Intro Intro
KT tevékenysége      KT felépítése      Kapcsolat     Tagok      Médiapartnerek Magyar verzio English version
Aktuális hirek »
A Kolozsvár Társaság rendezvényei »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság kiadványai »
..... lásd tovább 
Kolozsvári... »
..... lásd tovább 
Galériák »
..... lásd tovább 
Irások »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság állandó kiállitásai »
..... lásd tovább 
Kulturális rendezvények »
..... lásd tovább 
Linkgyűjtemény »
..... lásd tovább 
Események »
..... lásd tovább 
 
Forum !
Forum » Hírek » A Kolozsvár Társaság rendezvényei

vissza
2018. június 19. - Nagy Béla fontosság:
2018. június 19-én, kedden 18 órakor a Kolozsvár Társaság Kolozsvár kincsteremtő polgárai című, új várostörténeti tematikájú sorozat első, sorozatindító vetítettképes előadást tart Paloták a Szamos-hídon innen és túl címmel. Előadó: Nagy Béla. Beszélgetőtárs: Egyed Ákos.
 
    
 
 
beirta: Horváth László - 21:00 | 25 Iunie, 2018

Lásd a(z) "Több fotó :" újságban megjelent cikket itt.
 

2018. június 25. - Kolozsvár a „paloták” városa
Kolozsvár az ismert, mégis ismeretlen város.

Kolozsvár kincsteremtő polgárai címen indult új előadássorozat június 20-án a Kolozsvár Társaság szervezésében. Az első előadáson Nagy Béla Paloták a Szamos hídon innen és túl címmel tartott érdekfeszítő előadást, amely városunk szinte mindenki által ismert művészi értékű és a Kincses város egyik jelképévé vált, mégis sok szempontból ismeretlen bérpalotáit ismertette részletekbe menően, egyben eloszlatva sok ezekkel kapcsolatos tévhitet is.
Az előadást dr. Egyed Ákos történész, akadémikus vezette be, érdekes részleteket közölve a korszak történelmi, politikai, társadalmi és gazdasági helyzetéről, valamint folyamatairól.

Riporter: László Tibor
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 21:15 | 25 Iunie, 2018

Lásd a(z) "Kolozsvári rádió" újságban megjelent cikket itt.

Paloták Kolozsváron …
Az egykori Budapest-Kolozsvár városképvetélkedésnek négy fontos tanuja maradt, négy olyan épület, amelyhez a kolozsváriak szívesen ragasztják hozzá a kispalota jelzőt. Ezen épületek mindig hordoznak feltáratlan történeteket.
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 21:23 | 25 Iunie, 2018

Lásd a(z) "Erdélyi Figyelő" újságban megjelent cikket itt.

2018. június 20. - Az évtized, amikor Kolozsvár hirtelen nagyváros lett
A Kolozsvárra a vasútállomás irányából érkező turista a Szamos-híd négy sarkán álló bérpalotákat pillantja meg először a belvárosból, a műemléképületekről azonban jó eséllyel téves információkat talál az interneten. Ezeket igyekezett cáfolni Nagy Béla helytörténész kedd esti előadásában.

