Intro Intro
KT tevékenysége      KT felépítése      Kapcsolat     Tagok      Médiapartnerek Magyar verzio English version
Aktuális hirek »
A Kolozsvár Társaság rendezvényei »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság kiadványai »
..... lásd tovább 
Kolozsvári... »
..... lásd tovább 
Galériák »
..... lásd tovább 
Irások »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság állandó kiállitásai »
..... lásd tovább 
Kulturális rendezvények »
..... lásd tovább 
Linkgyűjtemény »
..... lásd tovább 
Események »
..... lásd tovább 
 
Forum !
Forum » Galériák » Művészeti Múzeum

vissza
2011. november 08. - BARDÓCZ LAJOS fontosság:
...grafikusművész kiállítása nyílik meg ma, november 8-án, kedden délután 6 órakor a Művészeti Múzeumban (Főtér 30. szám). A tárlat november 27-ig tekinthető meg.
 
    
 
 
beirta: Horváth László - 06:48 | 08 Noiembrie, 2011

Lásd a(z) " ----- Még több fotó -----" újságban megjelent cikket itt.
 

2011. november 10. - Otthonról haza: Bardócz Lajos kiállítása a Bánffy-palotában


„Olyan kiállítást nyitunk meg, amelyet én személy szerint nagyon régóta szerettem volna, hogy megvalósuljon, és igazi meglepetésnek számított, amikor Bardócz Lajos azt ajánlotta, hogy erre az eseményre idén kerüljön sor”, mondta bevezetőjében Călin Stegerean, a kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója az Időhidak címet viselő, Bardócz Lajos grafikai munkáit tartalmazó tárlat kedd délutáni megnyitóján. Mint az igazgató a továbbiakban kifejtette, ez az esemény annál is inkább rendkívülinek számít, mert Bardócz Lajos nemrég töltötte be 75. életévét, másrészt az 1988 óta Magyarországon élő képzőművész hosszú idő óta tért vissza Kolozsvárra, hogy bemutassa alkotásait az itt élő művészetkedvelőknek.

– Úgy vélem, bárki állt is a múzeum élén, ez az intézmény az idők során méhkasként gyűjtötte maga köré a művészeket, azok a művészek pedig, akiknek lelki kötődésük alakult ki az intézménnyel, időnként vissza-visszatérnek ide. Bardócz Lajos 1988-as Magyarországra való emigrálása előtt az egyik legkedveltebb tanára volt kolozsvári művészeti líceumnak, több művésznemzedék tekinti őt mentorának. Tehetsége és pedagógusi hozzáértése mellett nagyszerű emberi tulajdonsággal is rendelkezett, diákjai szeretettel gondolnak rá azóta is – hangsúlyozta Călin Stegerean, hozzáfűzve, személy szerint ő is Bardócz Lajosnak köszönheti, hogy grafikus lett belőle, illetve, hogy megértette, miért tekinthető rendkívülinek egy grafikai alkotás.

A múzeum igazgatója ezt követően átadta a szót Németh Júlia műkritikusnak, aki román és magyar nyelven méltatta a tárlatot. – Bardócz Lajos otthonról most hazajött. 1988 óta ugyanis Magyarországon él, s a Magyar Grafikusművészek Szövetségének tagja, de annak előtte, 1970-től áttelepüléséig a Kolozsvári Művészeti Líceumban tanított. Szászsebesen született, képzőművészeti tanulmányait Kazár László és Molnár József tanítványaként a bukaresti főiskolán végezte, grafika szakon. 1960-tól 1969-ig grafikai szerkesztőként tevékenykedett a fővárosban, könyvgrafikái, illusztrációi közismertek. A kolozsvári közönségnek – legalábbis a negyven-ötven felettieknek – tehát nem kell bemutatnunk Bardócz Lajost, hiszen tevékenysége számukra nem ismeretlen – magyarázta a műkritikus. Németh Júlia kiemelte: Bardócz a képzőművészek azon fajtájához tartozik, akik képesek folyamatosan megújulni, bravúros rajzkészsége pedig változatlan.
KÖLLŐ KATALIN
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 03:57 | 10 Noiembrie, 2011

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

Munkák
x
    
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 07:26 | 13 Noiembrie, 2011

Lásd a(z) "--- Még több munkája ----" újságban megjelent cikket itt.

