Intro Intro
KT tevékenysége      KT felépítése      Kapcsolat     Tagok      Médiapartnerek Magyar verzio English version
Aktuális hirek »
A Kolozsvár Társaság rendezvényei »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság kiadványai »
..... lásd tovább 
Kolozsvári... »
..... lásd tovább 
Galériák »
..... lásd tovább 
Irások »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság állandó kiállitásai »
..... lásd tovább 
Kulturális rendezvények »
..... lásd tovább 
Linkgyűjtemény »
..... lásd tovább 
Események »
..... lásd tovább 
 
Forum !
Forum » Galériák » Apáczai Galéria

vissza
2015. okt. 21 - Fény és talaj fontosság:
Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) a zeneművészet géniusza, Johann Sebastian Bach, illetve a fotográfia két nagymestere, Orbán Balázs és Moholy Nagy László munkásságáról kíván megemlékezni a Festészet Napjára meghirdetett tárlatával, amelynek megnyitójára 2015. október 22-én, csütörtökön, 18 órakor kerül majd sor a kolozsvári Apáczai Galériában.
 
    
 
 
beirta: Horváth László - 02:01 | 15 Septembrie, 2016
 

Fények a képzőművészetben és a zenében
Fény és talaj címmel Johann Sebastian Bach, Orbán Balázs és Moholy-Nagy László emlékének szentelt kiállítás nyílt a megalakításának 15. évét ünneplő Apáczai Galériában. A Magyar Festészet Napjának és a Fény Nemzetközi Évének keretében, október 21-én megnyílt tárlaton 47 képzőművész, az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének (EMME) tagjai mutatják be alkotásaikat. A telt házas megnyitó műsorát Veres Alpár fizika tanár fényről tartott, vetített képes előadása és Kiss Melindának az ötletes animációja színezte. Az alapító, Székely Géza művésztanár felelevenítette a galéria múltját, Nagy Endre képzőművész személyében pedig a Székely Bertalan-díj is gazdára talált. A zenei műsorban közreműködött Márkos Albert (hegedű) és Kolcsár Péter (zongora). A kiállítás november 18-ig tekinthető meg munkanapokon 14–19 óra között, a Király/ I.C. Brătianu utca 26. szám alatt.

A véletlen néha sajátos társításokat szül. Ilyen ez a mai, ünnepi tárlat is, amely a kerek évfordulók kapcsán egy fedél alá hozott egymástól évszázadoknyi távolságokra lévő, különböző művészeti ágakban jeleskedő alkotókat. Merthogy 330 évvel ezelőtt született Johann Sebastian Bach, „ez a barokk muzsikus, – aki Pilinszky Jánost idézve – korunk legmodernebb szerzője lett. Örök és hipermodern egyszerre vagy pontosabban: rá van a legnagyobb szükségünk.” 120 éve látta meg napvilágot Moholy-Nagy László, az örök avantgárd, akinek fotogramjait 1996-ban Kolozsváron is megcsodálhattuk, a Művészeti Múzeumban, és 125 évvel ezelőtt halt meg a még gyermekcipőben járó fotográfia kiváló művelője, Victor Hugo barátja, a Székelyföld zseniális leírója, képi megörökítője, a regényes sorsú legnagyobb székely, Orbán Balázs.

Bevallom, az elején kissé elbizonytalanodtam, mert meglehetősen bizarrnak tűnt ez a társítás. Hogy aztán fokról fokra „megvilágosodjon az elmém” – elvégre 2015-öt írunk, amit a fény nemzetközi évének nyilvánítottak –, s magánszférámban is fény derüljön arra, hogy éppen a fény az, ami mindhárom művészt összeköti, ami alkotásaiknak elengedhetetlen tartozéka. Hogy ne mondjam: alapja. A képi rögzítés mestereinél ez a lehető legtermészetesebb, de a zeneszerzőtől sem idegen. A barokk muzsika általában is fénylő Johann Sebastian Bach zenéje pedig különösképpen az. Muzsikájának valósággal világító hangjai, már szinte a szférák zenéjét idéző tökéletes harmóniája éppen a fényből eredeztethető, mintegy igazolva a Ferruccio Busonitól származó, közismert mondást miszerint Bach az isten, Mozart az angyal, Beethoven az ember.

