Intro Intro
KT tevékenysége      KT felépítése      Kapcsolat     Tagok      Médiapartnerek Magyar verzio English version
Aktuális hirek »
A Kolozsvár Társaság rendezvényei »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság kiadványai »
..... lásd tovább 
Kolozsvári... »
..... lásd tovább 
Galériák »
..... lásd tovább 
Irások »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság állandó kiállitásai »
..... lásd tovább 
Kulturális rendezvények »
..... lásd tovább 
Linkgyűjtemény »
..... lásd tovább 
Események »
..... lásd tovább 
 
Forum !
Forum » Hírek » A Kolozsvár Társaság rendezvényei

vissza
Építészeti korzózás Guttmann Szabolccsal fontosság:
Építészeti korzó címmel várostörténeti sorozatot indított a Kolozsvár Társaság, amelynek kedd esti első rendezvényén Guttmann Szabolcs építész tartott vetítéssel egybekötött előadást.

A házigazda Egyed Ákos történész vázolta az előadó pályafutását és érdemeit a Nagyszeben, Medgyes és Kolozsvár épített örökségének megőrzéséért tett erőfeszítései kapcsán. Guttmann Szabolcs elmondta, hogy tavaly az M5 szerkesztője, Csontos János kérte fel egy „sétálós” riportfilm forgatásán való részvételre abban a három városban, ahol sokat dolgozott a múlt értékeinek helyreállításán. A felkérést azzal a kitétellel fogadta el, hogy közös összekötőelemként a három város felújított tornyait vegyék szemügyre. Most a kolozsvári érdeklődők ezt a filmet láthatták.

Az erdélyi építészet meghatározó alakja 2000–2007 között Nagyszeben középkori belvárosát tette rendbe, olyannyira, hogy a sikertörténettel elnyerték az Európa Kulturális Fővárosa címet. Medgyesen a régi várfalak nagyobb mértékben maradtak meg, mint más városokban, de szintén uniós és helyi támogatásból sokat kellett dolgozni a helyrehozatal érdekében. Kolozsváron a Karolina tér, a ferencesek temploma és az evangélikus templom felújítása került célkeresztbe, de szóba jött a Tűzoltótorony is, amelynek pályázat útján történő helyreállítását akkor még csak tervezték.

Mindhárom településen a cél a központ forgalommentesítése volt, oly módon, hogy azt birtokba vehesse a lakosság. Ezért viszont harcolni kell a politikummal, amely minden munkálat során igyekszik mellőzni a régészeti beavatkozást.

Guttmann Szabolcs megjegyezte: Nagyszeben lakosságának zöme jövevény, mégis túl tudott lépni a görcsös nemzetieskedésen, azzal, hogy elfogadta mások múltjának nyomait, és ma már mindenki sajátjának érzi a várost. – Medgyes is elindult ezen az úton. Kolozsvár azonban nem, itt még mindig csupán a megtűrés időszakát éljük. Ha nincs megfelelő városvezetés és közigazgatás, akkor a városrendészet kijátszható, az épített örökség megmentése pedig a politika függvénye – mondta az előadó.

Ördög Béla
 
    
 
 
beirta: Horváth László - 20:12 | 03 Martie, 2017

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.
 

Miért dugdossa Kolozsvár a múltját?
Annál inkább tiéd a város, minél mélyebben ismered. Átörökítés vagy kultúrharc az erdélyi városrehabilitálás?
Is-is – derült ki azon a kedd esti beszélgetésen, amelyre a Kolozsvár Társaság hívta meg korzózni Guttman Szabolcs építészt, műemlékvédőt, a Romániai Építészek Rendje erdélyi fiókjának elnökét. Korzózni, ugyanis első felvonásként levetítették az M5 tévécsatorna Építészkorzó sorozatának Erdélyben, Guttmannal forgatott epizódját, amelyben az építész Csontos János riportert vezette körbe Nagyszeben, Medgyes és Kolozsvár belvárosában.

Míg megmászták a tornyokat, megbeszélték, hogyan és milyen kontextusban zajlott, illetve zajlik a három város központjának felújítása, amelynek tétje a közterek minősége, illetve az, hogy a középkor, újkor szász és magyar építészeti örökségét mennyire érzi magáénak a román többség.

