Intro Intro
KT tevékenysége      KT felépítése      Kapcsolat     Tagok      Médiapartnerek Magyar verzio English version
Aktuális hirek »
A Kolozsvár Társaság rendezvényei »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság kiadványai »
..... lásd tovább 
Kolozsvári... »
..... lásd tovább 
Galériák »
..... lásd tovább 
Irások »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság állandó kiállitásai »
..... lásd tovább 
Kulturális rendezvények »
..... lásd tovább 
Linkgyűjtemény »
..... lásd tovább 
Események »
..... lásd tovább 
 
Forum !
Forum » Kulturális rendezvények » Györkös Mányi Albert Emlékház

vissza
2013. október 02. - Fekete Fehéren – M.Makkai Piroska fametszet kiállítása fontosság:
Fekete Fehéren címmel nyílik meg M. Makkai Piroska (1910-1998) fametszet kiállítása az EMKE Györkös Mányi Emlékházában, 2013. október 2-án, szerdán du. 6 órakor.
A fametszeteken kívül kiállításra kerül néhány dúc, fénykép, kordokumentum és ismeretterjesztő anyag is.
A kiállítást annak kurátorai, Deuten-Makkai Réka és Makkai Bence mutatják be, akiknek célja M. Makkai Piroska munkásságának megismertetése és a művészettörténelemben méltó helyre állítása.
A kiállítás 2013. október 22-ig, hétköznapokon 13-17 óra között tekinthető meg.
 
    
 
 
beirta: Horváth László - 06:07 | 03 Octombrie, 2013

Lásd a(z) "------ Több fotó ----" újságban megjelent cikket itt.
 

2013. szeptember 30. - M. Makkai Piroska kiállítása nyílik meg Kolozsváron -
Fekete Fehéren címmel nyílik meg M. Makkai Piroska (1910-1998) fametszet kiállítása az EMKE Györkös Mányi Emlékházában (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5/1), 2013. október 2-án, szerdán du. 6 órakor.

A fametszeteken kívül kiállításra kerül néhány dúc, fénykép, kordokumentum és ismeretterjesztő anyag is.

A kiállítást annak kurátorai, Deuten-Makkai Réka és Makkai Bence mutatják be, akiknek célja, hogy M. Makkai Piroska munkásságát megismertessék és a művészettörténetben méltó helyre állítsák.

A kiállítás 2013. október 22-ig, hétköznapokon 13-17 óra között tekinthető meg.

M. Makkai Piroska zsilvölgyi bányász családban született, korán elveszítette édesapját. Gyermekként a bányavidék szegény képi világában nőtt fel, mégis lelke mélyén mindig tudta, hogy festő akar lenni. 17 évesen, csupán rajzai alapján, külön tehetségként felveszik a Kolozsvári Szépművészeti Akadémiára. Innen ível pályája, minden nagyon ígéretesen indul. Budapesten tanulja a fametszést Varga Nándor Lajos tanítványaként, majd tovább utazik Berlinbe, Párizsba és Olaszországba. Hazajön, férjhez megy és három gyermek édesanyja, mikor immár a második világháború töri meg pályáját. Férjét Szibériába hurcolják, neki pedig a háború borzalmai elől gyermekeire vigyázva, menekülnie kell városról városra. Nagybányán találja meg újra a nyugalmat és a festés örömét, ahol Thorma János műteremlakását kapja meg, és ahol többedmagával újra indítja a művésztelepet és a festőiskolát. 1956-ban kap értesítést, hogy férje hazatért a fogságból, magyar fogolyként Budapestre. Emigrálnia kell, életét, karrierjét hátra kell hagynia. M. Makkai Piroska festői lélek volt, akit fekete-fehérbe szorított a történelem.
    
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 06:19 | 03 Octombrie, 2013

Lásd a(z) "Új Magyar Szó" újságban megjelent cikket itt.

Fametszetek Kolozsváron
Erdélyben gyors iramban zajlik a 20. század művészeinek felértékelése, életművük feldolgozása. Deuten-Makkai Réka művészettörténész és Makkai Bence látványtervező, fotós és reklámgrafikus átmenetileg rendelkezési jogot kaptak M. Makkai Piroska hagyatéka fölött annak feldolgozása és bemutasa érdekében. A Kolozsváron megnyíló Fekete Fehéren kiállítás vissza szeretné adni a nagyközönségnek M. Makkai Piroskát, a nagyszabású, termékeny és kiváló tehetségű grafikust. Munkásságának marosvásárhelyi vonatkozása is van, kiváló metszetsorozatot készített a két Bolyairól.

M. Makkai Piroska óriási életművet hagyott hátra, festményeket, fametszeteket, dúcokat, grafikákat, irásokat, 1930-tól haláláig rendszeresen vezetett naplók tucatját és gazdag dokumentációt. Élete nemcsak drámai, tragikus és romantikus volt, hanem az erdélyi magyar művészsors prototípusa is. Méltán nevezhető Erdély legnagyobb expresszionista fametszőjének, aki Európa nagy művészi központjaiban sajátította el a fametszés titkait. A drámai történelmi fordulatok mindmáig megakadályozták munkásságának méltó elismerését és megbecsülését. A kurátorok célja M. Makkai Piroska munkásságának megismertetése és méltó helyre állítása az erdélyi művészet történetében.

M. Makkai Piroska festői lélek volt, akit fekete-fehérbe szorított a történelem. A kiállítás magját épp ezért legfontosabb munkái, a fametszetsorozatai képezik: Az Asszony, Bartók, Apa és Fia (a két Bolyai), Ősmondák, Toldalag és Életképek. Ezen kívül kiállításra kerül pár dúc, fénykép, kordokumentum és ismeretterjesző anyag.

