Intro Intro
KT tevékenysége      KT felépítése      Kapcsolat     Tagok      Médiapartnerek Magyar verzio English version
Aktuális hirek »
A Kolozsvár Társaság rendezvényei »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság kiadványai »
..... lásd tovább 
Kolozsvári... »
..... lásd tovább 
Galériák »
..... lásd tovább 
Irások »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság állandó kiállitásai »
..... lásd tovább 
Kulturális rendezvények »
..... lásd tovább 
Linkgyűjtemény »
..... lásd tovább 
Események »
..... lásd tovább 
 
Forum !
Forum » Események » Más helyszín

vissza
2010.ápr.2 - Hivatalosan felavatták a felújított Mátyás-szoborcsoportot fontosság:
Több fotó a facebookon

http://www.facebook.com/album.php?aid=292794&id=568402220 címen
 
 
 
 
beirta: Horváth László - 10:26 | 03 Aprilie, 2011

Lásd a(z) "facebook" újságban megjelent cikket itt.
 

Hivatalosan felavatták a felújított Mátyás-szoborcsoportot


A magyar és román állam képviselői avatóünnepség keretében hivatalosan is átvették a magyar és a román kormány közös támogatásával restaurált Mátyás-szoborcsoportot.

A kora délután kezdődött ünnepségen Sorin Apostu és László Attila önkormányzati vezetők köszöntötték a jelenlévőket, majd felszólalt Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, az RMDSZ elnöke, majd a magyarországi hivatalosságok: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának vezetője és Szőcs Géza államtitkár. Részt vett az átadáson Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is.

Beszédet mondott továbbá Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az EMNT elnöke, és Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke. Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek áldása után ünnepi program következett a hóstáti kórus és nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tánckarával, majd az ünnepséget koszorúzás zárta.
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 10:48 | 03 Aprilie, 2011

Mátyás királyt, a megmaradás és haladás jelképét ünnepeltük

Ünneplőbe öltözött embersereg özönlötte el Kolozsvár Főterét szombaton: a felújított Mátyás-szoborcsoportot hivatalos keretek között, a restaurálási munkálatokat anyagilag támogató magyar és román állam tisztségviselőinek jelenlétében avatták fel. Népviseletbe öltözött fiatalok, reneszánsz ruhás diákok, lelkes gyerekzenészek, hagyományápoló kórustagok, kolozsvári polgárok, az ország különböző részeiből összesereglett ünnepelni vágyó magyarok, politikusok, történelmi magyar egyházfők ajkáról csendült fel nemzeti imánk az „igazságos király” lovasszobrának tövében. Politikum, civil társadalom és történelmi egyházak képviselőinek ünnepi beszédei, fohászai a békés együttélés, a magyar–román együttműködés szükségességének és fontosságának, az egymás iránti kölcsönös tiszteletnek a jegyében hangzottak el. Egy szebb közös jövő reménye körvonalazódott a köszöntőkben, egy olyan jövőé, amelyben az erdélyi magyar identitás megőrzését nem fenyegetik többé a nacionalizmus csapdái.

Az avatóünnepségen Sorin Apostu polgármester köszöntötte elsőként az egybegyűlteket. – A Mátyás-szoborcsoportot, városunk szimbólumát a román és magyar kormány összefogásával sikerült restaurálni, ami az eredményes román–magyar együttműködés bizonyítéka – hangsúlyozta az elöljáró. Hozzátette: a két kormány felismerte, hogy a város fejlesztése, európai metropolisszá válása előrevalóbb bármiféle mesterkélt versengésnél. – Városunknak és egész Romániának kiegyensúlyozottságra és fejlődésre van szüksége, mert minden állampolgárát megilleti a méltóságteljes élet és a jólét – mondta. Úgy érzem, hogy mára Kolozsvár olyan „várrá” vált, amelyben megteremtődött ez az egyensúly, és olyan európai várossá fejlődött, amelyre a harmónia és a tolerancia jellemző – jegyezte meg Apostu, és megköszönte a magyar államnak a szobor restaurálásához nyújtott támogatását.