Mert a város és lakóinak identitása kölcsönösen függ egymástól:

ha nem érzik magukénak az örökséget, nem lesznek érdekeltek a megőrzésében sem, ahogy láthattuk tavaly a kolozsvári városháza „tűzoltó beavatkozásán”;
ők is attól lesznek valódi szebeniek, medgyesiek, kolozsváriak, hogy a rendezvények díszleteiként vagy felújítások tárgyaiként megismert, megszeretett épületek révén kapcsolatba kerülhetnek az építőik történeteivel, történelmével, és azok örököseinek is érzik majd magukat.

Ez így tételesen nem hangzott el az Egyed Ákos történész (be)vezette beszélgetésen, de Guttmann Szabolcs minden történetéből ez a tanulság sütött. Nagyszeben főépítésze volt, amikor a város felkészült rá, hogy 2007-ben egy évre átvegye Európa kulturális fővárosa címet. Felásták és felújították a teljes belvárost, hogy ne csak az épületek és terek szépsége váljon láthatóvá, hanem a története is.

Medgyesnek azzal van szerencséje,
hogy a két nagyvárossal ellentétben rurálisabb fejlődésen ment keresztül: a középkori várfalak nem estek az újkori terjeszkedés útjába, és a századforduló sem rombolta le az összes kaputornyot, legalább kettő megmaradt. Ezek állapota viszont siralmas volt, 1990-ben kezdtek ott dolgozni, mesélte Guttmann, amikor a falak már szinte összedőltek, és ennek az akkori polgármester örült is volna.

A városfalakat az akkor feltámadó hivatalos műemlékvédelem és Jakab Elek akkori alpolgármester mentette meg, akivel programot dolgoztak ki, és először helyi, majd bukaresti pénzeket szereztek rá. Ezután Comşa Magdolna építőmérnök lett húsz évig a város főépítésze, akit Guttmann Medgyes anyukájának nevezett, annyira szívén viselte az építészeti örökséget, és rengeteg buktatón át szerzett európai pénzeket a felújítási tervekhez.

Mindig ilyen lelkes figurákon múlik az örökség megőrzése, mutatott rá Guttmann, és mivel Comşa Magdolna most nyugdíjba megy, nem tudni, hogy ki jön helyette, árván marad-e a város. A belváros rehabilitálása viszont megmutatta, hogy másként is lehet használni azt, a lakók egyszerre lakhatják be a múlttal. Nemcsak restaurálták a meglévő falakat, hanem megjelölték a már lebontottakat is.

Kolozsvári sztorik:
Séta a kipufogógázban
A kulturális eseménydömping, ami jellemzi Nagyszebent és Kolozsvárt, nemcsak a műemlék épületek megőrzésének motorja, hanem időnként le is harcolja őket. Nagyszeben már tíz éve tudja, hogyan kell nagyszabású eseményeket menedzselni a történelmi belvárosban (néhány kivétellel), Kolozsvár még tanulja. Az építész reméli, hogy a város köztéri kultúrélete felnő arra a szintre, amit a magyar napok produkál.

Ehhez a városnak rendszerben kell gondolkodnia és terveznie. Jó hír, hogy a jelenlegi városvezetés autómentesíteni fogja az egyébként is szűk Tipografiei / Szappany utcát a Tűzoltótorony nemrég elfogadott felújítási tervének kivitelezésekor. Ezt viszont úgy érdemes, ha további sétálóutcákkal köti össze, a gyalogosövezetté nyilvánított Malomárokkal és a Főtérrel, mert a sétálóövezetnek szövetként kell működnie – magyarázta az építész.