A vándorkiállítás első állomása Kolozsvár, ahol az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a Györkös Mányi Albert Emlékházban fogadja az anyagot 2013. október 2–22. között. A művész életében Kolozsvár fontos állomás volt: itt végezte tanulmányait a képzőművészeti akadémián Ciupe Aurel tanítványaként, itt mutatkozott be először a nagyközönség előtt mint frissen végzett festő, itt figyeltek fel rá először a művészetkritikusok. Évekkel később, egy új világban, 1986-ban állított ki újra Kolozsváron a Korunk Galériában.

A következő állomás 2013. december 10 – 2014. január 10 között a nagybányai Teleki Magyar Ház. Makkai Piroska a második világháború iszonyai elől, félárván maradt három kicsi gyermekével, Nagybányára menekült. Itt talált rá az elhagyatott és elfelejtett Nagybányai festőtelepre. Többedmagával újraindították a művészeti életet, rajztanára lett az új művészeti iskolának és megkapta Thorma János műteremlakását, ahol 1956-ig élt és dolgozott. Itt élvezhette rövid ideig a festés gyönyörét.

2014. folyamán a kiállítás eljut a Zsilvölgyébe, Budapestre és Hollandiába is. A kiállítás részeként gyermekműhely működik, ahol a fametszés rejtelmeibe vezetik be az érdeklődőket, ugyanakkor lesz egy beszélgetőest a művészről. A kiállítás mellett a másik nagy ajándék a nagyközönség számára az, hogy a fennmaradt dúcokból friss sorozatokat nyomnak korlátozott számban, ezekből az alábbi oldalon lehet rendelni: http://mmakkaipiroska.wix.com/feketefeheren
    
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 06:31 | 03 Octombrie, 2013

Lásd a(z) "-------- Munkái -------" újságban megjelent cikket itt.

2013. október 05. - Betekintés M. Makkai Piroska művészetébe

– Családi vállalkozás a mostani kiállítás, ami nem alábecsülendő: hiszen szakmai hozzáértéssel, alázattal, Makkai Piroska munkái iránti csodálattal nyúltunk az anyaghoz, azzal a céllal, hogy másokkal is megosszuk az élményt, amelyben részünk volt a hagyaték feltérképezése során – hangsúlyozta Deuten-Makkai Réka művészettörténész szerdán délután, az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában tartott tárlatmegnyitón. Mint mondta, nagynénje, az 1998-ban elhunyt M. Makkai Piroska gazdag életművet hagyott az utókorra: festményeket, fametszeteket, dúcokat, grafikákat, valamint naplók tucatját, amelyeket 1930-tól haláláig rendszeresen vezetett. Fametszetei mellett néhány dúcot, fényképet, kordokumentumot és ismeretterjesztő anyagot is bemutatnak ezúttal a nagyközönségnek – előbb Kolozsváron, majd Erdély más területein, és reményeik szerint külföldön is –, hogy sajátos képi világának megismertetése révén emlékét ismét a köztudatba emeljék.

– Sok művész esetében azt látjuk, hogy önmagukat keresve rengeteg önarcképet festenek. Makkai Piroska nem önarcképeket festett, hanem életrajzsorozatokat metszett, ezekből ismerjük meg életét, művészetét, világké­pét és világlátását. Élete regénybe illő, drámai fordulatokkal, tragikus elemekkel teli, ismert helyszínekkel és hősökkel – magyarázta Deuten-Makkai Réka, majd ebbe a nehéz, megpróbáltatásokkal teli életbe nyújtott betekintést. Elhangzott: Makkai Piroska Zsil-völgyi bányászcsaládban született, korán elveszítette édesapját. A bányászsors, az embertárs felemeléséért való bátor kiállás, a körülmények javításáért és a szegény sorsból való kiemelkedésért folytatott kemény munka végigkíséri életét.

A művészetek iránti érdeklődése már kisgyermek korában jelentkezett: annak ellenére, hogy a bányavidék szegény képi világában nőtt fel, lelke mélyén mindig tudta, hogy festő akar lenni. – Hogyan kerülhetett volna másképp egy fiatal, még nem egészen 18 éves leány az eldugott bányavidékről Kolozsvárra, a Szépművészeti Akadémiára, ha nem kivételes tehetsége folytán, ahová előképzettség nélkül, minden szabályt mellőzve, egyetlen rajza alapján vették fel a román művész-tanárok – jelentette ki a művészettörténész. Mint kiderült, Budapesten, Varga Nándor Lajos tanítványaként sajátítja el a fametszés művészetét, majd tudását Berlinben, Párizsban és Rómában kamatoztatja. Hazatérve férjhez megy, életében és munkájában egyaránt központi szerepet kap az asszonylét. A közéletben is aktív szerepet vállal ilyen téren: asszonyszövetséget alapít, majd iskolát hoz létre magyar és román ajkú gyermekek számára, ajtaja mindig nyitva áll az asszonyok előtt. Pályáját a második világháború töri meg, miután férjét szovjet fogolyként Szibériába hurcolják, gyermekeivel együtt neki is menekülnie kell Kolozsvárról. Nagybányán találja meg újra a nyugalmat és a festés örömét, ahol megkapja Thorma János műteremlakását, és többedmagával elkezdi újraszervezni a művésztelepet és a festőiskolát. Rendszeresen kiállít Nagybányán, Bukarestben és Erdély más városaiban, ugyanakkor állami megrendeléseket is vállal, hogy gyermekeit el tudja tartani.

1956-ban újabb változás következik az életében: megtudja, hogy férje hazatért a fogságból, magyar fogolyként Budapestre; emigrálnia kell, hátrahagyva karrierjét, addigi életét. – Számára az erdélyi ember, az erdélyi tájak jelentették az otthont. A legnagyobb öröme nem az volt, hogy Budapesten állíthatott ki, hanem hogy Lupényban, ahol gyermekéveit töltötte, egy eldugott, kicsi bányászvárosban megszervezhette az első kiállítást – mondta Deuten-Makkai Réka. Hozzáfűzte: belső képi világához legjobb kifejezőeszközként a fametszés bizonyult, ebben tudta adni őszintén és zseniálisan önmagát, fába vésve fájdalmát, és néha örömeit is.