Ami pedig Orbán Balázst és Moholy-Nagy Lászlót illeti, más-más periódusban ugyan, de mindketten „a fénnyel írás” úttörői. Orbán Balázs a kezdet kezdetén, Daguerre zseniális találmányának, a fotózás ősének, a róla elnevezett dagerotípiának a felfedezését követő években sajátította el a fényképezés technikáját az angliai Jersey szigetén, az ott száműzetésben tartózkodó Victor Hugó segítségével. Ő maga, forradalmi múltja miatt, Kossuth ajánlására menekült oda, ahol egyébként Petőfi egykori koltói szállásadója, gróf Teleki Sándor is tartózkodott. Aki szintén a fotózás megszállottja volt. Érdekességként említem meg, hogy magyar vonatkozásban az egyik legrégibb dagerotípia éppen Petőfit ábrázolja. A retorziók megszűntével, néhány évnyi távollét után, immár a fotózás tudományával felvértezve tér vissza Orbán Balázs a szülőföldjére, és kezdi el 1862-ben a Székelyföld bejárását, és leírását történelmi, régészeti, természetrajzi és népismereti szempontból. Közben pedig képileg is rögzíti a látottakat. Azért, hogy készülő monográfiájához a rajzolt illusztráció nyersanyagául szolgáljon. Az akkori nyomdatechnika ugyanis még nem tette lehetővé a fényképek közlését. Orbán Balázs másodlagos szerepet tulajdonított ugyan fotóinak, azok értéke viszont felbecsülhetetlen. A tudomány és a művészettörténet rengeteget köszönhet neki, hiszen műemlékek sokasága tűnt el azóta. De dokumentum jellegükön túl, fotói művészi szempontból is értékesek. Az üveglemezeken lévő fényképeket 1970-ben Erdélyi Lajos fotóművész dolgozta föl, és jelentette meg kötetben Székelyföld képekben címmel.

Moholy-Nagy László immár a 20. század forrongásai, forradalmai – a művészetieket is beleértve – közepette vált a fényírás új utakat nyitó, avantgárd mesterévé. Fénylenyomatai, a fotogramok olyan művészi, a tárgyak árnyékát rögzítő fényjátékok, amelyek aztán elvezettek dinamikus fényvízióihoz, fényfreskóihoz, filmjeihez. Rendkívül sokoldalú, sziporkázó művészegyéniség volt, festő, fotográfus, díszlettervező, író, filmrendező, formatervező egy személyben, a Bauhaus és amerikai utódja, a New-Bauhaus tanára, vezetője.

A két zseniális fotográfus sorsában is voltak közös vonások. Moholy-Nagy is menekülni kényszerül, 1919-ben ugyanis aláírta a magyar aktivisták közös forradalmi nyilatkozatát. S bár a Tanácsköztársaság eseményeiben nem vett részt, a kommün bukása után Bécsbe távozik, majd Kassákékkal együtt művészi kiteljesedése városába, Berlinbe megy. Hogy aztán a fasizmus előszele Hollandiába vesse, ahonnan Angliába távozik, majd az Amerikai Egyesült Államokban lel végleges otthonra. 1938-ban munkáit „elfajzott művészet” megjelöléssel eltávolítják a német galériákból, múzeumokból, Chicagóban viszont Gropius kérésére átveszi a New-Bauhaus irányítását, amit 1946-ban bekövetkezett haláláig működtet. 2006 óta a Magyar Iparművészeti Egyetem is az ő nevét viseli.

E kissé hosszúra nyúlt bevezető után azonban ideje már ünnepelnünk is. Hiszen 15 éves az Apáczai Galéria, amely most fényben úszik. A szó szoros, de átvitt értelmében is. Hiszen ezt a 47 alkotó mintegy 59 munkáját felvonultató, a fény jegyében született tárlatot nem csupán a kerek évforduló avatja ünnepivé, hanem összetétele is. A kiállított munkák java részének átlagon felüli minősége. A galéria atyjának, Székely Gézának önfeláldozó, kitartó szervezőmunkája nem volt hiábavaló. Sikerült mobilizálnia a művészpedagógus társadalmat, mindegyre újabb és újabb résztvevőkkel gazdagítania a kiállítók névsorát. Közéjük tartozik figyelemfelkeltő munkájával Hornyák Evelin és Fejes Soma Bogát valamint a tárlat legfiatalabbja, a tizenéves Kentelki Gábor. Mellettük pedig ott a kezdetektől elmaradhatatlan résztvevő, a most 93 évesen is fiatalos Gedeon Zoltán. Purgatórium című munkája látványosan mozgalmas, dinamikus, belső tüzektől fűtött. Nagy Endre napraforgói, a Fényforgók igényes művészi kivitelezésben fordulnak a fény irányába, és fordítják tekintetünket a kiállítás emblémájaként is jegyezhető, nagyméretű alkotás felé. Az emlékezés jegyében születtek a szervező Székely Géza akrilba fogalmazott, illetve hidegtű technikával készült határozott vonalvezetésű, tömören témaérzékeny, drámai mélységeket felvillantó munkái, Orbán István színekbe formákba öntött, sajátos fényekben pompázó, 21. századi polifóniája és Ábrahám Imolának a formák bűvöletében fogant, megkapó „zongorajátéka”. Sipos László ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. Míves, sajátos rezonanciájú Rekviemje a kiállítás egyik biztos pontja. Horváth Gyöngyvér Százados ritmusokat idézve igényes kollográfiában hódol a tematikának, míg Lukács Éva akrilba önti érzékletesen, kifejezően Bach-imádatát. Ég és föld között libben sejtelmesen Gally A. Katalin modernül barokkos, megkapó angyala, és Visszfényben ragyogva, metafizikus távlatokat nyitnak meg Bordy Margit sajátos színharmóniái. Misztikus fények ragyogják be Lovász Noémi Templomablakait, kifinomult technikával készült akvarellekben hódol a tematikának Essig Kacsó Klára, pazar színekben eleveníti fel zsoboki élményeit Koncz-Münich Judit, magával ragadóak Tompos Opra Ágota dinamikus szín-fény forgatagai, tekintetcsalogató Kocsis Ildikó szimbolikus töltetű, konstruktivista forma együttese, kifejezőek Boar Szilvia, Balló Andrea, Nagy Tibor, Magyar József, Pócsai András, Suciu Katalin, Czirjék Lajos, Gergely Erika és Vízi Katalin munkái, Forró Ágnes és Starmüller Katalin pedig a kiállítás rendezésében is jeleskedett.