A 19. század utolsó évtizedében megnégyszereződött, mintegy ötszázra emelkedett Kolozsváron a kétemeletes épületek száma. A tehetős polgári réteg megjelenésének köszönhető építészeti „boom” terméke az említett, mindössze hét év alatt felhúzott palotaegyüttes is. A várostörténeti jelentőségük ellenére mellőzött épületekre ismét ráirányul a figyelem: a Széchenyi térre néző Babos-palotát nemrég újítatta fel tulajdonosa, az Erdélyi Református Egyházkerület, a vele átellenben álló Széki-palota restaurálásáról pedig nemrég döntött az önkormányzat.
A különböző netes forrásokban olvasható épülettörténeti adatok között rengeteg téves, hívta fel a figyelmet Nagy Béla nyugalmazott mérnök, helytörténész a Kolozsvár Társaság meghívására tartott előadásában. Az egyik legordasabb tévedés például az, hogy a Babos-palotát Kós Károly tervezte volna, miközben az 1883-ban született építész az épület átadásakor még gyermek volt. Néhány éve folytatott szenvedélyes kutatása eredményeit Nagy Béla eddig a Szabadság napilapban publikálta, most pedig a Kolozsvár kincsteremtő polgárai előadássorozat formájában is nyilvánosság elé tárja.
A kedd esti előadást felvezető Egyed Ákos történész a 19. század végén fellendülő műemlékvédelem és a Jakab Elek történész vezetésével kidolgozott városrendezési terv fontosságát emelte ki. Jakab Eleknek köszönhető, hogy megmenekült a kolozsvári várfal egy része, például a Bethlen-bástya, és ebben az időszakban kezdték komolyan szabályozni az építkezéseket, több zónára osztva a várost, így a belvárosban kitétel volt, hogy a járda szélessége legalább négy méter legyen, a saroképületek pedig legalább kétemeletesek. A terv része volt négy bérpalota is az újonnan felépítendő Szamos-híd négy sarkára.
Az üzlethelyiséget tartalmazó bérház a gazdag polgárok fő jövedelemforrása volt. A reprezentatív külső mögött többféle célú bérleményeket különítettek el. Az utcai fronton üzlethelyiségek nyíltak, a földszint az olcsóbb bérlakásoké volt, a nagyobb, drágább bérlakások az emeleten kaptak helyet. A mellékhelyiségek a belső udvarra néztek. A helyiségek kialakítása a hierarchikus társadalmat tükrözte. A komfort egyre inkább fontos szemponttá vált: a 19. század végétől már általános volt a vízvezeték és a vízöblítéses árnyékszék is. Forrás: Kalmár Miklós: A historizmus kora. In: Az építészet története. Historizmus, századforduló. A polgári építészet kialakulása. Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001, Budapest, 13-33.

A bérpaloták építtetői a város legtöbb adót fizető polgárai közül kerültek ki, akik tagjai voltak a helyi Törvényhozó Bizottságnak is. Benigni Sámuel palotája volt az első, 1891-ben épült fel, eredetileg gőzmotor által hajtott liftet is terveztek bele, de ez végül kimaradt az épületből. Széki Miklós gyógyszerész palotája volt a második 1892-ben, amelyben a földszinten nemcsak a ma is látható neogótikus bútorzattal ellátott patika nyílt meg, hanem borospince is működött. Babos Sándor gazdag órás-ékszerész építtette a harmadik palotát, a negyediket pedig az eredeti telektulajdonos, Oriold József özvegye, aki érdekes módon éppen ahhoz a B. Bak Lajos műbútorasztaloshoz ment másodszor feleségül, aki a szomszéd Széki Miklós gyógyszertárának bútorzatát is tervezte. Róluk, a „kincsteremtő polgárokról” további előadásokat tart majd a Kolozsvár Társaságnál Nagy Béla.
Zs. E.
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 05:52 | 30 Iunie, 2018

Lásd a(z) "Maszól" újságban megjelent cikket itt.

Paloták a Szamos-hídon innen és túl
x
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 06:43 | 30 Iunie, 2018

Lásd a(z) "Több fotó :" újságban megjelent cikket itt.

Benigni Sámuel, a kolozsvári iparosok legendás vezéralakja (I.)
A Benigni név a mai kolozsvári polgár számára, a legjobb esetben is, egy épület elnevezését jelenti, sokak, sajnos nagyon sokak számára még ennyit sem. Pedig a Szamos-híd Radák/Dacia utcai hídfőjénél álló bérpalota egykori tulajdonosa, Benigni Sámuel sokkal több volt, mint „egyszerű” palota-építtető.

Az 1840-ben született egykori mészáros mester neve a XIX. század végére Kolozsváron (és nem csak) széles körben ismertté, valóságos fogalommá vált. Nem csoda, hisz Bénig Számi - legtöbben csak így hívták – egy személyben volt ügyes kezű mészáros mester és iparos vezér, borkereskedő és bankigazgató, dalegyleti elnök és városi tanácsos, bérpalota tulajdonos és aggmenház alapító, földbirtokos és laptulajdonos, vagyonos nagyiparos és művészetpártoló, és a sort még lehetne folytatni. Mindenekelőtt azonban a város egyik legismertebb és legközkedveltebb személyisége volt, aki ugyanolyan őszinte megbecsülésnek örvendett a „felsőbb körökben”, mint az iparos társadalomban. Megnyerő személyiségének köszönhetően szívesen látott vendég volt a legelőkelőbb családoknál és társaságoknál, de az ő vendégszerető házának ajtaja is mindig nyitva állt bárki előtt. Szorgalmas munkás élete során szép vagyonra tett szert, s bár iparos társait mindig takarékosságra intette, ő maga nem volt fukar ember, közös ügyekre és jó cél érdekében bármikor kész volt pénzt áldozni.