Egyedül egy sétálóutca sem működik: hiába fektettek be rengeteg pénzt a Malomárok rendbetételébe, mégsem megy oda senki. Hiába fogadták el már vagy nyolc éve a Főtér rendezési tervét, idén is csak a nyugati oldalát autómentesítik, a keletit nem meri lezárni a városháza, pedig az kötné össze a Deák Ferenc utca sétáló részével. Majd ha teljesen bedugul ott a forgalom – jósolja az építész.
Profit vs azonosságtudat
Nyolc évi időhúzás után most villámgyorsan akarja leköveztetni a városháza a nyugati oldalt, mégpedig májusig, nehogy hónapokig terasz nélkül maradjanak az ottani kávézók, éttermek. Amivel a városvezetés azt üzeni, hogy fontosabb pár vállalkozó pár hónapnyi profitja, mint az, hogy a régészek, történészek és a városlakók mélységében is megismerjék a város történetét. A Főtér ugyanis az egyik legtöbb rejtélyt és leletet rejtő pontja a városnak.

Se a város nem kérte számon, se a lekövezés kivitelezője nem vett be régészeti ásatásokat az ütemtervbe, a kábelek és csatornák menti ásás véletlenül dobott fel olyan leleteket, hogy végül kihívták a régészeket, akik főleg a Szent Mihály-templom bejárata előtt ásnak. Azt ugyanis tudni lehet a templomon belüli ásatásokból, hogy a templom valamikori járószintje a mostani alatt volt 50-60 centivel, de jó volna tudni, hogyan közlekedett a tér szintjével, és mikor töltötték fel a mostani magasságra.

Azt is tudni lehet, hogy a középkori város az ókori Napocára épült rá, de hiába pecsételte rá 1977-ben Nicolae Ceaușescu a Napoca nevet, hogy felülírja a középkori történelmét, az már senkit nem érdekelt, hol feküdt az ókori város, hol voltak az utcái, terei. A főtéri „üvegkoporsó” alatt például nem köztér, hanem magánház maradványait mutatják be, de tudományosan nincs feldolgozva.

Egy Karolina téri ház építésekor nem épülettalapzatot találtak, hanem a római város főutcáját, ami nekimegy a Mátyás szülőházának. Sejteni lehet, hogy a római utca a mostani óvári házak alatt lehet, és nem épp a Főtérbe fut bele, hanem a Szent Mihály plébánia alá. A keresztben húzódó Unió utca tavalyi felújításakor ezt is fel lehetett volna tárni, sőt akár meg is jelölni rajta az ókori utca nyomvonalát – sorolta a Kolozsváron most dübörgő városrehabilitálás hiányosságait Guttmann.
Kolozsvár annyira nem kíváncsi saját magára,
hogy hiába foglalkoztat legalább három intézmény is régészeket, őket nagyrészt út- és autópályaépítéseknél kötik le, nem Erdély központjában és leggazdagabb történelmű városában. Ez az egész nem vall kulturális városra, bírálta a műemlékvédő az Emil Boc vezette városházát és bukott szándékát arra, hogy Európa kulturális fővárosa legyen.

Míg a mostani vezetés kizárólag városképi problémaként kezeli, a városrehabilitálás célja az kellene legyen, hogy a kövezet alól felszínre hozza és bemutassa azokat az értékeket, amelyeken több száz éve taposunk. Hihetetlenül gazdag múltat áldozunk fel a nemzeti egymásnakfeszülés oltárán, pedig a város korszakainak, egymásra tevődő szöveteinek részletes feltárása és logikus bemutatása erős lokálpatriotizmust tudna szülni, vallja az építész.

Most is megvan, csak épp kiadatlanul Pákei Lajosnak, a város első főépítészének az albuma, aki nemcsak a Mátyás-szobor talapzatát tervezte, hanem megnyitotta a teret azzal, hogy eltakaríttatta a templom körüli bódékat, házakat, és közben szorgalmasan rajzolta az előkerült római oszlopokat, oszlopfőket.

Ő rajzolt le és őrzött meg rengeteg reneszánszkori épületrészt is. Egy részét beépíttette saját villájába a botanikus kerttel szemben, más részével pedig megalakította Kolozsvár első kőtárát. Amely már tíz éve nem látogatható – szúrt oda Guttmann egyet a történeti múzeumnak is. Kolozsvár feldolgozott régészeti leletei a bő száz évvel ezelőtti ásatásokkor kerültek felszínre, amikor óriási átalakuláson ment át a város.
Lehet, hogy nem szeretjük a nagy birodalmakat, de eddig azok hoztak fellendülést Erdélynek,
jelentette ki Guttmann: Mátyás kora, az Osztrák-Magyar Monarchia és most az Európai Unió hoz pénzt – és ahol ésszel költik el, ott lendületet is. És semmi garancia nincs rá, hogy ezek a jó évek sokáig tartanak.