2011. november 15. - Időhidak

Bardócz Lajos grafikai tárlata a kolozsvári Művészeti Múzeumban


Néhány nappal ezelőtt, a Bánffy-palota egyik aprócska műhelyének hevenyészett rendetlenségében valósággal megcsapott az előttem feltáruló művészi világ rendje. Bardócz Lajos bontogatta ki akkurátosan becsomagolt grafikai lapjait, s így a kiállítás megnyitása előtt elsőként vételezhettem a gondolatiság és vizualitás elegyéből fakadó sajátos jelrendszer sajátos művészi üzenetét. Méghozzá a tapinthatóság érzéki közelségében. S az Időhidak – ezt a találó címet adta tárlatának a művész – egyszeriből megelevenedtek, eltűnt a szakadék múlt és jelen között, tér és idősíkok pásztázták egymást rapszodikus egymásutánban, de ugyanakkor egy, a dolgok legmélyéről, az eredetekből fakadó rend törvényeinek megfelelően. Úgy tűnt, a grafikus megvalósította a majdnem lehetetlent: színekkel, formákkal a vonal nagyszerű szobrászaként térbe kitüremlő domborművet készített síkban. Önkéntelenül is megérintettem a még bekeretezetlen, szűz lapot, de a domborulat csak a szemnek szólt.

Bardócz Lajos otthonról most hazajött. 1988 óta ugyanis Magyarországon él, s a Magyar Grafikusművészek Szövetségének tagja, de annak előtte, 1970-től áttelepüléséig a Kolozsvári Művészeti Líceumban tanított. Szászsebesen született, képzőművészeti tanulmányait Kazár László és Molnár József tanítványaként a bukaresti főiskolán végezte, grafika szakon. 1960-tól 1969-ig grafikai szerkesztőként tevékenykedett a fővárosban, könyvgrafikái, illusztrációi közismertek.

A kolozsvári közönségnek – legalábbis a negyven-ötven felettieknek – tehát nem kell bemutatnunk Bardócz Lajost, tevékenysége számukra nem ismeretlen, hiszen városunk egyik legkedveltebb grafikusa és művészpedagógusa volt, aki nemzedékek hosszú sorát indította el a pályán. Többek között a Művészeti Múzeum jelenlegi igazgatója, Călin Stegerean grafikus is tanítványai közé tartozott. A művész most mégis mindannyiunknak komoly meglepetéssel szolgált. 23 év ugyanis nagy időegy folyamatosan alkotó és folyamatosan megújulni képes grafikus életében. Márpedig Bardócz Lajos a képzőművészek ezen fajtájához tartozik. Ami változatlan az bravúros rajzkészsége, hogy ne mondjam virtuozitása, amellyel a realitás és az absztrakció határán egyensúlyozva ülteti át képi nyelvre élményeit, fogalmazza meg sajátosan „spekulatív spontaneitással” művészi mondanivalóját. S ha alkotói megnyilatkozásaira, a számunkra ismertebb fekete-fehér grafikáira eddig is jellemzővolt a mellébeszélés nélküli tömörség, a lényegre törőcéltudatosság, a minden fölösleges sallang nélküli tiszta beszéd, a jelenleg bemutatott anyagra mindez hatványozottan érvényes. Ezen túlmenően pedig a sajátos bardóczi jelrendszerbe fogalmazott, kifinomultan választékos vonalbeszédet a művész kitűnőszínérzékre valló, árnyalatokban gazdag, éppen visszafogottságukban ható színvariációkkal teszi érzékletesebbé. A barnák, rozsdás vagy szürkébe hajló árnyalatok, tompa zöldek, okkerek gazdag skálájába mintegy felkiáltójelként itt-ott beleharsog az érzelem vöröse és már szinte kíméletlen következetességgel, mondhatni állandó jelzőként a képet átszelő, mélyfekete hasíték.