Benigni Sámuel élete valódi sikertörténet, mely még százvalahány év elmúltával is tanulságul szolgálhat(na) a mai ember számára is.

Az első kolozsvári Benignik

Benigni Sámuel ősei több évszázadon keresztül az akkor még észak magyarországi Szepességben éltek. Iglói (a település régi magyar neve Szepesújhely vagy Szepesújfalu) jelenlétüket az anyakönyvi bejegyzések már 1600 elejétől tanúsítják. Dédszülei, Paulus Benigni (1752-?) és Anna Mária Komlosch öt gyermeke közül három, a 18. század végén, a 19. század elején megindult tömeges elvándorlások idején hagyták el szülőföldjüket és telepedtek le Kolozsváron. Elsőként a legidősebb testvér, Éliás (született 1784. április 29-én) mondott búcsút a szülői háznak és költözött a kincses városba. Huszonkét éves, amikor 1806. március 26-án kérelmezi felvételét a Mészáros Céh tagjai közé. Nem sokkal utána követi példáját Sámuel (1786-?) nevű öccse, majd néhány évvel később János (1796-?). Ők is mészárosok, és egy, 1822. október 4-én kelt, „az Ő felsége dicső emlékezetének felállítandó oszlopnak” (a Státuának - a szerző megj.) a költségére adományozó Mészáros Céh tagjainak listáján mindhármuk neve szerepel. Sőt, ekkor már Benigni Éliás (vagy Illés) a mészárosok harmadik céhmestere, míg Sámuel a város kapitánya is.

Benigni Éliás – Benigni Sámuel leendő nagyapja – a mészárosság mellett vendéglátással is foglalkozott. 1818-19-ben a várossal kötött bérleti szerződés alapján az akkor még Hangyásbereknek nevezett mai Sétatéren „italt és élelmet” árult. Az 1808-ban született Sámuel (Samu) nevű fiát, ahogy az akkor szokás volt, szintén mészárosnak szánta. A Mészáros Céh könyvében található egyik bejegyzés szerint, 1819. március 12-én „… felszegődtette Benigni Éliás a maga édes fiát, Benigni Samukát három apródi inasi esztendőre”. Az inaskodás mellett gimnáziumba is járt, így aztán felszabadítására nem a megszokott három inasi év, hanem csak kilenc év után, 1828. április 18-án került sor. Iskolai tanulmányainak köszönhetően az 1840-es évektől kezdődően, mintegy két évtizeden keresztül a Mészáros Céh jegyzője. Az 1860-as évektől kezdődően a céhet felváltó „nemes mészáros céh-társulat” elnökének választják. Gyalui Farkas, Dózsa Endrére, a Kolozsvári Közlöny egykori szerkesztőjének, Dózsa Dánielnek fiára hivatkozva azt írja róla, hogy „szép verseket írt és történeti regényeket, de kivált nagyszerű politikai cikkeket”. Id. Benigni Sámuel, a „választott polgár, mészáros mester s a nemes mészáros céh-társulat elnöke” 1868. október 8-án hunyt el.

Ifj. Benigni Sámuel - az apja nyomdokain

Ifj. Benigni Sámuel 1840-ben született id. Benigni Sámuel és Seibert Júliánna (1816-1897) sokadik gyermekeként. Felnőtt korában, ha szóba került családja, büszkén mondogatta, hogy „nagycsaládból származok, mert nekem is 12 testvérem volt, mint Jákobnak”. Életútja, különösen annak első része, nagymértékben hasonlít az apjáéhoz. Az ágostoni lutheránus elemi iskola elvégzése után, apja, a Széchenyi tér 17. szám alatti (akkori számozás szerint) szülői házhoz legközelebb eső Unitárius Kollégiumba íratta be. Hat gimnáziumi osztály elvégzése után tanulmányait abbahagyta, és az apja mellé szegődve kitanulta a mészáros mesterséget. 16 éves korában a Mészáros Céh Ifjú Társaságának elnöke. Felszabadulása után, a kor szokásának megfelelően külföldre távozott. Több ideig dolgozott Bécsben és a magyar fővárosban. Ez idő alatt, a szakmai tudásának gyarapítása mellett alkalma nyílt megtapasztalnia a külföldi ipar és iparos társadalom fejlettségét az otthonihoz képest, az otthon még létező céhrendszer elavultságát a külföldön már kialakult szakmai szervezetekhez, ipari társulatokhoz képest. Hazatérte után önállósította magát, majd 1868-ban feleségül vette Klösz Lujzát, az ismert kolozsvári szobrász és kőfaragó Klösz József (1843-1922) testvérét. A szorgalmas, gazdag külföldi tapasztalatokkal rendelkező ifjú mészáros mester csakhamar kivívta a szakma elismerését.