– Sokan és sokáig vártuk ezt a pillanatot, amely mögött több esztendő munkája és két állam anyagi hozzájárulásán túlmenően a közös múlt megbecsülése és elismerése áll – mondta László Attila alpolgármester. – Mátyás király szoborcsoportja temérdek történelmi és közösségi eseménynek volt tanúja, volt közöttük negatív és pozitív kicsengésű is – jegyezte meg. – Ez a ködös, boszorkányüldözős korszak mára már véget ért, és nekünk büszkén fel kell tekintenünk városunk, történelmi központunk szimbólumára – fogalmazott az alpolgármester, aki köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik esőben, szélben, hóban kitartó fizikai és szellemi munkával újracsiszolták, új alapokra helyezték a most már teljes pompájában álló szoborcsoportot.

„Mátyás király a kolozsváriaké, az erdélyieké, Európáé”

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, kulturális és örökségvédelmi miniszter szerint győzött az igazság, mert a kolozsvári és erdélyi magyarok seregeit 1992-től kezdődően Mátyás király szellemisége vezette. – Azért említem 1992-őt, mert akkor volt a városnak olyan polgármestere, aki száműzni akarta a Mátyás-szobrot Kolozsvár főteréről – fejtette ki. – A kolozsvári, erdélyi magyarok, kolozsvári román értelmiségiek fölemelték szavukat, és megvédték Mátyást, megvédték azt a történelmi örökséget, amelyet itt Erdélyben mindannyian a magunkénak érzünk. Mert Mátyás király a kolozsváriaké, az erdélyieké, Európáé, a kereszténységé – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint Mátyás annak az időszaknak volt a legnagyobb királya, amikor európai értelemben a reneszánsz értékek meghonosodtak. – Levonhatjuk a tanulságot: közösen, kitartással lesz erőnk a megvalósításokhoz, az eredmények eléréséhez – fogalmazott.

Az együttélés mellett együtt is kell működnünk

Semjén Zsolt a Magyar Köztársaság miniszterelnök-helyettese háromszoros jelképnek nevezte a Mátyás-szoborcsoportot. – Mátyás király személye a magyar megmaradás és élni akarás szimbóluma, hiszen ellentmondott császárnak, szultánnak. A megmaradás szimbóluma maga a szobor is, amely túlélte a Ceauşescu-féle rombolást és a Ceauşescu-epigonok rombolási kísérleteit. A szoporcsoport felújításának a története pedig a román–magyar együttműködés szükségességét jelképezi – tette hozzá. A miniszterelnök-helyettes szerint Magyarország látja, hogy az erdélyi magyarság boldogulása szoros összefüggésben van Románia sikerességével, de úgy véli: Romániának is látnia kell azt, hogy az erdélyi magyarság boldogulása szoros összefügésben van országa sikerességével. – Ezért nekünk nem pusztán együtt kell élnünk, hanem együtt is kell működnünk – hangsúlyozta a politikus, majd felolvasta a Művészet című lap 1902-es, az emlékmű avatásához kapcsolódó egyik tudósítását.