Ebbe a gazdag életműbe pillanthatnak be ezúttal az érdeklődők, ízelítőt nyerve Az Asszony, a Bartók, az Apa és Fia (a két Bolyai) és az Életrajz című fametszetsorozatokból. Kolozsváron október 22-ig látogatható a kiállítás a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Majális/Republicii u. 5/1. szám, hétköznapokon 13 és 17 óra között), majd a nagybányai Teleki Magyar Házban és a Zsil völgyében mutatják be az anyagot. Az örökösök nyomatokat készítenek a hagyatékban fennmaradt dúcokból, így fametszeteket rendelhetnek a művészetkedvelők ((további részletek a http://mmakkaipiroska.wix.com/feketefeheren és a http://facebook.com/M.Makkai.Piroska oldalon oldalon), ezáltal járulhatnak hozzá ahhoz, hogy a tárlat minél több helyre eljusson.

M. Makkai Piroska unokaöccse, Makkai Bence, az emlékkiállítás másik kurátora a művész munkásságával való találkozásait elevenítette fel, és megjegyezte: óriási élményt jelentett számára a hagyatékkal való ismerkedés, s hogy a munkák nézegetése és a családtagokkal való beszélgetés révén betekinthetett ebbe a kemény sorsba, ám gazdag életműbe.

Kós Katalin, az emlékház vezetője üdvözölte a megnyitón szép számban egybegyűlt leszármazottakat, és örömét fejezte ki, hogy M. Makkai Piroska első, a Korunk Galériában 1981-ben szervezett egyéni kiállítása után ezúttal a Györkös Mányi Albert Emlékház is a tárlat helyszínéül szolgálhat. A rendezvény zenei kínálatáról Zsigmond Ágnes és János-Jakab Renáta gondoskodott, a fiatal hegedűművészek Rózsa Miklós- és Bartók-műveket adtak elő.
FERENCZ ZSOLT
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 09:32 | 05 Octombrie, 2013

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

Makkai M. Piroska emlékkiállítása október 22-ig látogatható
M. Makkai Piroska fametszeteiből nyílt kiállítás Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban. A művész Kolozsváron végezte tanulmányait, itt is élt rövid ideig, majd a sors többször is beleszólt életébe, végül 1956-ban Budapesten telepedett le, 1998-ban bekövetkezett haláláig ott élt. Erdélyt mindig is otthonának tekintette.

Hatalmas életművet hagyott hátra, festmények, fametszetek, dúcok, grafikák, írások halmazát, sőt gazdag naplót is. Élete nemcsak drámai és tragikus, de romantikus volt. Hagyatékát Deuten-Makkai Réka és Makkai Bence kezeli. A most látható tárlat kései elégtétel a kolozsvári megmutatkozásra.


Deuten-Makkai Réka kurátorral, művészettörténésszel beszélget Szuszámi Zsuzsa

M. Makkai Piroska fametszeteinek emlékkiállítása október 22-ig látogatható Kolozsváron, ezután Nagybányára, majd a Zsil völgyébe, Budapestre és Hollandiába költözik a tárlat.
    
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 07:39 | 08 Octombrie, 2013

Lásd a(z) "Kolozsvári Rádió" újságban megjelent cikket itt.

2013. október 04. - Fekete-fehér kiállítás egy színes életút emlékére

Egy gazdag és a művészi kreativitástól meghatározott életút lenyomata az a kiállítás, amely a napokban nyílt meg a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban. M. Makkai Piroska hagyatékát családjának művészetekkel foglalkozó tagjai dolgozták fel és rendezték tárlatba.

„M. Makkai Piroska óriási életművet hagyott hátra, festmények, fametszetek, dúcok, grafikák, írások, 1930-tól haláláig rendszeresen vezetett naplók tucatját és gazdag dokumentációt. Célunk, hogy újra a köztudatba emeljük emlékét és megismertessük sajátos képi világát Erdély-szerte, amely számára mindig a hazát, a bölcsőt jelentette, de Magyarországon és szerte a világban is” – mondta a kiállítás kurátora, Deuten Makkai Réka művészettörténész a megnyitón.

„Csak a sikerről kellett lemondanom. Az élet nem kényszerített vakságra, ezért hálás vagyok Neki, hogy félévszázadon keresztül kínoztak az összeütközések. A jelenség mindig ellentmondott a lényegnek, az érzés a formának, a valóság az áhítatnak. De a fekete nálam egyensúlyban maradt a fehérrel. Magam alázkodtam, hogy ne alázzanak, szegény maradtam, hogy ne raboljanak ki. Be kellett látnom, hogy egy élet alatt olyan sötétségből a bánya mélyéről nem juthatok a csúcsra. A napsütésre. A gyermekeim és unokáim folytatják utamat. Azért jöttek a világra” - vallja M. Makkai Piroska életrajzsorozata befejező képéhez írt kísérőszövegében.

Medve Makkai Piroska Dománban született, egy Zsil-völgyi bányatelepülésen, 1910-ben, akkor még Magyarországon. Kisgyermekként éli meg az első világháború borzalmait, ami benne mély képeket hagy. Édesapja bányász, akit politikai nézetei és agitátori magatartása miatt bebörtönöznek, majd tüdőbajban meghal. Piroska korán félárván marad három testvérével. De ez a bányászsors, ez a bátor kiállás a társunk felemeléséért, harc a körülmények javításáért, a kemény munka a szegény sorból való kiemelkedésért példaképe marad, végigkíséri életét. A Kolozsváron kiállított Életrajz sorozatban megjelenik a bányász motívuma, a kincset kemény, verejtékes és életveszélyes munkával felszínre hozó, küzdő ember szimbóluma.