A címeres ökör anekdotája

A korabeli sajtó szerint az erős fizikumú, nagy munkabírású mészáros „egymaga leölt, feldolgozott 4 sertést egy délután”, majd „átöltözött, s megjelent egy családi névnapon, mintha egész délután semmit sem végzett volna, pompás étvággyal evett, vidáman mulatott, anekdotázott éjfél után egy óráig. Ekkor haza tért. Reggel 5-kor már a piacon folytatta rendes napi bevásárlását. És ez így volt nála minden nap”. Sajnos fénykép nem maradt fent róla, de Gyalui Farkas a Keleti Újság 1938-as karácsonyi számában megjelent anekdotikus visszaemlékezésében így jellemzi: „… Benigni Sámuel, az iparos egylet elnöke, hatalmas, nagy férfiú volt, hegyes szakállal, vöröses bajusszal. Dörgő hangon beszélt a városi gyűléseken. Igazi condottieri, azaz vezéralak. Nagyszerű képet nyújtott volna sisakban, páncélban. Le is festtette magát egy kolozsvári festővel, a saját elképzelése szerint. A kép elkészült és ennek örömére Bénig Számi – mert így nevezték, nagy vacsorát adott. A társaságban, mely hivatalos volt a vacsorára, megjelent Kárvázy Árpád is, akit jól ismertem, egykor kereskedő, később a városnál kisebb hivatalnok. Elmés csípős nyelvű férfi volt, bár csöndes ember. Vacsora végeztével a házigazda a nappali szobába vezette vendégeit és a képre terített abroszt levétette. Általános bámulás és szerencse-kívánatok. A képen Benigni Samu hatalmas bárdot emel és egy címeres ökör fejére készül csapni úgy, ahogy a nemes mészáros céh azelőtt a felszabaduló legényektől követelte. Kárvázy Árpád csöndesen szivarozva nézegette a képet. A házigazda végre hozzálép. „No, mit szólsz az arcképemhez Árpád barátom?” Mire Kárvázy általános figyelem közt szelíden szól: „A te képed a megszólalásig nagyszerűen hű, csak azt nem értem”… „No-no, szólt feléje Benigni, mit nem értesz a képen?” – „Azt nem értem, válaszol Kárvázy, miért akar téged a képen taglóval megütni az az ember?”

Főkútból frissen töltött vizet is forgalmazott

Benigni Sámuel a Nagymalom/G. Baritiu utca 8. szám alatti házában lakott feleségével és – saját gyermekük nem lévén – nevelt lányával, Melitskó Idával, akit Melitskó Frigyes MÁV felügyelőtől fogadott örökbe. Itt, a házhoz tartozó udvaron, mely érintette a Németek Pallójához vezető sikátort, volt a húsfeldolgozó műhelye is, ahol alkalmazottai a szintén az ő tulajdonában lévő, 5 abc. szám alatti saját hizlaldájából származó, vagy az állatvásárról beszerzett sertéseket, juhokat, bárányokat és vágómarhákat dolgozták fel, és készítettek elő eladásra. Hentes üzlete a jó forgalmú Nagypiac/Főtér nyugati oldalán lévő plébánia épület földszintjén volt. Az apja által még 1860-ban alapított üzletet az ifjabb Benigni 1895-ben a kor követelményeinek megfelelően teljesen felújította.