Réthelyi Miklós, a magyar Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője úgy értékelte: Kolozsváron a múlt nem mögöttünk, körülöttünk, hanem elsősorban bennünk van. – Az utazó, aki ide érkezik, olyan áhítattal keresi Mátyás király, Szenczi Molnár Albert, Apáczai Csere János emlékeit, ahogy Szendrei Júlia kereste a szabadságharc leverése után Petőfit – mondta. – A látogató menthetetlenül belekerül abba a szellemi erőtérbe, amit a város nagy szülötteinek köszönhetünk – tette hozzá. – Az itt élő magyaroknak sikerült megőrizni identitásukat, városuk nem veszítette el arculatát, egyéniségét, csak mindenki másképp hívja: a magyarok Kolozsvárnak, román és szász barátaink Cluj-Napocának, illetve Klausenburgnak – mondta a miniszter. – Kós Károly szerint Kolozsvár nem fecsegő, nem hencegő város. Nincs is rá szüksége, mert a magyar történelmi emlékezet egyik szakrális helyszíne. Itt a Szent Mihály-templom és az előtte elterülő tér, és itt áll a magyar képzőművészet egyik csúcsteljesítménye, Fadrusz János Mátyás királyt ábrázoló lovasszobra, amelyet közel 110 évvel leleplezése után, számos történelmi sorsfordulatot követően, újra felavathatunk felújított formájában – hangsúlyozta Réthelyi. – Ahogyan a Mátyás-szobor a Szent Mihály-templom háttere nélkül nem érvényesül, úgy magyarok nélkül sem lehet elképzelni ezt a jellegzetesen európai várost – mondta. – Az előttünk álló szobor a mellékalakokkal egy háromszöget zár be. Mit jelképez ez a képzeletbeli háromszög? – vetette fel a kérdést. – Az egyik szára a hitet a megmaradásban, a másik embertársaink szeretetét nemzeti hovatartozástól függetlenül, a harmadik pedig az erényes és egyben leleményes életet jelképezi, amellyel a kolozsváriak nem csak Erdély, de az egész Kárpát-medence magyarjainak például szolgálnak – mutatott rá a politikus.

Közös erővel a múlt kísérteteinek legyőzéséért

Sorin Apostu polgármester, László Attila alpolgármester, Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, az RMDSZ elnöke, Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter szalagátvágással felavatták a szoborcsoportot, majd a köszöntő beszédek sorát Tőkés László, az európai parlament (EP) alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke folytatta. „Amíg az ő ereje, szíve, esze őrködik sorsunk fölött, boldogulhatunk. Jólét, tudomány, művészet is lesz a békességben” – idézte a politikus Malonyai Dezső szavait. Kiemelte: a jóslat igaznak bizonyult, Mátyás király szobra és öröksége a jelenkorban, az egymást követő impériumváltások dúlásait és Gheorghe Funar „kolozsvári bíró” áldatlan tevékenykedéseit követően is él.

Megemlítette, hogy az ellenzéki pártszövetség mily módon kívánt politikai tőkét kovácsolni a március 15-e alkalmából elhangzott üzenetek félreértelmezéséből. Hangsúlyozta: a nacionál-kommunista múlt meg-megújuló vissztérési kísérleteivel és kísérteteivel közös erővel kell leszámolni. Példaként állította olyan forradalmárok alakját, mint Doina Cornea és Octavian Buracu, akik hasonló gondolkodásmódú társaikkal az igazságos Mátyás szellemében munkálkodtak a románok és magyarok közötti társadalmi béke megőrzésén.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a hivatalosságok között jelen lévő Szőcs Géza magyar kulturális államtitkár már 1992-ben rámutatott a szobor és az erdélyi magyar közösség eltüntetésének szándékára. – Hadd hirdesse ez a messze világló esemény reménységünket, hogy végre valahára egyaránt jó lesz románnak lenni Ştefan cel Mare országában, magyarnak lenni Mátyás hazájában, magyarnak, románnak és száz nyelven beszélőnek, egyenrangú polgárnak lenni Európában – összegezte Tőkés László.

Kolozsvár városának különleges kulturális öröksége kiemelt jelentőséggel bír romániai és európai viszonylatban egyaránt – emelte ki köszöntő beszédében Vasile Timiş, a román kulturális és örökségvédelmi minisztérium államtitkára. Mint elmondta, Kolozsváron a sokszínűségben megvalósuló egység elve felelősségteljes módon érvényesül, egy európai városra valló módon. Örvendetes ténynek minősítette a magyar és a román kormány együttműködését a Mátyás-szoborcsoport felújításában. Mint elmondta, Európa történelme folyamán nemegyszer fordultak egymással szembe a térség népei, de a sikeresen megvalósult restaurálás ténye azt bizonyítja, hogy tud ember az emberért közösen dolgozni, küzdeni az egyensúly, az előrehaladás biztosítása érdekében.

