönetet mondott, hangsúlyozva: „minden, amit eddig csináltam valahol a lelkem mélyén úgy éreztem, hogy neki szól”.

A kiállítás szeptember elsejéig látogatható a Barabás Miklós Céh székhelyén (Farkas/Kogalniceanu utca 27 szám).
KÖLLŐ KATALIN
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 18:32 | 26 Ianuarie, 2013

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

2012. augusztus 21. - Lélekben újjászületett tájak
Soó Zöld Margit kiállítása a Barabás Miklós Galériában

A III. Kolozsvári Magyar Napok alkalmával nyílt meg az újraalakult Barabás Miklós Céh alapítótagja, Soó Zöld Margit festő- és grafikusművész pasztellkiállítása a Farkas utca 27. szám alatti Barabás Miklós Galériában. Érzelmi felhangokkal dúsított, realitásból táplálkozó, de az elvonatkoztatás magasiskoláját is megjárt művészi világára a visszafogottság és mértékletesség mellett a mindenkori új iránti nyitottság és különleges műgond jellemző. Drámaiságba hajló, csapongó fantáziája nagyvonalúan elegáns vonalbeszéddel párosulva érzékelteti az öröklét és mulandóság ellentétének képi harmóniává lényegített együttes létét. A művész fél évszázadot is meghaladó, az alkotás különböző területeit felölelő, különleges értékekben bővelkedő életművét a szakma idén a legrangosabb elismeréssel, Munkácsy-díjjal jutalmazta.

Egy évvel ezelőtt ugyanitt, a Barabás Miklós Céh székházában Soó Zöld Margit kerek évfordulós születésnapját ünnepeltük, amikor is a művész meglepte saját magát és bennünket, barátait, tisztelőit legújabb munkáiból rendezett kiállításával. Természetből ihletődött, de lelkében kiteljesedett művészi reflexiói fekete-fehéren is színeseknek tűntek. Sajátos lélekábrázolás volt mindahány. A művész érzelem- és gondolatvilágának, hangulatainak tükörképe. A bámulatos spontaneitással papírra vetett, rapszodikusan csapongó, de mindazonáltal tökéletes harmóniába olvadó vonalrengeteg sajátos belső látásról árulkodott.

Ebből a forrásból merített most is a művész, csakhogy jelenlegi kiállításával átfogóbb képet igyekezett nyújtani önmagáról, különböző alkotási periódusainak sajátosságairól, immár a szó legszorosabb értelmében is színes munkáiról, amelyek változatosságuk, tematikájuk, formai és gondolati összetettségük ellenére is fölöttébb egységesek.

Pasztelljei az utóbbi négy évtized termésének keresztmetszetét nyújtják.

A képzőművészet minden ága férfimunka – ötlik fel bennem a kiállított munkák láttán a művész többször is hangoztatott, az alkotás komolyságára, emberpróbáló nehézségeire utaló kijelentése. És ezt látszik igazolni jelenlegi tárlata is. A kiállítás fő fala pedig, ilyen vonatkozásban, különösképpen beszédes. Az enyhe ívben lejtő dombokat a művész egymást keresztező, markánsan szálkás sötét vonalrengetegbe burkolta. Mintha szándékosan bekeményített volna, hogy ilyenformán hangsúlyozza a lelkében megszólaló táj jellegét. Erőteljes, dinamikus, feszültségekkel teli, belső energiáktól fűtött, drámai hangvételű alkotások ezek, készüljenek akár a téli Fellegváron, Füzesmikolán, a Nádas mentén, Kalotaszegen, vagy éppenséggel egy deltai halásztanyán. A rapszodikusan cikázó vonalbeszéd gyakorta mintha egy öntörvényű, sajátos geometria szabályai szerint rendeződne, és határozott alakzatokba tömörülve alakítaná a tájat, határozná meg annak jellegét.

A drámaiságot azonban olykor lírává oldja az emlékezés, vagy a művész pillanatnyi lelkiállapota, amint azt a Dobrudzsai ősz vagy a reggeli fénybe burkolózó Razelm-tó sejteti. S itt a sejtetésre helyezném a hangsúlyt, aminek Soó Zöld Margit utolérhetetlen művésze, hiszen az ébredő víztömeg párás leheletét, vagy magát a mindent átölelő csendet is képes sajátosan könnyed, áttetszően érzékletes, opálos szín- és vonalhálóba menekítve megjeleníteni.