A fő foglalkozásának számító húsfeldolgozás és -forgalmazás mellett borászattal és borkereskedéssel is foglalkozott. Nagy szőlőse volt a Borjumál Rákóczi/G-ral E. Grigorescu út felé néző oldalán. Az itt megtermett szőlőből készült saját borát, a más pincészetekből származó borokkal együtt, a Híd/Wesselényi/Regele Ferdinand utca 24. szám alatti üzletében, majd később, 1893 után a saját, új bérpalotájában levő lerakatból forgalmazta. Élelmes, jó kereskedelmi érzékkel megáldott ember volt. A hús és borkereskedés mellett, ha úgy adódott, forgalmazott az előpataki „Főkútból frissen töltött” vizet, vagy a diósi birtokán előállított sajtot és egyéb tejtermékeket is. És, akárcsak annak idején nagyapja, foglalkozott vendéglátással is. Éveken keresztül bérelte a sétatéri Lövölde vendéglőjét és nyári kertjét, amelyek, különösen ez utóbbi, a nyári időszakban nagy látogatottságnak és népszerűségnek örvendtek.


{Tovább olvasható még 806 szó.}
A 19. század utolsó évtizedeiben Kolozsváron (is) tapasztalható gazdasági fellendülés, a kereskedelem megélénkülése, a város lakósságának számbeli gyarapodása, és ezáltal a kereslet folyamatos növekedése jó hatással voltak Benigni üzleti vállalkozása

Nagy Béla
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 04:27 | 03 Decembrie, 2019

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

Kolozsvári paloták a Szamos-hídon innen és túl I
Egykori építtetők, akik megérdemelnék, hogy nevüket tábla is őrizze

Kolozsvár legkiemelkedőbb és legszebb palotái közé tartoznak a Szamos-híd vagy Nagy híd két oldalán álló többemeletes bérházak. Közülük kettő a Széchenyi teret szépíti: a Babos-palota nemrég teljesen megújult (erről részletesen is beszámoltunk szeptemberi lapszámunkban), a vele szemben levő Széki-palota felújítása pedig szerepel a városházának több belvárosi műemlék épületet érintő tatarozási terveiben. A híd túlsó, északi oldalán levő két palota szintén átfogó javításra szorul. A munkálatok ráirányították a figyelmet az egyébként is figyelemre méltó épületekre: történetükre, építtetőikre, a paloták egykori rendeltetésére, a bennük és körülöttük zajló eseményekre – mindezekről a korabeli újságok szolgáltatnak hiteles információt. Sorozatunkban ismertetjük a négy palota régi történetét, tekintettel arra is, hogy sok adat kezd feledésbe merülni, illetve több helyen jelennek meg a valóságnak nem teljesen megfelelő információk.

A Szamos-híd két oldalán elhelyezkedő épületek történeteiről a különböző források sajnálatos módon a nevekre vagy az építési dátumokra vonatkozóan olyan adatokat is tartalmaznak, amelyek nem felelnek meg teljes mértékben a valóságnak. Még szomorúbb az, hogy a nyomtatott vagy elektronikus útikalauzokban, városismertetőkben – mint például a „hivatalosnak számító” polgármesteri hivatal honlapja, vagy az elektronikus Romániai Magyar Lexikon (adatbank.ro) – számos téves, sokszor egymásnak ellentmondó adat, leírás jelenik meg. A Szamos–híd körüli négy palota valós történeteiről készült összefoglaló írás több hónapos levéltári és könyvtári kutatás eredménye.
„Nincs ezen a hídon semmi szép. Legfeljebb magas fekvése érdekes...”

Kolozsvár történetében az 1890–1912 közötti éveket joggal nevezhetjük a nagy építkezések időszakának. Ezekben az években a város valósággal megújul, a nagyvárosokhoz igazodó modern arculatot ölt. A város átalakulása, úgy is mondhatnánk, hogy a nyugat-európai nagyvárosok szintjéhez való közeledése, Albach Géza polgármester idejében (1886–1898) kezdődik el, hogy aztán Szvacsina Géza polgármester (1898–1913) vezetése alatt teljesedjék ki. E rövid, alig két évtized alatt számos, ma is álló, a város arculatát reprezentatív módon meghatározó épület, intézmény születik. Felépül az új vasútállomás épülete, a Vármegyeháza, az Egyetemi Könyvtár, a Közkórház, a Ferenc József Tudományegyetem új épülete, a Süketnémák és a Vakok Intézete, a törvényszék épülete, és a felsorolást még hosszasan lehetne folytatni számos közművelődési, szociális és egyházi intézménynek helyet biztosító épülettel. De jó néhány többemeletes bérház jellegű épülettel is ebben az időszakban gazdagodik városunk, hogy csak a főtéri Státus-palotákat, vagy a Kis-Szamoson átívelő Nagy híd négy sarkán álló épületeket említsük. Nem hiszem, hogy nagyot tévednénk, ha ez utóbbi négy épületet egy közös gyűjtőnév alatt Négy-palotának neveznénk, hiszen bár külön álló épületek, jellegüknél, rendeltetésüknél és építési stílusuknál fogva valóságos épületegyüttest alkotnak.