Szőcs Géza magyar kulturális államtitkár beszédében megköszönte Kolozsi Tibor szobrászművész-restaurátornak és csapatának a gondos és tankönyvi mintaanyagul szolgáló munkát, amelyet a szoborcsoport felújításával végeztek. Felidézte azt a pillanatot, amelyre Tőkés László is hivatkozott, amikor 1992 decemberében az erdélyi magyar politikai és egyházi vezetők részvételével körmenet indult a Szent Mihály-templomból, amelyet a téren összegyűlt tömeg ellenséges indulattal, gyanakvó, ugrásra kész figyelemmel követett. – A bicskák kinyíltak a zsebekben, a kés megállt a levegőben, mindenki érezte, hogy hajszál választ el bennünket egy újabb Marosvásárhelytől, egy újabb polgárháborútól. Ez szerencsére nem következett be, és ma már a régmúlt ködébe vész az a húsz évvel ezelőtti nap, és kissé valószínűtlennek is tűnik, amit a kolozsváriak nagyon nagy közös teljesítményének tartok – emelte ki Szőcs Géza, felidézve 1985-ben írott, a bukások, megpróbáltatások sorát elszenvedő magyar nemzet szebb jövőjébe, a „mélyrepülésből” való „feltámadásába” vetett hitét összegző verssorait.

A Kolozsvár társaság elnöke, Kántor Lajos köszöntőjében felvetette a kérdést: mit tettek, mit tehettek a kolozsváriak Mátyás királyért? – Mindenek előtt részt kívántak maguknak az áldozatos büszkeségből. A XXI. századba érkezve feltámadhat bennünk a remény, hogy ez a büszkeség és akár az áldozatvállalás ne csak a magyaroké legyen, Corvin Mátyás és a szoborcsoport ne ossza meg a város lakóit – mondta. Mint kifejtette, Kolozsvár csakis úgy lehet méltó az Európa Kulturális Fővárosa címre, ha bizonyítani tudjuk Európának, hogy ez a város oly módon turistacsalogató, hogy közben a kolozsváriak nyelvi különbségre, nemzetiségre való tekintet nélkül jól érzik magukat Mátyás és Bolyai János szülővárosában.

Békés együttélésért fohászkodtak az egyházak vezetői

A köszöntő beszédeket a magyar történelmi egyházak vezetői által megfogalmazott gondolatok, áldások követték. Jakubinyi György római katolikus gyulafehérvári érsek hangsúlyozta: vita folyt és folyik Mátyás származása, nemzetisége körül: volt már román, magyar, sőt kun is, de a tényeket nézve magyar király volt, a reneszánsz kiemelkedő uralkodója. Az érsek egységre szólította fel honfitársait. Mint elmondta, természetes, hogy a demokráciában mindenki a maga véleményét képviseli, de az erdélyi kisebbségi helyzet összefogásra kényszerít. – A magyar történelem során sokszor megéltük az „oszd meg és uralkodj” jeligét, amely mindig kárunkat okozta. Ma már össze kell fognia minden jóakaratú embernek, aki azt akarja, hogy a magyarok Mátyás király örökségének szellemében, jogaik megtartásában, békében élhessenek a Kárpát-medencében és egész Európában – hangsúlyozta az érsek.

Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke köszönetet mondott Istennek, hogy a történelem viharaiban megőrizte a műalkotást, és hogy immár megújított formájában ünnepelhetjük. Fohászkodott, hogy a nagy király emlékezetéből erő, békesség és reménység áradhasson a közösségre.

– Isten tegye áldottá a helyet, ahol egymás iránti kölcsönös tiszteletadással telik meg szívünk, hogy szeretetteljes igazsággal őrizzük nagy királyunk emlékét, hogy egyetértésben és békében, egymás értékeit tiszteletben tartva munkálkodjunk – mondta Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke.

Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke hangsúlyozta: a felújított Mátyás-szoborcsoport ünnepi avatásának napja a lehetőségek, a megvalósult álmok, a testvéri közeledés napja. Hálát adott az építő munka eredményéért, Isten kegyelmébe ajánlotta a megújult emlékművet és a közösséget.