A hegy-völgyes tájakhoz, vízvilághoz szokott művész a számára újdonságként ható alföldi táj felé is érdeklődéssel fordul. Jászdózsai táborozásának, alföld-élményének művészi lecsapódásaként született meg a felhők borította végtelen levegőégbe belesimuló Napraforgós mező című pasztellje. A sajátos Homokóra pedig ég és föld találkozása: a vöröslő-aranyló erdőszélből lágyan kimagasló földkupac érintkezése a súlyos felhőtakaróból szimmetrikusan alácsüngő, dombszerű alakzattal. Különleges szimbólum. Jelképe a feltartóztathatatlanul múló időnek.

Tájak és emberkéz teremtette tájak, épületek és épületegyüttesek találkozóhelyévé is vált a Barabás Miklós Galéria. A farnasi templom és Jozefa néni aprócska háza jól megfér a patinás dubrovniki házfalak mellett. A művész álmainak városát, az Adria ékkövét öntötte egyedi szín- és formakompozícióba, fogalmazta sajátjává.

S ott a sírva nevető-nevettető Bánatos bohóc is, mint azonosulásra csábító, örök jelkép, amely linómetszetes formájától az itt látható pasztellvariációig a művész valamennyi alkotói periódusát végigkísérte.

Külön csoportba foglalhatók a művészre oly jellemző, életművében fölöttébb lényeges szerepet betöltő gyökér-fatörzs szimbólumok, azok a bizonyos Jelek, amelyek a realitásból eredeztethetők ugyan, látványosan dekoratívak is, de már erőteljesebb irányulással közelítenek a mély gondolatisággal telített absztrakció felé. Abba az irányba, amelyet a tavalyi fekete-fehér grafikák jeleztek, s amelynek egyik legújabb, immár 2012-es, drámaisággal fűszerezett, de líraiságba hajló, sejtelmesen könnyed megfogalmazása, A köd, a kiállítás egyik legkifejezőbb összetevője.

• Elhangzott 2012. augusztus 16-án, a kiállítás megnyitóján. (Szerkesztett változat).
NÉMETH JÚLIA
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 18:36 | 26 Ianuarie, 2013

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

2008. április 12- Soó Zöld Margit

Történelmünk, művelődéstörténetünk jeles napjait féltve őrzi a kollektív emlékezet. Olyan kapocs ez, amely képes összefogni egy közösséget, egybekovácsolni a megannyi ideológia, megannyi világnézet, megannyi műveltségi szint mentén kiteljesedő egyéni sorsokat. És egyben védőpajzs is a felejtés, vagy az esetleges kitaszítottság ellen. Ezért is érzem különösképpen jelentősnek az EMKE javaslatát, amely április 12-ét az Erdélyi Magyar Közművelődés Napjává nyilvánítva újabb emlékezetes dátummal gazdagítja jeles napjaink tárházát. Ezt a rendkívüli, hagyományteremtő ünnepi eseményt igyekezett az EMKE égisze alatt tevékenykedő Barabás Miklós Céh is emlékezetessé tenni azáltal, hogy alapító tagját, a világviszonylatban is ismert és elismert kolozsvári grafikai iskola kimagasló személyiségét, Soó Zöld Margitot javasolta a megtisztelő, Szolnay Sándor-díjra.

Olyan művészt, aki csendben, de kitartó következetességgel haladt a választott úton. Hamar rátalált önmagára, érzelmi felhangokkal dúsított, realitásból táplálkozó, sajátos művészi világára, amelyhez mai napig hű maradt.

Egyenesen felfelé ívelő pályáján, sohasem óhajtott mások háttérbe szorításával az élre törni. Ennek ellenére mégis az élre került. Csakhogy önmagával szemben támasztott túlzott elvárásai és művészi berkekben megbocsáthatatlan szerénysége miatt ezt éppen ő maga nem vette észre.

Á képzőművészet minden ága férfimunka – vallja szilárd meggyőződéssel. Keményen meg kellett tehát küzdenie azért, hogy megfeleljen a maga támasztotta elvárásoknak. A maximumnak. Kezdet kezdetétől a legmagasabbra tette a mércét mind a festészet, mind pedig a grafika vonatkozásában. Nem váltott hangot, nem hazardírozott a színek és formák adta lehetőségekkel, nem-érdekelték az olcsó megoldások.

Kora gyermekkorától érezte a természetet s az emberkéz alkotta remekléseket. Én beszívom a világot, amit látok, de nem úgy adom vissza, ahogy láttam, hanem ahogy éreztem – nyilatkozta a legutóbbi interjúban.

És ez művészetének lényege. Egyfajta érzelmes ég-föld-rajz. Mindaz, amit a természet és a természet parányi alkotóelemeként az ember a végtelen időben létrehozott.