Négy-palota: kezdeti történetük feledésbe vész?

A Négy-palotát alkotó épületek a 19. század utolsó évtizedében születtek, s bár koruknál fogva nem számítanak öregeknek – egy épület számára 120–125 év nem nagy kor –, mégis kezdeti történetük, építésüknek körülményei vagy építtetőiknek nevei lassan a feledés homályába vesztek, vesznek. Sajnos ma már még mi, kolozsváriak is oly keveset tudunk ezekről az épületekről, és amit tudunk, az sem felel meg mindig teljes mértékben a valóságnak. Nem is csoda, hiszen a nyomtatott vagy elektronikus útikalauzokban, városismertetőkben nagyon sok a fehér folt, és nem ritka a téves, egymásnak ellentmondó adat, leírás. Példának okáért, ha felkeressük a polgármesteri hivatal honlapját, a Széchenyi/Mihai Viteazul tér és a Wesselényi/Regele Ferdinand utca sarkán álló Babos-palotáról szó szerint ezt olvashatjuk: „Az épület terveit a híres építész és irodalmár, Kós Károly tervezte.” Azzal tökéletesen egyetérthetünk, hogy Kós Károly híres építész volt, de, hogy 12 éves korában – ennyi idős volt, amikor a palotát építették – épülettervezéssel foglalkozott volna, enyhén szólva túlzás. Az elektronikus Romániai Magyar Lexikon (adatbank.ro) Műemlék című fejezetében a Nagy híd körüli műemlék épületekkel kapcsolatosan azt állítja, hogy: „Elsőként 1893-ban a Széki-palota készült el, ezt követte a délkeleti sarkon a neobarokk Babos-palota, majd 1900 körül fejezték be az Élián- és Benig-palotákat.” De hát akkor az úgynevezett Élián-palota homlokzatán látható 1891-es évszám vajon mire utalhat? – tehetnénk fel a költőinek tűnő kérdést. Ez csak két, találomra kiválasztott példa a négy épületre vonatkozó elírások, félreértések közül, amelyek sajnos „hivatalos” jellegűek. Pedig épített örökségünk, műemlék épületeink megőrzésének, gondozásának egyik igen fontos eleme azok történetének részletes és pontos ismerete.

Vasút, Vashíd: óriási a jelentőségük a város számára

Ahhoz, hogy a Nagy híd körüli paloták megszületésének körülményeit megismerhessük, az építési évek és az építtetők nevei körül felmerülő kérdéseket megfelelően tisztázzuk, kissé vissza kell kanyarodjunk az időben. Úgy két évtizeddel a híd körüli építkezések megkezdése előtt igen fontos esemény történik Kolozsvár életében. Ekkor, pontosabban 1869. január 7-én elkezdődik a régi, fából készült vasúti indóház épületének építése, valamint Nagyvárad irányába az első vasúti sínek lefektetése. Még két év sem telik el, és 1870. szeptember 7-én megindulhat a vasúti közlekedés Kolozsvár–Nagyvárad–Budapest útvonalon. Újabb három év elteltével pedig Brassó irányába is elkészül a vasútvonal, és ezzel megindulhat a vasúton történő közlekedés Székelyföld illetve Brassó felé is. A vasúti közlekedés beindulása óriási jelentőségű a Szamos-parti város számára. A város amely a kiegyezést követően elveszti ugyan fővárosi státuszát, de továbbra is Erdély szellemi központja, a vasúti közlekedés megindulásával lehetőséget kap a kereskedelmi és gazdasági félzárkózásra is.