Az esemény zárómozza-nataként magyar és román politikum, civil társadalom és egyházak képviselői, a közösség tagjai a tiszteletadás koszorúit helyezték el a régi méltóságában magasló szoborcsoport előtt. Az ünnepi műsorban a nagyenyedi Bethlen Gábor kollégium diákjainak reneszánsz tánckara, a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar és a hóstátiak nagymúltú énekkara, a Kolozsvári Református Bethlen Gábor Földész Dalkör működött közre, amelynek elődje 1902-ben is énekelt az emblematikus szoborcsoport avató ünnepségén.
DÉZSI ILDIKÓ, ZAY ÉVA
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 05:45 | 04 Aprilie, 2011

2011. április 04. - Jutalomünnep

Elégedett lehet, legalábbis részben, az Igazságos, hogy sikerült maga köré gyűjtenie az igazságot keresőket, az igazságosságban bízókat. Nem csak ünnepélyes külsővel, de ünneplő lélekkel jöttek el sokan, és nem csak kolozsváriak, hogy részesei lehessenek történelmi két órának – a Fadrusz János (mindig ámulatba ejtő) alkotásában megörökített bátorság, igazságosság, helytállás jutalomünnepének, a csodálatosan felújított Mátyás-szoborcsoport újraavatásának. Az ünnepelni vágyókkal megtelt a nagy tér, de nem ameddig a szem ellát. Milyen saját helyi rendezvénynek vagy eseménynek kell történnie ahhoz, hogy a „megnagyobbított” tér szűknek bizonyuljon a kolozsvári magyar közösség számára? Remélhetőleg olyannak semmi esetre és többet soha sem, mint a kilencvenes évek elején, amikor elkeseredett, a múltját, jelenét, de főleg jövőjét féltő lakosság a megcsúfoló, megsemmisítő rossz szándék ellen lepte el a térnek felásásra kiszemelt részét. Jogos volt a féltés és helyes az ellenálló-védő cselekvés, még akkor is, ha utána hosszú évekig ásatásnak álcázott csúfolkodó, feltúrt, turistakergető, közösségmegvető helyszínné alakította az akkori városvezetés a Főteret. Helyesen cselekedtünk akkori féltésünkkel, mert tudtul adtuk, hogy vagyunk még sokan, akiknek számít és fontos, ami velünk történik, akik nyilvántartjuk, amit velünk-rajtunk elművelnek.

Ilyen, jó évtizedes előzmények után érthető a közösség örömünnepe, amelyet akár jutalomnak is nevezhetünk, tekinthetünk. Mert jutalom volt ez az ünnep, sok minden és sok mindenki megjutalmazása, azoké, akik tették a dolgukat hosszú éveken át, a Nagy Király tanítása és szellemi hagyatéka szerint. Tette a dolgát a politikus, a szervező, de tette ugyanúgy az ünneplő közönség: idősek és fiatalok, gyermekes családok, diákok, zászlóvivők, díszruhában felvonulók – az a lelkes magyar közösség, amely megtölti tartalommal a keretet, gyakorlattal az elméletet. Ez az a közösség, amelyért az ünnepek is szólnak, hiszen nélkülük, nélkülünk üresek maradnak iskoláink, intézményeink, tereink és rendezvényeink. Ezért a közösségért érdemes megfogadni az ünnepi szónoklatok visszatérő üzenetét: nem csupán (román–magyar) együttélésére, hanem együttműködésre is szükségünk van, csak közösen leszünk képesek értékteremtő és megőrző cselekvésekre, alkotásokra. A szoborcsoport szombati hivatalos újraavatását megelőzött két korábbi lakossági, közösségi „felavatás” bebizonyította, a magyar közösségen belül is elsődleges óhaj az együttműködés, a közös cselekvés szükségessége, az összetartás és összetartozás érzésének megerősítése. Ezt az óhajt figyelembe nem venni több mint rövidlátás, ez már tévedés lenne, és előbb-utóbb a közösség „elvesztéséhez” vezetne, nem lennének, akik benépesítsék iskoláinkat, működtessék intézményeinket. Ami a maga során azt eredményezné, hogy még történelmi ünnepléseinken sem telne meg a nagy Főtér, ameddig a szem ellát.
ÚJVÁRI ILDIKÓ
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 05:56 | 04 Aprilie, 2011

Tisztelt, közelből és távolból összegyűlt ünneplők!