Azért is fontosnak tartja az építész, hogy erős városi közigazgatás használja ki ezt a jó időszakot, mert ha csak a befektetők szava számít, akkor „elburjánzik” a város: lásd a Párizs utcán és környékén égbeszökő toronyházakat. Hiába védett övezet a Párizs utcának az a része, ha úgy módosították az urbanisztikai tervét, hogy a védett övezet azt a telket épp kikerülje. Köztudott, hogy az a telek a megyei tanács elnökéé, illetve a feleségéé.

Guttmann épp elnöke volt a műemlékvédő bizottságnak, amikor engedélyeztetni akarták az épületet, mesélte az építész, aki igyekezett felvilágosítani őket, hogy az ő dolga nem az, hogy rábólintson a környezetéből és a városképből kilógó épületre, hanem hogy védje az ott lévő egy-másfél szintes épületet. Próbálták bukaresti vonalon megkerülni az ő pecsétjét, de nem sikerült. Az új urbanisztikai tervben a telek hiába került ki a védett övezetből, a műemléki listán még szerepelt.

Az ügyet végül Emil Boc polgármester jogászkodása döntötte el az építtető javára: hiába védett övezet az utca, ha a törvény szövegéből hiányzik az a szó, hogy az utcán belüli terület.
Ha itt így lehet törvényesíteni egy építkezést, akkor az urbanisztika nulla
– vonta le a következtetést az építész. Hiába léteznek törvények, ha ez a példa a gyakorlatban: ezt veszi majd át a szomszéd telek vagy utca is. És a Szamos-part rendezése csak most következik – tavaly mindössze annyit sikerült elérni, hogy ne bővítsék rajta az autós forgalmat.

Az az agyatlanság is ide tartozik, hogy hiába kérték, hogy a Főtér nyugati oldalán az épületek csapadékelvezetését is a mostani felújítási munkálatokkal együtt oldják meg és közpénzből, a városvezetés szerint ez magánérdek. Holott az, hogy esőzéskor ne csússzunk el a járdán, vagy a rossz ereszek miatt beázó és leváló homlokzatdarabok ne csapják agyon az arra járókat, nagyon is közérdek. Ennek ellenére májusig valószínűleg csak a már nagyon megrongálódott csapadékelvezető elemeket cserélik ki.

Ha a városvezetés nem proaktívan lép fel, hanem egyből ötszörös adóval bünteti a tulajdonosokat, akik egyes esetekben jóval később lettek tulajdonosok, mint ahogy belvárosi ingatlanjuk homlokzata rohadni kezdett, akkor ez az egész nem áll össze várossá, vagy csak sok bajon és konfliktuson keresztül – véli az építész.

Nagyszebeni sztorik:
Klaus Iohannis és Nepomuki Szent János
A szebeni belvárosi terek lekövezésekor esély lett volna visszahelyezni a Nagypiacra Nepomuki Szent János monumentális szobrát. Azért monumentális, mert Mária Terézia ezzel jelezte az ő és a katolikus egyház hatalmát egy száz százalékosan protestáns városban. A szobor 1944-ig állt a hatalmas téren, akkor elbontották, és bedobták a múzeum udvarára.

A '80-as években a római katolikus esperes kőről kőre vásárolta vissza, mert a múzeumnak már fizetésekre is alig futotta. Az esperes felállította a szobrot a parókia udvarán, most is ott látható a Habsburg birodalom legnagyobb Nepomuki Szent János-szobra. Mert Iohannis ugyan első polgármesteri mandátuma, 2000 és 2004 között megígérte, hogy addig lesz polgármester, ameddig visszateszi a szobrot a főtérre.