Ugyanakkor a bányászok mindig a leggyönyörűbb tájakon laktak, ha már más nem adatott meg nekik. Ezek a nagy, parancsoló hegyek újra és újra megjelennek festményeiben, grafikáiban, mint nyugalmat árasztó állandóság. Ez a kezdet meghatározta további útját, világlátását és döntéseit.

A művészet vonzása már kisgyermek korában jelentkezett, mindig festeni akart, pedig egy nagyon szegény képi világba született. Festményt csak cseperedő leánykorában látott a zárdában, a templomokban, ott is szentképek formájában. 18 éves korában kivételes tehetsége folytán jutott el Kolozsvárra, a Szépművészeti Akadémiára: előképzettség nélkül, minden szabályt mellőzve, egyetlen rajza alapján vették fel a román művész-tanárok. 1933-ban, a végzősök kiállítását méltatva, sokan Makkai Piroskát látták a legtehetségesebbnek és legígéretesebbnek.

De rajztanári állást nem kapott, hanem a kolozsvári Irisz gyárban lett porcelánfestő. Az 1934-1935-ös tanévre viszont budapesti Képzőművészeti Főiskolára kap ösztöndíjat, ahol Varga Lajos Nándor grafikai osztályába kerül, tőle, a legjobb mestertől tanulja meg a fametszés technikáját, és bejárja Európa fontos művészi központjait: volt Párizsban, Romában, Berlinben. Végig vezeti naplóját, úgy írásban, mint rajzban.

„Számomra óriási élmény volt, mikor korai naplóit forgatva ráakadtam a Szamár motívumra. Ezt az Életrajz sorozatában mint a Művészet megtestesítőjét látjuk, ahogy trónol és várja az áldozatbemutatásokat. Ez a szamár a párizsi katedrális egyik oszlopáról nézett le rá, döbbenetes hatással lehetett rá, hisz ennek a magasan trónoló szamárnak a képe kísérte és kísértette végig a továbbiakban, az elérhetetlen tökéletessége a művészetnek, amit lehetetlen kielégíteni, amely elvárásainak lehetetlen megfelelni, amely a végén csak rávigyorodik a művészre, és annyit mond, NEM ELÉG” – mondta Deuten Makkai Réka.

1935 őszén rajztanári kinevezést kapott a nagyváradi leánygimnáziumba. Ott volt első egyéni kiállítása is: egyetlen éjszakára állította ki akvarelljeit az újságíróklubban, s reggelig minden képét megvásárolták.

Majd férjhez megy és rendre három gyermeknek ad életet. Eközben folyamatosan fest, tanít, fametszeteket rajzol-vés, alkot.

1943-ban, pont 60 évvel ezelőtt megjelent Kolozsváron Az Asszony című, 26 metszetet tartalmazó albuma az "örök Mellékszereplőről", ahogyan az előszót író Szabédi László nevezi a megértéssel és szeretettel ábrázolt fáradhatatlan anyákat, feleségeket. Makkai Piroska életében és munkájában központi szerepet tölt be az Asszony. Nem a nő, ahogy azt a férfiak művészetében látjuk, hanem az Asszony: a fáradhatatlan anya és feleség. Ebben a szerepükben az asszonyok egyenrangúak, megértik egymást, közös nyelvük van: a szeretet. Ez egy nagyon sajátos asszonyi vonás, amit a férfiak sosem fognak tudni megérteni, mert ebben az asszonyi szerepben nem számít a származás, a rang, a külsőségek, mert a gondok, a felelősség és a cél közös.

Makkai Piroska nem csak művészetében állít örök emléket az Asszonynak, hanem a közéletben is aktív szerepet vállal értük: asszonyszövetséget alapít a háború dúlta világban, a szegény sorban iskolát alapít magyar és román gyermekek számára, akiket ő tanít írásra-olvasásra.

A föld újra friss vért kíván, fűzi magyarázatként Életrajz sorozatának következő képéhez, a második világháború kitörésére utalva. Az értelmetlen háború elveszi tőle fiatal férjét. Három gyermekének édesapját szibériai fogságba hurcolják, és évekig nem kap róla hírt. 1944-ben, a háború kényszerítette menekülés végállomásaként Nagybányán telepszik le, ahol megkapja Thorma János műteremlakását. Többedmagával újra szervezik a nagybányai festőiskolát, festeni tanítja a tehetséges magyar és román fiatalokat - több tanítványából lesz ismert, neves művész. Itt talál rá újra a festés örömére. Rendszeresen kiállít Nagybányán, Erdély nagyvárosaiban, Bukarestben országos tárlatokon.

Állami megrendeléseket kap - és persze kultúrpolitikai irányítást a szocialista realizmus szellemében, aminek mérsékelt sikerrel képes eleget tenni. „Naplójában olvastam, hogy mennyire boldog volt egyik nagyszabású állami megrendelésével, mivel abból új cipőket vásárolhatott gyermekeinek” – tette hozzá a kurátor.

Számos egyéni tárlata közül talán legnagyobb örömére szolgált, hogy a Zsil-völgyi Lupény városában, ahol hajdan aknász volt az édesapja, 1954-ben ő rendezhette a legeslegelső kiállítást, s a látogatók között akadtak, akik még emlékeztek a családjára, s arra a kicsi lányra...

1955-ben értesítést kap: halottnak tudott férjét rehabilitálta a Szovjetunió és hazahozták a kolimai rabtáborból - mint magyar hadifoglyot - Magyarországra. 1956-ban gyermekeivel útlevéllel Budapestre utazik. Kérik és megkapják a magyar állampolgárságot, s megadatik az újra egyesült családnak az egyetlen kegy a sorstól: részesei lehetnek az 1956-os forradalom világcsodálta élményeinek. Nagyon érdekes, hogy Életrajzaiban mindig eddig a pontig ér el. Utána talán egy belső emigrációba kerül, sosem érzi teljesen otthon magát, pedig tanít, publikál, rendszeresen kiállít, díjakat kap. De ő nem erre az elismerésre vágyott.