Mátyás király és vezéreinek dicsőségéről, történelembe írt tetteiről sokat és sokan szólnak – ám arról kevesebb szó esik, hogy a bronzba öntött hősöknek, hírességeknek mit kellett, mit kell eltűrniük, elszenvedniük az évtizedek, netán évszázadok során. Jobbik eset, ha nem az történik, hogy talapzatukról levéve raktárakba, netán olvasztóba kerülnek, átadva helyüket az utókor új hőseinek, bálványainak. Szerencsésebbek, akik – mint Fadrusz János Wesselényijével történt – évekre deszkakalodába kerülnek; onnan ugyanis lehetséges a napfényre kerülés.

A mi Mátyásunknak ehhez képest jobb sors jutott. Igaz, neki is el kellett viselnie, hogy gyalázkodó tábla értelmezze tetteit, és hozzá nem találó zászlóerdő ellensúlyozza a lovát biztosan megülő királyt. El kellett néznie, hogy feltúrják előtte a teret, más természetű történelmi bizonyítékok után kutatva a föld mélyében. Római császár oszlopának felállítását is beígérték, hogy elhomályosítsa, eltakarja Mátyás szobor-dicsőségét. Persze, tudjuk, a kezdetektől császári és más hatalmasságok ünneplő sereglésének lehetett részese, korszakok változásának függvényében. És most is el kell tűrnie beszédeinket, politikusokét, civilekét, türelmesen, a bódéktól erre az alkalomra megtisztított téren.

Mit tettek, mit tehettek a kolozsváriak Mátyás királyért? Mindenekelőtt részt kívántak maguknak az áldozatos büszkeségből. A 21. századba érkezve, talán feltámadhat bennünk a remény, hogy ez a büszkeség – és akár az áldozatvállalás – ne csak a magyaroké legyen, Corvin Mátyás és a szoborcsoport ne ossza meg a város lakóit. Reménykedjünk, hogy többé nem kell idős és fiatal városlakóknak testükkel próbálni megvédeni a Mátyás előtti térséget, mint nem is olyan régen, a kilencvenes évek első felében – amikor aztán a magyarok mellett románok is vállalták a közös tiltakozást az ostoba, vak, gyűlöletkeltő városvezetés ártó szándékai ellen. Említenünk kell, hogy jó ideje fiatalok szerveződtek Kolozsvárt Mátyás és a reneszánsz emlékeinek ápolására, rendszeres népszerűsítésére.

Most, a méltóképpen felújított szoborcsoport harmadik avató ünnepségén – mert helybeli civil kezdeményezésre már lehetett részünk kettőben – annak a reményünknek adhatunk hangot, hogy amiképpen több mint egy évszázada a gyermek Szabó Dezső kezét fogva az édesanyja így figyelmeztette fiát: „Ez a világ legszebb tere, fiacskám”, és amiképpen mi, óvodás társunkkal, egymás kezét fogva, a negyvenes évek elején békésen bandukolhattunk, immár Fadrusz szoborműve, Mátyásék terén – úgy fogják a magukénak érezni és tisztelni Kolozsvár főterét, és a város nagy szülöttjének szobrát az új és új nemzedékek. Így és csakis így lehet majd Kolozsvár méltó az Európa kulturális fővárosa címre: ha bizonyítani tudjuk Európának, hogy ez a város úgy turistacsalogató, hogy közben a kolozsváriak – nemzetiségre, nyelvi különbségre tekintet nélkül – jól érzik magukat itt, Mátyás és a matematikus Bolyai János szülőhelyén, a Kis-Szamos partján.