Ezt készpénznek vette Guttmann, a város főépítésze, nyári egyetem során feltörték az aszfaltot, megtalálták a talapzatot, sőt még a szobrot védő kerítést is. Ez lehetett Erdély első kivilágított emlékműve, mert a katolikusok annyira féltették a szobrot a protestánsoktól, hogy a kerítés mellett még öt gázlámpával is védték. Ezek helyére a nyári egyetem utáni télen, karácsonykor kitettek öt lámpát, akkor nem tűnt fel a díszkivilágításban plusz öt elem, de utána nagy botrány lett, mesélte Guttmann. Azzal vádolták őket, hogy vissza akarják lopni a Nepomuki-szobrot a térre úgy, hogy nem egyeztettek a városlakókkal.

Vele szemben állt a téren valamikor Erdély első középkori köztéri szobra, egy harcos Roland, amely a huszadik századot azért már a történeti múzeumban töltötte. Ezt a talapzatot is megtalálták, aztán pedig az első kút nyomát is. Három köztéri „bútor”, amelyet elfelejtett a szocializmus korszaka, amely a '80-as években Gheorghe Lazăr szobrát helyezte a térre.

Végül a kút maradt az egyetlen, amit vissza tudtak építeni a térre, mert Iohannis a második mandátuma során már beáldozta a szobor visszaállítását azért, hogy ne gyengüljenek a politikai alkupozíciói. Inkább azt képviselte, hogy új szoborra van szükség, és már készültek a tervek egy új Bruckenthal-szoborhoz, amikor a kövezés előrehaladtával ledőlésveszélybe került Gheorghe Lazăr. Az ásatások során ugyanis kiderült, hogy az évszázadok során enyhén domborúvá vált Nagypiac valaha homorú volt, a szintbe hozással pedig a Lazăr-szobor talapzata egy gödör szélére került.

A szobor képviselte egyedül a román kultúrát a téren, és politikai bravúrral előzték meg, hogy kultúrharc törjön ki a Nagypiacon. A szobrot szerzői jog is védte, mivel élt az alkotója. Meghívták a szobrászt Bukarestből Szebenbe, ahol Iohannis előadta, hogy ez a kőszobor így veszélyes, de tudnának 120 ezer eurót áldozni arra, hogy bronzba öntsék ezt vagy amiről megállapodnak. Mire a szobrász is bevallotta, hogy Gheorghe Lazăr kőszobrát ő szégyelli, nem képviseli őt, Ceaușescu nyomására kellett nagyon gyorsan befejeznie, és nyugodtan elvihetik, ő majd hozza a bronzszobrot.

Bár a szobor kérdését gyorsan megoldották, Guttmannak még kellett egy csatát vívnia, az alkotó ugyanis hét méter magas alapzatra helyezte volna a szobrát. Mivel építészként Guttmann felelt a talapzatért, végül kiegyeztek egy 40 centi magasban, ahova most le is lehet ülni, akár meg is simogatni Gheorghe Lazăr lábát. Nem a tér közepén, hanem elhúzva a városháza tornyának és a katolikus templom közelébe. Amihez még kapcsolódik is, hiszen a görög katolikus, iskolaalapító Lazăr a jezsuitákhoz járt iskolába.
Aki másnak vermet ás, fejetlen hullákba botlik
A Nagypiacon látható öt kőtaburet nem pusztán köztéri bútorzat. Guttmann Szabolcs elmesélte, hogy az ásatásokkor itt is és a Kispiacon is megtalálták azokat a gabonavermeket, amelyekben a középkori város tárolta a vésztartalékot.

Mivel akkoriban gyakran csak a templomok épültek kőből, a házak fából, hogy egy esetleges tűzvészben ne vesszen oda a város egy évi gabonakészlete, a Nagypiac agyagos földjébe 4-5 méter mély, körte alakú vermeket ástak, és ezekben tárolták. A körték alsó része mintegy három méter széles, és hatvan centi fakupakkal fedték le. Sőt még ki is égették a vermeket belülről, gyakorlatilag óriási égetett agyagedényeket hoztak létre, amelyekben még a mérőlécet is megtalálták a régészek.