Sajátos képzettársítások mentén haladva olvasunk ezekből a látványra épülő, de a gondolatiságot sohasem nélkülözőgrafikai lapokból, s tudjuk meg többek között, hogy mit jelent a Függőség, hogy Helyzet volt 1956-ban, s helyenként talán ma is az van. Mert a művész folt-vonalrendszere jellegzetes összetevőkre épülőKorlapba fogalmazódik, s egy-egy központba helyezett részlet kiemelésével mintha ennek a korhűkorlapnak a kórlapja is feltűnne, vételezhetővé válna.

De az időhidak nem csupán évtizedeket kapcsolnak egybe. Bardócz Lajos grafikusi bravúrja évezredeket olvaszt egymásba. Ősi mítoszok és mondák, az ősmagyar hitvilág és a keresztény szimbólumok sajátos szimbiózisa teremt újszerűösszefüggéseket, bővül egyedi jelentéstartalommal. Mert a művész képes úgy haladni a korral, úgy igazodni a legkorszerűbb művészi követelményekhez, hogy közben az eredetekről, a gyökerekről sem feledkezik meg. Teszi pedig mindezt nem a manapság egyre gyakrabban megnyilvánuló, felszínesen szájbarágó motívumdömpinggel vagy sóhajosan nosztalgiázó múltba fordulással, hanem a történelmi, mitológiai, hitbeli, néprajzi és természeti sajátosságok legmélyebb ismeretéből fakadó tudatossággal, értékeik feltétel nélküli vállalásával és legkorszerűbb művészi kifejezőeszközökkel való felszínre hozatalával.

Feszültséggel teli kompozíció, izgalmas felületi játékok, papírművészeti technikák alkalmazása, különféle anyagok kombinációja teremt sajátos légkört, gyakorta a szokványos műfaji határokat is szétfeszítve. Egy Útmenti korpusz, egy Sírlelet, Székely Veronika kendője, egy Sámándob, egy Nemzetségtotem, az Enyészet vagy a Kőkarctriptichonja kalauzol bennünket ezen a művész teremtette sajátos időutazáson. S miközben Bardócz Lajosnak köszönhetően különleges perspektívából, felülnézetből, madártávlatból szemlélhetjük az Erózió művészi vetületét, a Hegyoldalt, az Irtást, a mezőségi tájat vagy az esőáztatta Gyimest, Tavaszból egy Őszi hajnalba csöppenve még a Pokollejáró is felvillan előttünk.

Hályog a bal szememen– közli a korántsem szívderítőtényt lakonikus egyszerűséggel a művész. S mi tudjuk, jobb szeme is elegendőahhoz, hogy a dolgok mélyére hatolva sajátosan egyedi, célratörőés feszültséggel teli drámaisággal jelenítse meg sorskérdéseinket, évezredek húrjait pengetve üzenjen a mának és villantsa föl a jövőt. Az Időhidakon pedig feltűnik József Attila, de ott van Páskándi Géza is fején a sámánjellé minősült sorspánttal, valamint a nemrég eltávozott Lászlóffy Aladár és ott az elmaradhatatlan mélyfekete jel is. Mátyásnak az igazságosnak az alakja pedig, az idők végtelenségét sejtetve, félévezred távlatából, de 21. századi aktualitással tűnik fel előttünk, akárcsak valamennyi múltból és régmúltból megidézett szimbolikus alak, tárgy, jel.
NÉMETH JÚLIA
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 06:06 | 15 Noiembrie, 2011

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

 
Nyomtatóbarát verzió
KÉPZŐMŰVÉSZEK
... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság dokumentumai »
GYORSKERESÉS »
 
Newsletter
Név
Email
 
   
 © Gaudeamus Librarium designed by Robilix WEB