KÁNTOR LAJOS
(Elhangzott az avató ünnepségen.)
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 05:59 | 04 Aprilie, 2011

Felvirágos Mátyás

Mi mindig mindenről elkésünk. Én legalábbis bevallom: el-el szoktam. Onnan, ahol „esett, szép, szomorú fejekkel négy-öt magyar összehajol”, bizonyosan. Adynál van az igazság:

Mi mindig mindenről elkésünk,
Késő az álmunk, a sikerünk,
Révünk, nyugalmunk, ölelésünk,
Mi mindig mindenről elkésünk.

Itt áll Igazságos Mátyás Európa főterén, ötödmagában. Hevedereit szépen kiheverte, talapzatára visszaszállt, vitézei felkötötték szablyáikat, fölcsatolták sarkantyúikat, visszatűzték sisakdíszeiket és zászlógombjaikat, a király pompás aranykoszorúval ékes homlokáról pedig elillant a kényszerű bebábozódás összes szomorúsága, mire végül négy-öt magyar összehajolt ennek örömére. Népes ünneplő közönség – huszonegyedik századi lelkesedéssel és matematikával, száz évnyi távolságban azoktól, akik előtt a Fadrusz-remekmű pompájában először megmutatkozott. Mátyás kolozsvári népe tartásában és arányaiban is mintha megfogyatkozott volna. Társalkodik és mocorog az ünneplő kolozsvári polgár, alig-alig hallom a szerényebb szavú szónoklatokat, és nem igazán tudom eldönteni, melyik az ok, melyik az okozat. Még jó, hogy a hivatalos tolmács óvatosan, tompítva a szónoklatok élét, ám annál ércesebb hangon összefoglal románul is, ad absurdum így megértem a mondanivalót, és az alkalmi fülelők sem hallhatják az üzenetet félre. Az ünneplők peremvidékén kisebb társaságban húzódik meg az esemény tulajdonképpeni főhőse, Mátyás-restaurátor. Elképedek azon, hogy kerül az emelvénytől ilyen tisztes távolságra. Múlt év novemberében sikerült lencsevégre kapnom, amint az éppen Mikulás-csomagnak látszó Mátyás lovát „patkolja”. Nem futtában, mint a mesebeli kovácslegény, a teljesítmény azonban így is heroikus, Mátyás-legendáriumba való. Majd megírja, ha megírja, más.

Jut eszembe: nem hoztam fényképezőgépet. Sebaj, úgyis annyian örökítik meg a jeles alkalomra felkoszorúzott vitézeket, Felvirágos Mátyást, hogy az lesz a kivételes élmény, ha csak egyszeri és megismételhetetlen méltósággal kívánom az ünnep illatát magamba szívni. Megelégszem azzal, hogy alsó kameraállásból ugyan, de a vitézek szükségállapotát részleteiben is, az évekig tartó megújhodást pedig szinte minden mozzanatában megörökíthettem. A paripa gyomrába nem sikerült bemásznom, üzenetet sem írtam az időkapszulába, de fölkapaszkodtam egy kordokumentum erejéig a kupacban heverő (Csonka)Magyar Balázs és Szapolyai Pista páncélzatára. Gödörugró Mátyás, Rogyadozó Mátyás, Begarázsolt Mátyás, Hevederes Mátyás, Becsomagolt Mátyás – Valamennyi Mátyás panoptikumát őrzöm és mutogatom az arra kíváncsiaknak, fűzök hozzájuk „legendáriumot”, a mihez tartás végett. (A napokban éppen a Magyar Földrajzi Társaság magazinjában.) Kedvenceim az állványerdőből kikandikáló Kinizsi Palkó, mellén a száraz bokréta – valamely anyaországba szakadt hazánkfia végtisztessége –, vagy a szablyát veszejtett Báthory István és a mumifikált lovasszobor körül heverő, szét- és „leszerelt” vitézek…



„… mi lehet
ez széles föld felett
szebb dolog az végeknél?”