Makkai Piroska számára az erdélyi ember, az erdélyi tájak jelentették az otthont. A legnagyobb örömöt számára nem az jelentette, hogy Budapesten állíthatott ki, hanem, hogy Lupényban, ahol gyermek volt, egy eldugott kicsi bányászvárosban szervezhette meg az első kiállítást. Épp ezért Makkai Piroska fametszeteiből összeállított jelenlegi vándorkiállítás további állomásai Nagybánya és a Zsil-völgye, ahol családtagjai, barátai, volt tanítványai fogják fogadni.

Makkai Piroska intellektuális művész volt, mindig jól megszerkesztett sorozatokban gondolkodott. Erre a kiállításra pár sorozatából kap ízelítőt a látogató: Életrajz, Asszony, Apa és Fiú, a két Bolyai, és a Bartók sorozatból.

Makkai Piroska témaként sokszor a fájdalmában egyedül maradt zsenit, a szenvedő alkotót jeleníti meg. Életüket boncolgatva, magyarázva, megjelenítve, önmaga kérdéseire keresi a választ.

Makkai Piroska mindig festő szeretett volna lenni, nagyon szerette a színeket. De belső képi világához a legjobb kifejező eszközként a fametszés bizonyult. Ebben tudta adni őszintén és zseniálisan önmagát, a fába tudta leginkább belevésni fájdalmát és néha örömeit is.

A fametszés az egyik legrégebbi művészeti eljárás. Fa mindig akad, kicsi, kéznél van, bárhol művelhető, nem szükséges hozzá tágas, világos műterem, akár a háború borzalmai előli menekülés közben is kéznél van. Ugyanakkor igazi mesterség, precizitást, odafigyelést, magas szintű szakmai tudást, kitartást és kemény munkát jelent. A kolozsvári kiállításon megszemlélhető néhány dúc is, vagyis az a megmunkált fadarab, amiről készül a fametszet.

„A metszett fán a nyomás után minden forditva jön ki. Jelképnek láttam, ez a világ igazsága” - mondta egy vele készült interjúban művész.

A vándorkiállítás első állomása Kolozsvár, ahol az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a Györkös Mányi Albert Emlékházában fogadja a kiállítást 2013. október 2-22. között. A következő állomás 2013. december 10- 2014. január 10 között a nagybányai Teleki Magyar Ház. Innen utazik a Zsil-völgyébe, ahol másik unokája, Gáspár Barra Réka mutatja majd be a tárlatot.

A kiállítás kezdeményezői elhatározták, hogy megnyitják Makkai Piroska hagyatékát és a fennmaradt dúcokból nyomatokat készítenek. Erre létrehoztak egy honlapot, ahol a Makkai Piroska művészetét kedvelők fametszetet rendelhetnek.
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 19:21 | 10 Octombrie, 2013

Lásd a(z) "Új Magyar Szó" újságban megjelent cikket itt.

2013.10.10. - A fekete-fehér egyensúlya

Az ember addig él, amíg emlékeznek rá, ameddig beszélnek róla. M. Makkai Piroska festő, grafikus és (mindenekelőtt) fametsző 15 esztendővel halála után is köztünk van, és még sokáig beszélni fognak róla, hiszen népes családja összefogott, hogy életműve megfelelő helyre kerüljön a művészettörténet lapjain.
Az első lépést a művészetpártoló családtagok megtették: a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban rendeztek kiállítást Makkai Piroska hagyatékából. A nehéz sorsot megélt művésznek 1998-ban bekövetkezett haláláig mindössze egy egyéni tárlata volt Kolozsváron – 1981-ben a Korunk Galéria adott otthont fába metszett alkotásainak – , noha kollektív kiállításokon munkáit megcsodálhatták Budapesttől Moszkváig, Bukaresttől Prágáig a műfaj szerelmesei.

„Csak a sikerről kellett lemondanom” – vallotta naplójában az 1910-ben egy Zsil-völgyi bányatelepülésen született képzőművész. És az út a picinyke Doma nevű helyiségtől egészen Budapestig megannyi akadállyal és nehézséggel volt kikövezve. Regénybe illő életét az évtizedeken át vezetett naplójában örökítette meg – művészetének ihletői a zárdákban és kolostorokban látott szentképek voltak. Hiszen Doma legalább annyira távol esett a „civilizált” világtól, mint Makó Jeruzsálemtől, ám a félárván felnőtt, művészi ambíciókat tápláló fiatalt ez sem tántoríthatta el a céltól. És a cél igen korán és elég világosan kikristályosodott: fekete-fehéren fába metszeni a világ örömét és bánatát, hiszen „a színek villanó és illanó változatosságát rögzíteni nem kell” – vallotta. „Gondolat és munka. Játék és erőfeszítés” – saját maga által meghatározott mottója vezérfonala volt egy életen át. A szülőföld emléke végigkíséri munkásságát: a bányászok nehéz sorsa visszatérő motívuma metszeteinek.

Érdekes volt már az indulás is: a kolozsvári szépművészeti akadémiára mindössze egyetlen rajza alapján nyert felvételt! Tehetségét senki sem kérdőjelezte meg, ennek ellenére az egyetem elvégzése után mindössze egy porcelánfestői állást kapott egy kolozsvári gyárban. Ambíciója viszont töretlen marad, az 1934–35-ös tanévre ösztöndíjat nyert a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, majd Párizsba ment tanulmányútra.

1943-ban megjelent a művész Az asszony című albuma, ahol anyák, feleségek képében jelenik meg a Nő. Férjét időközben Szibériába deportálták, hosszú évekig semmit sem tudott róla a család.