A személy- és áruszállítás szempontjából a vasút egyre nagyobb és nagyobb jelentőséggel bír. Ez pedig nem marad hatás nélkül a kolozsvári Hóstát hídelvi fertályára nézve sem. Egyre-másra jönnek létre az állomás környékén, illetve az akkori Nagy utcában (most Horea út) a kisebb-nagyobb árulerakatok, raktárépületek és a különféle műhelyek vagy üzletek. A negyed lakosságának száma rohamosan növekszik, újabb és újabb lakó- és bérházak épülnek. Az árú- és személyforgalom az állomás irányából a város központja felé, abban az időben a Nagy utca (a későbbi Ferenc József út) – Nagyhíd-utca ( később Teleky, jelenleg Einstein) vonalán zajlik, majd a Szamost átívelő Nagy hídon keresztül éri el a Széchenyi teret. Az akkori Nagy híd, vagy Szamos-híd a Nagy híd utca folyó felőli torkolata és a Széchenyi tér mai 6. szám alatti épület helyén álló üres telek vonalán ívelt át a Szamoson. A vörösre festett, fedett, oldalt palánkokkal ellátott fából készült hidat, színe miatt, Veres-hídnak is nevezték az akkori kolozsváriak.

Az évek teltével, a forgalom egyre erőteljesebb növekedésével mindinkább nyilvánvalóbbá vált a város vezetése számára, hogy a híd már nem képes betölteni addigi szerepét. De nemcsak a híd vált szűkké a megsokasodott forgalom számára, hanem az idevezető Nagyhíd-utca is. A helyzet megoldására 1884-ben, az akkori polgármester Haller Károly felkérte Debreczeni Balázst, a város főépítészét a helyzet orvoslását célzó rendezési terv összeállítására, ami hamarosan meg is történik. A rendezési tervben helyet kapott egy új híd megépítése is, amelynek helyét a Híd/Wesselényi utca irányába jelölték ki. Az új, akkoriban modern vonalúnak számító, acélszerkezetű híd 1889 májusára készül el. A kő talapzatok kivitelezését Maetz Frigyes kolozsvári építész és téglagyáros végezte el. Ezekre került aztán elhelyezésre a fémszerkezetű, tulajdonképpeni híd, amely a Schlik féle Vasöntöde és Gépgyár Rt. budai üzemében került legyártásra (ugyanaz a cég készítette el a későbbiekben a Fellegvár Erzsébet sétánya irányába vezető, szintén a királynéról elnevezett gyaloghidat is). Kezdetben a régi fahídhoz szokott kolozsváriak tetszését nem nyerte el egyértelműen a modern, íves formájú új híd. Maga Nagy Péter (id. Grandpier Emil, Kolozsvári Grandpier Emil édesapja) az Ó, csendes Kolozsvár című írásában a Vashídnak elkeresztelt hídról így ír: „Nincs ezen a hídon semmi szép. Legfeljebb magas fekvése érdekes, idegenek előtt sokszor félelmetes. Pedig egy szinten van az utcával.”

FOLYTATJUK

Nagy Béla
    
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 04:36 | 03 Decembrie, 2019

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

Paloták a Szamos-hídon innen és hídon túl II
FOLYTATÁS DECEMBER 2-I LAPSZÁMUNKBÓL


A híressé vált gyógyszerész dinasztia alapítója, Széki Miklós Nagybányán született 1842-ben. Bajor származású ősei a németországi Rosenheim tartományban éltek és az 1300-as évekig vezethetők vissza. Édesapja, Scheichenstuhl Josef az 1848/49-es magyar szabadságharc idején nevét Székire magyarosította. Iskolai tanulmányait szülővárosában a minoriták vezetése alatt álló nagy múltú gimnáziumban végezte, majd Pesten szerzett gyógyszerész diplomát 1866-ban. Kolozsvárra került, ahol a Wolf által vezetett patikában dolgozott gyógyszerész segédként, majd 1869-ben, a kor szokásának megfelelően külföldre távozott tapasztalatszerzésre.