Apropó, végek! Malonyay Dezsőt idézték a Téren, Lyka Károly Művészetéből, 1902-ből, mondván: „Behozom má’ karácsonyra a gyerekeket is, hagy lássák azok is.” Ideje volna! – mormoltam a külmagyar mantrát, aztán a Hunyad-vidéki parasztok párbeszélyét követő passzus jutott mindjárt az eszembe, ugyanonnan: „Persze nincs az a magyar város, a melyik ne irigyelné egy kicsit ezt a szobrot Kolozsvártól. Ne tagadjuk, irigyeljük bizony mi is, itt Pesten... De azért nagyon jó helyt van az ott! (…) Úgy hozzáillik, olyan szerencsésen egészíti ki az egész város, a vidék. Mögötte a régi templom, a mihez hozzásejtjük a kissé távolabb eső szülőházat… még messzebb, a háttérben a szelidhajlású kolozsvári hegyek... És körül, a modernségében is bizonyos nobilis régi zamatot megőrző nagy tér... a históriai emlékek... a lelke annak a jó magyar kolozsvári világnak!”

Illő közelségből, tisztes távolságból neves román kultúremberek is magukénak vallják az ünnepet. Jólesik őket a téren látni, hallani, hogy a szónoklatok hozzájuk is szólnak, érezni, hogy Octavian Buracu vagy Doina Cornea felemlegetése büszkeséggel tölt el valamennyiünket. Ismerik és becsülik Szabaduló Mátyás mutatványát: megfogyatkozva bár, de Mathias Rex nekik is köszönheti szabadulását az elmúlt száz esztendő szélsőségeiből és nemzetállami fanatizmusából. Ma már a karácsonyi füstölt kolbászt és a kürtős kalácsot ők is Mátyás híres orra elől szerzik, ám nekik se tetszik a műremek tövébe gyakorta csődülő zsibvásári népség.

Az örökízű, veretes szónoklatokat hirtelen felváltja valami kellemes, üde, polgári hangulat. Nem tudom, hogy van ez, de a salterello-t ugráló reneszánsz párocskákat, akár a mértékletes imádságokat, az ég is megmosolyogja! Bársonyos párnán sorakoznak az ollók, reszket a piros szalag a gyenge légmozgásban: Éljen Mátyás király, ide az igazságot! Lobogórengeteg imbolyog a téren: csak nagyobb vihar ne lenne! („Ha én zászló volnék, sohasem lobognék, mindenféle szélnek haragosa volnék!”) Pártunk és kormányunk oszlopai, egyházaink szegletkövei, szépmíves céheink mestergerendái tartják fölöttünk az ég boltozatját.

És annak is van diszkrét bája, hogy egy békebeli rezesbanda pattogó, tavaszi ritmusára szép lassan megtelik a műremek talapzata hódoló koszorúkkal. Fújják, mint február – április elején: „Három csokor saláta, kisangyalom, barna kislány kapálta, kisangyalom! Nem kell nékem saláta, csak az, aki kapálta, kisangyalom!” A Mátyás-legendárium tanúbizonysága szerint ezt a póri gyönyörűségekre gyakran kacsintgató nagy király sem gondolná másként. Szinte látom, amint az ércnyeregből Szerelmetes Mátyás a felpántlikázott leánykák, gyöngypártás hajadonok és apróvirágos fejkendőbe gondosan bugyolált, fekete-piros menyecskék hús-vér társaságába kívánkozik alá, szálánvarrott ingujjak, azsúros kötények, fersingek és bagaziák, szőttes szoknyák és ráncolt rokolyák forgatagába. Jelképes értelemben ott kelleti magát egész Erdélyország színe-virága Dicsőséges Mátyás fekete vitézeinek. Megyek, és iszom erre egyet! Az utca túloldalán régi barátom, Kistarisznya hurcolja maga mögött nagy bőröndjét. Erősen telefonál. Hamar feladom az integetést. A Brassai alagsorában hóstáti maturánduszok zurbolnak, nyomorgatják a csizma szárát. Ők is ünnepelnek!
LACZKÓ VASS RÓBERT
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 06:04 | 04 Aprilie, 2011

 
Nyomtatóbarát verzió
KÉPZŐMŰVÉSZEK
... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság dokumentumai »
GYORSKERESÉS »
 
Newsletter
Név
Email
 
   
 © Gaudeamus Librarium designed by Robilix WEB