A háború vége Nagybányán érte Makkai Piroskát, Thorma János festőművész egykori műteremlakását adják át neki használatra, és ebben az időszakban élte élete talán legboldogabb korszakát. Műveivel országos tárlatokon vett részt, állami megrendeléseknek tett eleget, iskolát alapított a Thorma-házban, Lupényben megrendezte első egyéni kiállítását. És közben rendületlenül vezette írásban és képekben naplóját. (A mostani kiállítás egyik legérdekesebb része – A két Bolyai, Bartók és Az asszony című sorozat mellett – az Életút sok-sok metszete, ahol a naplószerűen feljegyzett életérzéseket és történéseket képileg is alátámasztja a művész).

Közel egy évtizeddel a háború befejezése után férje is hazatért a szibériai fogságból, és a család áttelepedett Budapestre. A szülőföld elhagyása, majd az 1956-os forradalom vérbe fojtása kitörölhetetlen nyomokat hagyott az érzékeny művészlélekben. Makkai Piroska egyfajta belső emigrációba vonult, naplószerű életrajzának megírását abbahagyta. Egy 1968-ban rendezett budapesti kiállítás meghívójának fülszövegében írta: „A fekete-fehér nálam nem jelent fény és árnyékot…A fába vésett vonal konstruktív igazság”. És az igazságot kereső művész egy szamarat választott magának jelkép gyanánt – nem véletlenül. „Ez a szamár a párizsi katedrális egyik oszlopáról nézett le rá, döbbenetes hatással lehetett rá, hiszen ennek a magasan trónoló szamárnak a képe kísérte és kísértette végig a továbbiakban, az elérhetetlen tökéletessége a művészetnek, amit lehetetlen kielégíteni, amely elvárásainak lehetetlen megfelelni, amely a végén csak rávigyorodik a művészre, és annyit mond, nem elég” – mesélte a szamármotívum történetét Deuten Makkai Réka, a művész unokája, a kiállítás egyik kurátora, aki a másik unokával, Makkai Bencével együtt döntött úgy, hogy felélesztik Makkai Piroska emlékét.

A kiállítás Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban október 22-ig látogatható, a következő állomás 2013. december 10. és 2014. január 10. között a nagybányai Teleki Magyar Ház.
Nánó Csaba
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 05:49 | 11 Octombrie, 2013

Lásd a(z) "Erdélyi Napló" újságban megjelent cikket itt.

Makkai Piroska Feketek Fehéren vándorkiállítás
x
    
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 20:46 | 17 Decembrie, 2013

Lásd a(z) "Erdélyi Figyelő" újságban megjelent cikket itt.

M. Makkai Piroska fametszetei


Medve Makkai Piroska óriási életmûvet: festmények, fametszetek, dúcok, grafikák, írások, 1930-tól haláláig rendszeresen vezetett naplók tucatját és gazdag dokumentációt hagyott hátra. Célunk, hogy újra a köztudatba emeljük emlékét és megismertessük sajátos képi világát a számára mindig a hazát, a bölcsõt jelentõ Erdélyben, de Magyarországon és szerte a világban is. „Csak a sikerrõl kellett lemondanom. Az élet nem kényszerített vakságra, ezért hálás vagyok Neki, hogy fél évszázadon keresztül kínoztak az összeütközések. A jelenség mindig ellentmondott a lényegnek, az érzés a formának, a valóság az áhítatnak. De a fekete nálam egyensúlyban maradt a fehérrel. Magam alázkodtam, hogy ne alázzanak, szegény maradtam, hogy ne raboljanak ki. Be kellett látnom, hogy egy élet alatt olyan sötétségbõl, a bánya mélyérõl nem juthatok a csúcsra. A napsütésre. A gyermekeim és unokáim folytatják utamat. Azért jöttek a világra” – vallja a mûvész életrajzsorozata befejezõ képéhez írt kísérõszövegében. Nos, mi ezt megértettük és eszerint cselekszünk.

Sok mûvésznél látjuk, hogy önmagukat keresve, életük során rengeteg önarcképet festenek. Medve Makkai Piroska nem önarcképeket festett, hanem életrajzsorozatokat metszett. Ezekbõl ismerjük meg életét, mûvészetét, világképét és világlátását. Medve Makkai Piroska élete regénybe illõ, sok drámai fordulattal, tragikus elemekkel, ismert helyszínekkel és hõsökkel. Dományban született, egy Zsil-völgyi bányatelepülésen, 1910-ben, akkor még Magyarországon. Kisgyermekként élte meg az elsõ világháború borzalmait, amelyek mély képeket hagytak lelkében. Édesapja bányász volt, akit politikai nézetei és agitátori magatartása miatt bebörtönöztek, majd tüdõbajban meghalt. Piroska korán félárván maradt három testvérével. De ez a bányászsors, ez a bátor kiállás a társak felemeléséért, a harc a körülmények javításáért, a kemény munka a szegény sorból való kiemelkedésért – ez vált az M. Makkai példaképévé egész életére.

