Intro Intro
KT tevékenysége      KT felépítése      Kapcsolat     Tagok      Médiapartnerek Magyar verzio English version
Aktuális hirek »
A Kolozsvár Társaság rendezvényei »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság kiadványai »
..... lásd tovább 
Kolozsvári... »
..... lásd tovább 
Galériák »
..... lásd tovább 
Irások »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság állandó kiállitásai »
..... lásd tovább 
Kulturális rendezvények »
..... lásd tovább 
Linkgyűjtemény »
..... lásd tovább 
Események »
..... lásd tovább 
 
Forum !
Forum » Galériák » Minerva ME

vissza
2011. október 12. KISS JÁNOS A HARMADIK fontosság:
...című, a csíkszeredai Alutus Kiadónál megjelent regényét mutatjuk be október 11-én, kedden délután 5 órakor a Minerva-ház (Jókai/Napoca u. 16. sz.) alagsori előadótermében. A rendezvényen a kötetről és általában, Kiss János irodalmi munkásságáról Kántor Lajos irodalomtörténész mond beszédet. Kiss János, aki lapunk nagyrabecsült munkatársa, ez alkalommal külön meglepetéssel szolgál a közönségnek: szobrászként is bemutatkozik. A kiállításon az író-művész faszobrai és terrakottái láthatók. Házigazda: Tibori Szabó Zoltán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
 
 
 
beirta: Horváth László - 21:26 | 12 Octombrie, 2011
 

2011. október 12. -Kiss János, az író és a szobrász
Íróként sokadik alkalommal, képzőművészként először mutatkozott be a nagyközönség előtt Kiss János, a Szabadság korábbi munkatársa a Minerva-ház alagsori előadótermében tegnap délután tartott rendezvényen. A csíkszeredai Alutus Kiadónál megjelent A harmadik című regényének apropóján Kántor Lajos irodalomtörténész ismertette a szerző irodalmi munkásságát, Tibori Szabó Zoltán pedig a kiállított faszobrokat és terrakottákat méltatta, kifejtve: „feszültség, dráma, de itt-ott egy kis humor, néhol a groteszk árnyéka” látható rajtuk. A kiállítás október 18-ig, jövő keddig látogatható, munkanapokon 11 és 15 óra között. A tárlatmegnyitóval egybekötött könyvbemutatóról készített videófelvételeket lapunk internetes oldalának (www.szabadsag.ro) Kult-Túra rovatában, a fényképeket pedig a Riport rovatban tekinthetik meg az érdeklődők.
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 21:27 | 12 Octombrie, 2011

2011. október 13. Faistenek és agyagemberek a Minerva-házban


– Kiss János faszobrainak és terrakottáinak világa semmiben sem különbözik attól, amelyet irodalmi alkotásaiban ábrázol. A dráma foglalkoztatja ezúttal is, elérhetetlen isteneké és földhöz ragadt embereké. Faisteneket és agyagembereket állít elénk, és általuk szögezi nekünk a cseppet sem kellemes kérdéseit: Van erkölcsi mércéd? Használod-e? Képes vagy együtt érezni az elesettel? Nyugodt a lelkiismereted? – hangsúlyozta a házigazda Tibori Szabó Zoltán, lapunk munkatársa kedden délután, a Minerva-ház alagsori termében tartott könyvbemutatóval egybekötött kiállításmegnyitón. Az esemény apropóját elsősorban Kiss János legújabb, A harmadik című kötetének megjelenése szolgáltatta, ugyanakkor kiváló lehetőség kínálkozott az íróként és újságíróként egyaránt jól ismert kolozsvári személyiség képzőművészeti tevékenységének megismertetésére is.

A Szabadság, valamint elődje, az Igazság nagyra becsült munkatársának irodalmi tevékenységét Kántor Lajos méltatta, mondván: Kiss János könyvei hozzátartoznak a 20. század végi, 21. század eleji erdélyi magyar irodalom történetéhez, irodalomtörténeti megmérettetésre érdemesek. Az irodalomtörténész utalt a szerző első könyvét övező viszontagságokra, a könyv megjelenése után ugyanis, mivel többen magukra ismertek benne, támadások és feljelentések sorozata indult a szerző ellen. – Kiss János ekkor bizonyította ilyen formában először, hogy mennyire ért az emberi lélekhez, a társadalomhoz, egy kisebb közösség életéhez, hiszen tordaszentlászlói tanársága idejéből valóban olyan figurákat és szemléleteket jelenített meg, amelyek jellemzőek voltak falvaink bizonyos értelmiségi rétegeire. Bár magára haragította az akkoriban vezető pozícióban lévő embereket, ennek a különös belépőnek a nyomán költözött Kolozsvárra – mondta Kántor. Hozzátette: publicisztikai pályája nagymértékben az Igazság és a Szabadság hasábjain bontakozott ki, s ha időnként más szerkesztőségekhez is került, megmaradt ugyanannak a közéleti személynek, a köz ügyeivel foglalkozó és a társadalomért felelősséget vállaló újságírónak, könyveiben pedig egyre erősebben mutatkozott meg pszichológiai érzéke.