A kőkorongokkal öt ilyen vermet jelöltek meg a téren, és rájuk van vésve öt nyelven, hogy mit is jelölnek. A Kispiac autós forgalma miatt nem tudták megjelölni az ott feltárt vermeket, de a feltárás dokumetumaiban rögzítették az eredményeket. Például hogy rengeteg szemetet találtak a vermekben, mert a reneszánszban rengeteg kőház épült a két téren, és közben a szemetet behajigálták ezekbe a vermekbe.

A régészek nagyon szeretnek a szemétben turkálni, árulta el Guttmann, és itt is nagy kíváncsisággal kutatták, hogy mit dobtak el az emberek a 15. század végén. Így derült ki, hogy nem véletlenül találtak csontvázat az egyikben. A nagypiaci Roland-szobor mellett működött a pallos, és akit kivégeztek, már nem kerülhetett temetőbe, így a testét egy ilyen verembe dobták. Ugyancsak a főtéren találták meg a kaloda talapzatát, így azt is lehet tudni, hol szégyenítették meg Szebenben az arra rászolgálókat.
Gyerekjáték a csontvázakon
A szebeni evangélikus templom és az evangélikus iskola udvara közös: az Albert Huet nevű kis tér. Amikor a városrehabilitáció során ezt a terecskét is ki akarták kövezni, azt hitték, gyorsan végeznek majd a régészeti munkálatokkal, pedig csak nem ismerték a tér és a környező épületek történetét.

Végül 2500 csontvázat emeltek ki onnan a régészek, akik kiderítették, a tér bő száz éve még egy kis domb volt. Ezt legyalulták, amikor 1899-ben szobrot állítottak Georg Daniel Teutsch evangélikus püspöknek, azóta pedig csak 50-70 centi vastag homok választotta el az ott játszó iskolásokat a középkori temető csontvázaitól. A régészeknek csak el kellett seperni a homokot, hogy kibukkanjanak a csontok, amelyeket aztán részletes kutatásoknak vetettek alá.

A Huet tér történetét és feltárását végül két vaskos kötetben dolgozták fel. Külön kötet született aztán a Kispiacról és külön a Nagypiacról is, vagyis a belvárosi terek lekövezéséből négy kötetnyi történelem és városismeret született. Ez a minimális – értékelte Guttmann.

A nagyszebeniek zöme persze nem ezzel a négy kötettel ismerte és szerette meg a várost. A rehabilitáló csapat is aggódott, mesélte Guttmann Szabolcs, hogyan fogják sajátjuknak tekinteni a várost és történelmét a lakói, akiknek zöme új lakos, miközben a városközpont nem a nekik sajátjukként tanított történelmet tükrözi. Ezt végül a sok kultúresemény oldotta meg, amelyek után
a szebeniek úgy tekintettek a belvárosukra mint a saját közös nappalijukra.
Úgy váltak szebeniekké a máshonnan származók, hogy sok jó és közös élményben volt részük a középkori városközpontban, amelyre aztán elkezdtek hihetetlenül büszkének lenni.

Kolozsváron mi hiába tudunk rengeteg sztorit a belvárosról és a város történetéről, ha a többségi lakosok számára ez csak a poros kirakatú, málló vakolatú turkálókat jelenti. Mert akkor a lakosság többsége elmegy a város két végére a plázákba közösségi életet élni. Sporadikus eseményekre esetleg bejön a központba, de nem marad ott huzamosan, mert elütik az autók.

Ahol a történelmi városközpont nem jelent plusz értéket, ott az épített örökséget épp hogy megtűrik. Kolozsváron már működik például a belvárosi épületekről mesélő telefonos applikáció, de hiányzik a mágnes, ami odavonzza a lakóit. Ez a toleráló attitűd viszont könnyen vehet jó irányt, bizakodott Guttmann. A jó irány pedig egyértelműen a hajóskapitányon múlik.
Szabó Tünde
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 10:48 | 05 Martie, 2017

Lásd a(z) "Főtér" újságban megjelent cikket itt.

 
Nyomtatóbarát verzió
KÉPZŐMŰVÉSZEK
... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság dokumentumai »
GYORSKERESÉS »
 
Newsletter
Név
Email
 
   
 © Gaudeamus Librarium designed by Robilix WEB