A mûvészet vonzása már kisgyermek korában jelentkezett, mindig festeni akart, pedig egy nagyon szegény képi világba született. Festményt csak cseperedõ leány korában látott a zárdában, a templomokban, ott is szentképek formájában. Benne viszont dúltak a képek, a víziók, amelyek kikívánkoztak. Ugye, azt mondják, hogy a mûvészethez kell egy kis tehetség és annál több megfeszített munka. Ez igaz, de tehetség hajtja a mûvészt. Hogyan kerülhetett volna másképp egy fiatal, életének 18. évét még be sem töltött leány az eldugott, szegény bányavidékrõl Kolozsvárra, a Szépmûvészeti Akadémiára, ha nem kivételes tehetsége folytán, ahová elõképzettség nélkül, minden szabályt mellõzve egyetlen rajza alapján vették fel a román mûvész-tanárok. 1933-ban a végzõsök kiállítását méltatva, sokan Makkai Piroskát látták a legtehetségesebbnek és legígéretesebbnek. De rajztanári állást nem kapott, hanem a kolozsvári Irisz gyárban lett porcelánfestõ. Az 1934-1935-ös tanévre viszont ösztöndíjat kapott a budapesti Képzõmûvészeti Fõiskolára, ahol Varga Lajos Nándor grafikai osztályába került. Tõle, a legjobb mestertõl tanulta meg a fametszés technikáját, és bejárta Európa fontos mûvészi központjait: Párizst, Rómát, Berlint. Rajzban és írásban mindvégig naplót vezetett. Óriási élmény volt számomra, amikor korai naplóit forgatva ráakadtam a szamár motívumra. Ezt az Életrajz-sorozatában, mint a Mûvészet megtestesítõjét látjuk, ahogy trónol és várja az áldozat-bemutatásokat. Ez a szamár a párizsi katedrális egyik oszlopáról nézett le, és döbbenetes hatással lehetett rá, hisz ennek a magasan trónoló szamárnak a képe kísérte és kísértette végig a továbbiakban: az elérhetetlen tökéletessége a mûvészetnek, amit lehetetlen kielégíteni, elvárásainak lehetetlen megfelelni, amely a végén csak rávigyorodik a mûvészre, és annyit mond: nem elég.

1935 õszén rajztanári kinevezést kapott a nagyváradi leánygimnáziumba. Ott volt elsõ egyéni kiállítása is: egyetlen éjszakára állította ki akvarelljeit az újságíróklubban, s reggelig minden képét megvásárolták.

Majd férjhez ment és három gyermeknek adott életet. Eközben folyamatosan festett, tanított, fametszeteket rajzolt-vésett, alkotott. 1943-ban megjelent Kolozsváron Az asszony címû, 26 metszetet tartalmazó albuma az „örök Mellékszereplõrõl”, ahogyan az elõszót író Szabédi László nevezi a megértéssel és szeretettel ábrázolt fáradhatatlan anyákat, feleségeket.

Makkai Piroska életében és munkájában központi szerepet tölt be az Asszony. Nem a nõ, ahogy azt a férfiak mûvészetében látjuk, hanem az Asszony: a fáradhatatlan anya és feleség. Ebben a szerepükben az asszonyok egyenrangúak, megértik egymást, közös nyelvük van: a szeretet. Ezt a sajátos asszonyi vonást a férfiak sosem fogják tudni megérteni, mert ebben az asszonyi szerepben nem számít a származás, a rang, a külsõségek, mert a gondok, a felelõsség és a cél közös. Makkai Piroska nem csak mûvészetében állított örök emléket az Asszonynak, hanem a közéletben is aktív szerepet vállalt értük: asszonyszövetséget alapított, a háború dúlta világban, a szegény sorban iskolát hozott létre magyar és román gyermekek számára, akiket õ tanított írásra-olvasásra, és ajtaja mindig nyitva állt asszonytársai elõtt.

„A föld újra friss vért kíván” – fûzi magyarázatként Életrajz-sorozatának következõ képéhez, a második világháború kitörésére utalva. Az értelmetlen háború elvette tõle fiatal férjét. Három gyermekének édesapját szibériai fogságba hurcolták, és évekig nem kapott róla hírt. 1944-ben, a háború kényszerítette menekülés végállomásaként Nagybányán telepedett le, ahol megkapta Thorma János mûteremlakását. Többedmagával újraszervezték a nagybányai festõiskolát, festeni tanította a tehetséges magyar és román fiatalokat – több tanítványából lett ismert, neves mûvész –, itt talált rá újra a festés örömére. Rendszeresen kiállított Nagybányán, Erdély nagyvárosaiban, Bukarestben országos tárlatokon. Állami megrendeléseket kapott – és persze kultúrpolitikai irányítást a szocialista realizmus szellemében, aminek mérsékelt sikerrel volt képes eleget tenni. Naplójában olvastam, hogy mennyire boldog volt egyik nagyszabású állami megrendelésével, mivel abból új cipõket vásárolhatott gyermekeinek. Számos egyéni tárlata közül talán legnagyobb örömére szolgált, hogy a Zsil-völgyi Lupény városában, ahol hajdan aknász volt az édesapja, 1954-ben õ rendezhette a legeslegelsõ kiállítást, s a látogatók között akadtak, akik még emlékeztek a családjára, s arra a kicsi lányra…

1955-ben értesítést kapott: halottnak tudott férjét rehabilitálta a Szovjetunió a kolimai rabtáborból mint magyar hadifoglyot, és hazahozták Magyarországra. 1956-ban gyermekeivel Budapestre utazott, kérték és megkapták a magyar állampolgárságot, s megadatott az újraegyesült családnak az egyetlen kegy a sorstól: részesei lehettek az 1956-os forradalom világ csodálta élményeinek. Nagyon érdekes, hogy Életrajzaiban mindig eddig a pontig ért el, utána talán belsõ emigrációba került, sosem érezte teljesen otthon magát, pedig tanított, publikált, rendszeresen kiállított, díjakat kapott. De õ nem erre az elismerésre vágyott. Számára az erdélyi ember, az erdélyi tájak jelentették az otthont. A legnagyobb örömöt számára nem az jelentette, hogy Budapesten állíthatott ki, hanem hogy Lupényban, ahol gyermek volt, egy eldugott kicsi bányászvárosban szervezhette meg az elsõ kiállítást.