Pazar a tárlat grafikai kínálata. Nem véletlenül, hiszen az alkotásokat Ábrahám Jakab, Drozsnyik István, Fátyol Zoltán, Éles Bulcsú, Kántor József, Subicz István, Boros György jegyzi. Az egyre nagyobb teret hódító számítógépes grafika pedig olyan telitalálatokat eredményezett, amilyenek Ovidiu Petca elegáns Négykezesei, Sipos Sándor szemet gyönyörködtető munkái – jól mutatnának rézkarcban is – valamint Keszthelyi György pazar színkombinációi, amelyeket akrilban is el tudnék képzelni.

Hunyadi László klasszikus erényekkel jeleskedő Orbán Balázs portréja és Kovács Géza modern vonalú fémkonstrukciója a szobrászati anyagot, míg Palkó Ernő és Koncz Münich András munkái a rendkívül igényes kerámia kínálatot képviselik. Textilmunkákkal Tudoran Klára, Kozma Rozália és Magyari Annamária emeli a tárlat minőségi szintjét, Mira Marincas pedig sajátos hangvételű művészfotóval jelentkezett.

Végezetül engedjenek meg egy kis „szójátékot”, amit a munkák címeinek társításából állítottam össze.

Fényes nappal, verőfényben, ég és föld között, fent és lent, fényben a régi világ. A templomablak beszűrődésében zsoboki szín-fóniák és százados ritmusok kíséretében csendül fel egy duett a fényben: sajátos polifónia, csendélet bakelitlemezzel és csipketerítővel. A purgatórium pedig látomás csupán. Az enyészet, az évszázados romok tükröződése egy rekviemet idéz, barokk, éjszakai zenét, mintegy hangadóként. És előtör a fényszomj, a holdvilág és a kígyó, a sajátos nyomok a Holdon. A föld energiája röpítő ritmusok kíséretében fényforgókat szül, s a redők mögül kivillan egy toronyszék és egy kódexlap. A belső tűz természeti erő, az utolsó sugarak visszfényében pedig ott a megvilágosodás: Tristis est anima mea.

S ha ezek után önöknek is szükségük lenne néminemű megvilágosodásra, akkor csak nézzenek körül a teremben, hiszen éppen ezt a célt szolgálja ez a bennünket körülvevő, különböző technikákkal megvalósított, pazar fényjáték.


Elhangzott október 21-én, az Apáczai Galériában, a kiállítás megnyitóján.

NÉMETH JÚLIA
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 05:30 | 25 Septembrie, 2016

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

Művészet és pedagógia egy fedél alatt
Megalakulásának kerek évfordulóit, immár hagyományosan, képzőművészeti kiállítással és a tevékenységét dokumentáló katalógussal ünnepli az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) és az Apáczai Galéria. Így volt ez a 10. évfordulón és így a 15. alkalmával is. A kis formátumú, de ötletesen megoldott, az ünnepi kiállítás 45 résztvevőjének fényképét, életrajzi adatait és művészi hitvallásának lényegét valamint a tárlaton szereplő alkotások repróit tartalmazó, legújabb kiadvány szerkesztői: Magyari Annamária, Székely Géza és Vörös Alpár.
N.J.
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 05:35 | 25 Septembrie, 2016

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

 
Nyomtatóbarát verzió
KÉPZŐMŰVÉSZEK
... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság dokumentumai »
GYORSKERESÉS »
 
Newsletter
Név
Email
 
   
 © Gaudeamus Librarium designed by Robilix WEB