A sokat utazott, sokat látott művész útirajzai, ihletforrásainak képi vetületei egyben lélekrajzok is. Hiszen korántsem véletlen, hogy a művész mit választ ki abból az élményanyagból, ami érte és azt hogyan önti művészi formába. Esvén szó akár Dubrovnikről, Szárhegyről, Füzesmikoláról, Zsobokról, Dobrudzsáról, a delta vízi világáról, akár az alföldi Jászdózsáról vagy az ablakából látható felhőkről. S szóljanak ezek a munkák régi dicsőségekről és nyomukat őrző délceg vagy éppenséggel omladozó falakról, tájba simuló építészeti remekekről vagy a népi építészet apró csodáiról a csupasz fák vagy a földből kiszakított gyökerek fekete-szürke gyászáról, a vihar előtti feszültség a vészjósló nagy szürke felhő művészi megjelenítéséről, a napégette tarló fakó sárgájáról vagy a hatalmas levegőég uralta színgazdag napraforgós mezőről konkrétumuk dacára a művészt is belopják a képbe, A tájélmények hangulati lecsapódása okozta pillanatnyi lelkiállapotát.

De talán fordítva is érvényes a tétel: olykor a művész keres formát hangulatai képi megjelenítésére, a műtermet benépesítő kagylók, gyökerek, faágak érzékletes kompozíciókba foglalásával. És megszületnek a Lázálmok, Küklopszok és a békésebb, oldottabb hangulatot sugárzó legújabb munkák kagylókkal és megannyi színnel a főszerepben. Amelyekből az Erdélyi Magyar Kultúra Napjának méltó megünneplése céljából nyílt kiállítás a BMC Farkas utca 27. szám alatti székházának galériájában.

Az olajképeken, pasztelleken, akvarelleken kívül életművében rendkívül fontos helyet foglalnak el fekete fehér grafikái, tollrajzai. Esetükben a művész drámaiságba hajló, csapongó fantáziája hűvösen kimért, nagyvonalúan elegáns vonalbeszéddel párosul. Szürrealisztikus hangvételű grafikái egymásba fonódó képi síkokkal, szinte mozzanatokra bontva sejtetik a mozgást, az öröklét és a múlandóság ellentétének képi harmóniává lényegített együttes létét.

Illusztrátorkként is ismert és elismert. Ki ne ismerné a Napsugárban mai napig megjelenő rajzait.

Munkáira még véletlenül sem a harsány magakelletés, erőszakos figyelemfelkeltés, hanem a viszszafogottság, a mértékletesség és a különleges műgond a jellemző.

Úgy és annyit felhasználni korunk művészeti törekvéseiből, irányzataiból, hogy az összhangba lehessen a szűkebb pátria művészetkedvelő és műértő közösségének igényeivel. A programszerű megfogalmazás így meglehetősen tetszetős, elképzelhetetlenül bonyolulttá válik azonban akkor, amikor azt firtatjuk tulajdonképpen mennyi is az a bizonyos annyi? Nem csupán az erőteljesen megosztott közönség sokrétűsége miatt, hanem azért is, mert a mindenkori képzőművészet egy természetes belső feszítőerő folytán időben is elébe megy az elvárásoknak: a műalkotás kiváltotta katarzis nem érhető el ugyanazon eszközök ismétlése által. Minden bizonnyal ez az az erőtér, amely korunk erdélyi képzőművészetének mindennemű ideologizáláson túli mozgásirányát meghatározta. Amely egy erőteljes figuratív látványközpontúságot is magába foglal. Talán, hogy a műalkotás helyi lehetőségeihez mért funkciójának is eleget tehessen: hogy dísze legyen életterünknek. Soó Zöld Margit ennek az irányzatnak a kimagasló képviselője.

A spontaneitás, az alkotás pillanatainak magával ragadó lendülete, kínja-gyönyöre, az élvezet, amellyel munkái születnek, mind-mind benne foglaltatik alkotásaiban.

Mikor dolgozom, az egy csodálatos érzés – ismeri be a művész. Ezt a csodálatos érzést pedig jelentős mértékben sikerült a nézőkbe is átültetnie.

Egy műalkotás akkor él igazán, ha kikerül a műterem falai közül, ha sikerül utat találnia a közönség felé. S bár a művésznek néhány lépéssel mindig a közízlés előtt kell járnia, Soó Zöld Margit ennek az elvárásnak, a legmodernebb kor, legkorszerűbb követelményeinek is eleget téve vált Kolozsvár, s az összmagyar képzőművészet egyik európai mércével mérhető, legkedveltebb alkotójává.

2008. április 12-én, az Erdélyi Magyar Közművelődés Napján tehát a lehető legméltóbb helyre kerül a megtisztelő Szolnay Sándor-díj.