Makkai Piroska mindig festõ szeretett volna lenni, nagyon szerette a színeket. De belsõ képi világához a legjobb kifejezõeszköznek a fametszés bizonyult. Ebben tudta adni õszintén és zseniálisan önmagát, a fába tudta leginkább belevésni fájdalmát és néha örömeit is. Nem tehetem meg, hogy ne említsem meg: az európai mûvészettörténetben létezik még egy ilyen asszonymûvész, akit a szenvedés, a lelki fájdalom és a belsõ intenzív képek ugyancsak a fametszés mûvészetéhez vezettek. Käthe Kollwitz õ, azzal a különbséggel, hogy neki Berlinben emlékháza van. Miért épp a fametszés? Ennek több oka is van. A fametszés az egyik legrégebbi mûvészeti eljárás. Fa mindig akad, kicsi, kéznél van, bárhol, akár a háború borzalmai elõli menekülés közben is mûvelhetõ, nem szükséges hozzá tágas, világos mûterem. Ugyanakkor igazi mesterség, pontosságot, odafigyelést, magas szintû szakmai tudást, kitartást és kemény munkát jelent. És a fából kiindulva születik meg a kép. Minden fafelületnek vannak rejtett képei, erezete, vannak bogok rajta, az avatott mûvész pedig ezeket ajándéknak veszi, és felhasználja képeiben. A fára felrajzolják a képet, majd szépen, lassan, egyre mélyebbre haladva kivésik. A vésett vonalat már nem lehet javítani. Akár az életben: ami megtörtént, már nem lehet visszafordítani. Erre a kifaragott dúcra viszik fel rolnival a festéket, majd ráhelyezik a papírt, és kanállal préselik. Hosszadalmas eljárás és nem tudni, mi a vége. „A metszett fán a nyomás után minden fordítva jön ki. Jelképnek láttam, ez a világ igazsága” – mondja egy vele készült interjúban a mûvész. Ez a szamár fintora. Ugyanakkor a fekete-fehér világa az állandó és feloldhatatlan kontrasztja miatt hihetetlenül kifejezõ. A megadott fa véges, ebbe kell beszorítani egy egész mondanivalót.

Képei, akár Bartók mûvei, szigorúan megszerkesztett formába öntött motívumok és gondolatok kavalkádja. Látszatharmóniába öntött diszharmónia. A megérthetetlen, öntörvényû világ, kis emberi lét rendbe szorítása. Mûvészi egyensúlyozás a szétbomlás határán.

Makkai Piroska témaként sokszor a fájdalmában egyedül maradt zsenit, a szenvedõ alkotót jeleníti meg. Életüket boncolgatva, magyarázva önmaga kérdéseire keresi a választ. Makkai Piroska hagyatékában kutakodva találtam rá Csoóri Sándornak a Fájdalmak ürügyén c. rövid eszmefuttatására, ami találó kulcs Makkai Piroska mûvészetéhez, és mûvészi létéhez is: „Van fejfájás, gyomorfájás, idegfájás, lelki fájdalom, világfájdalom. Csak én-fájdalom nincs, holott minden szaggatást, hasogatást, ájulásba döntõ szenvedést az egyén visel el. Fájok, tehát vagyok, írja egyik verse alá Illyés Gyula átalakítva a racionalista Descartes jelmondatát. Tudom, hogy sem a descartes-i, sem az illyési nem kizárólagos igazság, de számomra az illyési a súlyosabb. A gondolat lehet akkora, mint a világ, de a fájdalom még nagyobb is lehet. Az igazi éleslátók tehát nem a logikus elmék, akik agyukkal, hanem a szenvedõk, akik egész létükkel gondolkodnak. Önismeret nélkül pedig a világ homályban marad. A legnagyobb önismeretre pedig a fájdalom tanítja meg az embert, mert átháríthatatlan, s egyetemességével együtt is mindig személyes.”

Makkai Piroska mûvészetét egyetlen stílusba sem lehet besorolni, mert mondanivalója függvényé-ben lavíroz az absztrakt és a realista megjelenítés között. Errõl a kettõsségrõl így vall egy vele készült interjúban: „Általában kényelmesebb nem elvonatkoztatni, hanem élvezni a kitermelt dolgokat. De mûvészet nem jöhet létre absztrakció nélkül. Minden mûvészet absztrakt. Az elvont gondolat ad formát még az egyszerû tárgyaknak is. S a piramisok sem emelkedhetnek az ég felé, ha nem az absztrakt matematikai számítások tartanák egyensúlyban”.

Makkai Piroska mûvészete túlnõ erdélyi mivoltán, képi nyelvezete univerzális, témái, annak ellenére, hogy konkrét erdélyi vagy magyar témák, mégis az egyetemes ember, mûvész témái. Éppen ezért, reméljük elég idõ eltelt ahhoz, hogy megszeressük, emlékét felelevenítsük.

Makkai Piroska intellektuális mûvész volt, mindig jól megszerkesztett sorozatokban gondolkodott.

A vándorkiállításán pár sorozatából adunk ízelítõt. Látható az Életrajz, az Asszony, az Apa és a Fiú, illetve a két Bolyai, a Bartók-sorozat egy része és egy absztrakt munkáiból egy válogatás. Az elsõ állomáson, az Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesület Györkös Mányi Albert Emlékházában, Kolozsváron 2013. október 2-a és 22-e között volt látható a kiállítás. A következõ állomás 2013. december 10-e és 2014. január 10-e között a nagybányai Teleki–Magyar Ház, majd a Zsil-völgye, ahol másik unokahúgának, Gáspár Barra Rékának adjuk át a stafétabotot. És szeretnénk, ha itt nem érne véget, hanem a kiállítás gyarapodna és bejárna országot-világot. Elhatároztuk, hogy az M. Makkai Piroska hagyatékában fennmaradt dúcokból nyomatokat készítünk. Erre létrehoztunk egy honlapot, ahol a Makkai Piroska mûvészetét kedvelõk fametszetet rendelhetnek
D. Makkai Réka
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 20:35 | 25 Martie, 2014

Lásd a(z) "Művelődés" újságban megjelent cikket itt.

 
Nyomtatóbarát verzió
KÉPZŐMŰVÉSZEK
... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság dokumentumai »
GYORSKERESÉS »
 
Newsletter
Név
Email
 
   
 © Gaudeamus Librarium designed by Robilix WEB