Erről tett tanúbizonyságot a csíkszeredai Alutus Kiadónál megjelent A harmadik című regényében is; az irodalomtörténész ismertetőjéből kiderült, hogy a kötet alapjául szolgáló történet először novellában fogalmazódott meg. Mint mondta, pozitív hozadéka volt annak, hogy a kiadó „első körben” visszautasította, hiszen Kiss János idővel továbbírta, és egy sokkal mélyebb, pszichológiaibb munka született. Kántor szerint a kötet és a Kiss János által képviselt prózaírás megérdemli a közönség érdeklődését, ennek reményében ajánlotta a jelenlévők figyelmébe mindkettőt.

Szintén nagyszerű élményekkel gazdagodnak azok is, akik október 18-ig betérnek a Minerva-ház alagsori termébe (Jókai/Napoca utca 16. szám): Tibori Szabó Zoltán szavai szerint „feszültség, dráma, de itt-ott egy kis humor, néhol a groteszk árnyéka” jelenik meg Kiss János szobrain, formavilága „egyéni, vérmérsékletével és alkotói világával megegyező”. A tárlat munkanapokon 11 és 15 óra között látogatható.
FERENCZ ZSOLT
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 08:14 | 13 Octombrie, 2011

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

2011. október 29. - „Mondhatta volna szebben, kis lovag”… (Cyrano de Bergerac)


Hát nem! Ezt, ezeket, semmiféle lovag sem mondhatta volna szebben*. Mert az erkély alatt lantot pengető nemes ifjú fejében meg sem fordulhatott volna, hogy széles e nagy Erdélyországban vannak olyan falvak, ahol nem ismerhetik sem az erkélyt, sem a balkont, mert nincsenek emeletes házak, ahol ezek megkapaszkodhatnának. El nem képzelheti a pergőnyelvű csevegő, hogy a bogárhátú kis házakban olyan emberek laknak, akik csak olykor-olykor szólalnak meg, akkor is csak a legszükségesebbet mondva, inkább mozdulatokkal kommunikálva, azokkal is takarékosan bánva. Mert csak ezzel fejezik ki akaratukat, amely soha sem habozó, nem tétovázó, hanem appelátát nem ismerő imperativus.

Ki tudná elképzelni, hogy a bugylibicskával faragott szekérke, amit a gyermek szüntelenül tologat a tornácnak neki ítélt felében, csak kifogás, csak ürügy, hogy a gyermek oda-oda pillanthasson a tornác másik végében gubbasztó, némaságba takarózó „apjára”.

A kisgyermek néz, néz, majd később látni is kezd, észreveszi a dolgokat, de csak nagykésőre érti meg azokat. Amikor már késő.

Egy életen át hittem, mi több, meggyőződésem volt, hogy amit a felcseperedőgyermek meg tud őrizni lelkében kisgyermek korából, azt bontja ki, az virágzik ki lelkében élete során. Annál zseniálisabb valaki, minél többet, minél többre képes emlékezni felnőtt korában a gyermekkorra.

A nagy zeneszerzők majdnem kivétel nélkül komponáltak gyermekek (gyermekeik) számára (Bach, Schumann, Debussy, Muszorgszkij), a festők megfestették gyermekeiket (Rembrandt, Rubens, Renoir stb.), és írtak, írtak, sokat írtak, prózát és költeményeket egyaránt az első, az aranykorról. A szekerek tologatása közben nagyon sok mindenre ráér gondolni az ember, az emberré váló csemete, mert hallgatása közben magával beszélgethet.

Már a csecsemőis beszélni akar, ezért lesi el anyja ajkáról a szót, hogy ki tudja fejezni akaratát. De beszélni csak valakivel lehet.

Anatole France szerint, aki gyermekkorában nem részesült anyja mosolyában, később nem lesz méltó az istenek asztalához és az istennők ágyához.