További sikeres munkát kívánva szívből gratulálunk tulajdonosának.
Németh Júlia
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 19:35 | 26 Ianuarie, 2013

2012. március 21. - Flóra ötvenéves

Az ötvenéves kort nevezték „a legszebb férfikornak”. Ez a kor viszont a nőknél a delelés, a zenit utáni éveket jelzi, vagy – kissé pimaszkodva – az évek múlásával a férfi egyre érettebbé válik, míg a nő, öregszik.

Ötven esztendeje minden főétkezéskor, szemben ülök Flórával és nézem elmerengve kecsességét, amint egyetlen szál virágát tartja klasszikus, tehát soha el nem évülő gráciával. Időtlenül, időtállóan.

Ötven – jaj, ötven! – esztendeje volt Kolozsváron egy őszi tárlat, amikor mindketten, Maya és én, beleszerettünk Soó Zöld Margit (a kolozsvári művészetkedvelők Itijének) megejtő grafikájába. Igaz, ugyanakkor szerettük meg Varga Kati nyitott ablakát is, amelyen a tűzoltótorony néz be a szobába. Varga Kati (akinek édesapja még Wargának írta magát, nehogy a Monarchia németei Fargának olvassák nevét), szóval a később tragikus végkimenetelű, rövid életet élt Kati mondta nekem akkoriban: – Jó választás volt. A kiállítás két legszebb képét vették meg!

Talán jó, ha az embert fiatalon festik meg, mert ez örök fiatalságot biztosít számára. De meglehet az is, hogy tévedek. Elmesélem Önöknek élményemet. Döntsenek az olvasók.

Utam hazafele, a klinikáról jövet, mindig a Főtéren vezetett át. Naponta, de ha nem, akkor másodnaponként, szembetalálkoztam ezen az úton Zsuzsával, akiről nem tudtam, hogy Zsuzsa, mert megszólítani nem mertem, csak csendben csodáltam fekete hajú, kreol bőrű szépségét.

Egy alkalommal mondom kedves ismerősünknek, Itikének: – Istenem, ha én rajzolni tudnék, egy ilyen modellért gyalog elmennék Párizsig... – Csak ne legyen valami csini-baba! – ironizált a művésznő. – Majd megfestem én!

Mikor végül az Unió utcai buszmegállóban mindhárman bemutatkoztunk egymásnak, Itikének már nem volt szüksége kommentárokra. Kimentünk a Donát út végén lévő közös műtermekbe és a szénpálcika már ott izzott a kezében. Két perc múlva belesett az ablakon Vetro Artúr: – De szép fejed van, Itike! Megengeded? – Majd választ sem várva leült rajzolni ő is. Másik három perc után már ott ült Cs. Erdős Tibor is, hogy aztán végül legalább öten egymással versenyezve rajzolják a „szép fejet”. Időközben, a kérdezz–felelek játékból azt is kihallottam, hogy Zsuzsát Szabó Zsuzsának hívják és Szatmáron van otthon.

A sok portrérajzolásból nyilván képek születtek, feltehetően nem is rosszak, mert azt a fejet nem is lehetett elrontani.

De egyetlenegy Flóra sem!

Mert Flórának titka van. A titoknak pedig vonzása. Megfejtése csupa izgalom. Flóra pedig titokzatos. Nem nyílik meg csak virágja számára, amelyet kezében tart. Távolról sem olyan szép, mint Zsuzsa, de megigéző. Némaságában, titokzatosságával érzelmeket fakaszt, gondolatokat indít útjára. Ő maga néma – de beszéltet. Fogadja csodálói hódolatát. Flórának lelke van, de meglehet, hogy annak érző lelkét tükrözi, aki újjászülte, aki hozzáadta egyéniségéhez a kimondhatatlant, mindazt, ami csak zenében, színekben, vonalakban kifejezhető, szavakban nem.

Soó Zöld Margit, a mi drága Itikénk, megrajzolta életének Mona Lisáját és ezt most 50 év elteltével újra közszemlére bocsátjuk, mert nem lenne tisztességes részünkről elzárni más, művészetet kedvelő ember elől, eldugni, lakat alatt tartani egy ilyen közkincset, vagy bármi szépet, amely ebben az egyre rútuló világunkban minden jó embert megillet.
DÁNIEL KÁROLY
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 20:32 | 26 Ianuarie, 2013

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

 
Nyomtatóbarát verzió
KÉPZŐMŰVÉSZEK
... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság dokumentumai »
GYORSKERESÉS »
 
Newsletter
Név
Email
 
   
 © Gaudeamus Librarium designed by Robilix WEB