Több svájci és franciaországi városban dolgozott, ahol szakmai tudásának gyarapítása mellett lehetősége nyílt megismerni Nyugat-Európa kultúráját és társadalmi életét is. Három évi távollét után visszatért Kolozsvárra, és újra elfoglalta állását előző munkahelyén. Rövid időn belül, a szakma nem kis meglepetésre, a város vezetősége neki ítélte egy újabb patika megnyitási jogát, amihez tudásán és külföldön szerzett tapasztalatán kívül, a nagyobb esélyekkel induló pályázók egymás elleni korteskedése is nagyban hozzájárult. Így tehát 1874 őszén megnyitotta a Széchenyi téren Hunyadi Mátyás név alatt a város ötödik patikáját. S hogy milyen jól döntött a város, az a későbbiekben teljes mértékben bebizonyosodott. Családot alapított, felesége az ősi háromszéki nemes székely család leszármazottja, léczfalvi Bodor Nina, és ezzel végérvényesen kolozsvári polgárrá vált.
A Babos-palota földszintjén egyebek mellett hangszerbolt, biciklikölcsönző, cukrászda is volt

A patikus Széki Miklós közkedvelt közösségi ember hírében állt

Rátermettségének, szaktudásának és nem utolsósorban külföldön szerzett tapasztalatainak köszönhetően csakhamar Kolozsvár első gyógyszerészei közé küzdötte fel magát. Szaktekintélye és elismertsége mellett a vagyona is szépen gyarapodott, hála nemcsak jól menő gyógyszertárának, hanem az 1884-ben, a szilágykrasznai Leitner Zsigmond gyógyszerésszel közösen alapított konyakgyárnak is.

Széki Miklós, mindenki Miki bácsija vidám, humort szerető, közkedvelt társasági ember, de ugyanakkor kitűnő szakember is volt, akire pályatársai is elismeréssel néztek fel. Gyógyszertárának szakszerű vezetése mellett jelentős részt vállalt az utánpótlás nevelésében is. Patikájában több fiatal gyógyszerész is dolgozott segédként, közülük nem egy később híres gyógyszerész lett. (Ilyen volt például az örmény származású Nits János, aki 1910-ben, a Szamosújváron működő Szentháromság nevű patika tulajdonosa lett). Több éven keresztül tagja volt a gyógyszerészsegédi vizsgáló bizottságnak olyan ismert egyetemi tanárok és gyógyszerész kollégák mellett, mint Kanitz Ágost, Wolf János, Lőte József vagy Issekutz Hugó. Mint gyakorló gyógyszerészt, 1896-ban kormányrendelettel kinevezték az egyetemre, a gyógyszerészek vizsgabizottságába is. Ezen kívül aktív szerepet vállalt a különféle szakmai szervezetekben, egyesületekben is. Alapító tagja, majd pénztárosa a Kolozsvári Orvos- és Természettudományi Társaságnak. Évekig volt elnöke az 1860-ban alapított Kolozsvári Gyógyszerész Társulatnak, illetve alelnöke a több névváltozáson átesett, id. Hintz György szintén ismert kolozsvári gyógyszerész által kidolgozott szabályzat alapján 1872-ben létrejött Országos Gyógyszerész Egyletnek. 1891 és 1908 között igazgatta az Egylet 21-es számú kerületét, amelyhez kezdetben Kolozs, Torda-Aranyos, Alsó-Fehér és Hunyad, majd később Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód, Maros-Torda, Csík-, Udvarhely- és Háromszék megyék tartoztak. A szakmai szervezetekben kifejtett tevékenysége mellett több helyi és országos közművelődési szervezet tagja vagy alapító tagja. Az Erdélyi Múzeum Egyesület munkálatainak aktív résztvevője és támogatója volt, de ott találjuk lelkes gyűjtőként és önzetlen adakozóként az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület alakulásánál is.
Évek múltával, de még az első világháború kitörése előtt a bérpalota Irsay Józsefné tulajdonába került

Igazi közösségi ember, aki mindenütt jelen volt, ahol tenni kellett és lehetett a közösség érdekében. Tagja a Városi Törvényhozási Bizottságnak, részt vesz az Önkéntes Tűzoltó Egylet alakulásánál, amelynek vezetőségi tagja, pénztárosa, majd alelnöke. A törvényhozó testület több bizottságának kinevezett tagja. Így például részese a Mátyás király szoborcsoport felállításáért létrehozott, majd 1886. március 16-án 100 tagúvá bővült bizottságnak, s mint ilyen, neve felkerült az alapkőben az utókor számára elhelyezett levélre.

Nagy Béla
  
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 04:58 | 03 Decembrie, 2019

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

 
Nyomtatóbarát verzió
KÉPZŐMŰVÉSZEK
... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság díjazottjai »
A Kolozsvár Társaság dokumentumai »
GYORSKERESÉS »
 
Newsletter
Név
Email
 
   
 © Gaudeamus Librarium designed by Robilix WEB