Számomra fokozottan tragikusnak tűnt „a harmadik” viszonyulása anyjához, pontosabban annak ridegsége vele szemben. Talán azért, mert számomra édesanyám a mindent jelentette és én is számára. Érthetetlennek, sőt felfoghatatlannak tűnt, hogy megtagadja, legalább néha, megsimogatni gyermeke buksi fejét, amikor tudja és érzi, hogy mozdulatával a mennyországot hozná le számára.

Kiss János bizonyára nem véletlenül rehabilitál egy kiveszőben lévőmagatartást. A mester–tanítvány viszonyt, amelynek értékét csak azok tudnák felfogni, akiket ettől megfosztottak. A pragmatizmus (vagy empirizmus) végigkíséri az ember fejlődését az ősi barlangtól mindmáig. Ha a tanulni akaró gyermek később úgy beszél, úgy mozog, úgy dolgozik, mint Márton sógor, ez azért lesz, mert ellopta tőle a tudományát és érzi, mikor és hogyan fogja majd túlszárnyalni őt. A korongoló fazekas ugyanúgy alkot, mikor két keze közt felnőaz agyagváza, mint az író, mikor még egy oldalt megír.

„Őrakta a falat, én hordtam a maltert és a téglát a keze alá. Egyszer sem mulasztotta el, mindig bólintott: jól van. Én megálltam egy pillanatra, mintha szusszannék. Egész nap elnéztem volna, amint dolgozik. Mintha játszana csak. (Nietzsche mondja valahol: Minden igaz férfiban egy gyermek bújik meg. És az játszani akar.) Nem sietett soha, nem kapkodott, de nem volt egyetlen felesleges mozdulata sem. Szerettem volna kilesni titkát. Mert mintha pehely lenne a tégla, úgy emelte a levegőbe, és éppen csak megvillant a kezében, máris a malterrétegen nyugodott meg. A szerszám nyele éppen csak koccant a téglán, talán millimétert ha kellett igazítani rajta. (Michelangelo olyan erővel ütött vésőjével a márványra, hogy tanítványai megrettentek ettől, de soha nem hullott alá csak a felesleg.) Márton sógor mindezt olyan magától értetődőegyszerűséggel tette, ahogy a szájához emeli a falatot, vagy megpöcköli köszönéskor kalapja karimáját. Szerettem nézni, ahogy rakja a falat, de el is szontyolodtam mindig: nekem ez sohasem sikerülhet.”

A mester rögtön meglátja tanítványában a tehetséget és hogy érdemes-e vele foglalkozni. Ahogy a német kritikusok pápája mondja (Reich-Ranitzki), ahhoz, hogy megállapítsam, el van-e sózva a leves, nem kell megegyek egy tányérral – megérzem az elsőkanálnál.

Szívesen tanulnék magyarul Kiss Jánostól. Miután kijártam Mikszáth, Karinthy, Móricz Zsigmond, Tamási, Nyírő, Szabó Gyula és Kányádi Sándor iskoláját, most hirtelen indulásom lenne két oldalt az őgyönyörűszavaival megtölteni. Saját írásomat nemcsak új szavakkal, fordulatokkal, virtuozitásig csiszolt mondatokkal bővíteni. Törlöm minduntalan elhomályosodó szemüvegem és vissza-vissza lapozok a dedikációhoz, ahol a szerzőnekem erőt és alkotókedvet kíván, majd oda biggyeszti, külön sorban, azt, hogy szeretettel, amit nem győzők köszönni, mert malomkőként nehezedik mellemre, hogy akaratlanul (butaságból, hozzá-nem-értésből) talán megbántottam egyszer.

A könyv, amelyet oly szívesen forgatok kezemben, amit ajánlgatok és elolvastatok mindenkivel, aki számomra kedves, már külsejében is hasonlít szerzőjéhez. Puritánságában. Ahogy Mozart muzsikáját hallgatva mondta valaki: minden zeneszerzőigyekezett feljutni legalább az Úr lábáig muzsikájával, az egyetlen, aki onnan jött le, az Mozart volt.

Nos, ebben az írásában Kiss János elérkezik az Úr zsámolyáig és onnan jön vissza, hogy elmondhassa, amit eddig nem mondhatott el senkinek, és amit most el kell mondjon mindenkinek, elmondhassa mindazt, amitől nem lett volna joga megfosztani minket.
DÁNIEL KÁROLY
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 13:06 | 29 Octombrie, 2011

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

 
Nyomtatóbarát verzió
KÉPZŐMŰVÉSZEK
... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság dokumentumai »
GYORSKERESÉS »
 
Newsletter
Név
Email
 
   
 © Gaudeamus Librarium designed by Robilix WEB