Intro Intro
KT tevékenysége      KT felépítése      Kapcsolat     Tagok      Médiapartnerek Magyar verzio English version
Aktuális hirek »
A Kolozsvár Társaság rendezvényei »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság kiadványai »
..... lásd tovább 
Kolozsvári... »
..... lásd tovább 
Galériák »
..... lásd tovább 
Irások »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság állandó kiállitásai »
..... lásd tovább 
Kulturális rendezvények »
..... lásd tovább 
Linkgyűjtemény »
..... lásd tovább 
Események »
..... lásd tovább 
 
Forum !
Forum » Hírek » A Kolozsvár Társaság rendezvényei

vissza
2013. október 4. - 95 éve hunyt el dr. Genersich Antal, a romániai magyar orvoslás példaképe fontosság:
2013. október 4-én, péntek du. 5 órától emlékülésre kerül sor dr. Genersich Antal, az 1872-ben alakult kolozsvári tudományegyetem egyik intézményalapító tanára, később rektora, a korabeli Magyarország nemzetközi hírű tudósa halálának 95. évfordulója alkalmából.
Szervezők: a budapesti Dr. Genersich Antal Alapítvány és a Kolozsvár Társaság.
Helyszín: a Kolozsvár Társaság székháza (Főtér 22. sz., 2. em.).
Szeretettel várjuk!
 
   
 
 
beirta: Horváth László - 18:30 | 27 Septembrie, 2013

Lásd a(z) "------ Több fotó ----" újságban megjelent cikket itt.
 

2013. október 02. - Genersich-találkozó a Kolozsvár Társaságnál
Hogy ki volt Genersich Antal, és mit jelentett ő Kolozsvárnak? Lexikoni adatok helyett álljon itt egy beszédes idézet Tompa Andrea Fejtől s lábtól (Kettő orvos Erdélyben) című, 2013-as kiadású regényéből, a múlt század eleji regényhős előadásában.
„Genersich tanár úr, mielőtt bejött volna Kolozsvárra, Pesten volt várományos a patológiai tanszékre, mit frissiben alapítottak. Nem lett az övé, pedig külföldön tanult sokat, s mindenben a legjobb magyar volt, s hozta haza az igen friss tudományosságot. De nem ő lett kinevezve. Akkor jött csak ide le. Itthon Kolozsvárt tetemesen felépítette s kifejlesztette az intézetét, s kapott is minden kitüntetést s nemességet, virágzott, mint ereje teljében a férfi. S elért minden lehetőt, mit tudományban lehetséges, úgy értve, itteni viszonylatok szerint. Nem világhírnév s olyasmi grandióz nemzetközi dolgok s Nobel-díj, de szép karrier. Aztán vitték csak fel Pestre. Mondják, nem volt boldog a fővárosban. Túl sok a zakata s fegyelmezetlenség, nem lehetett eléggé neki elmélyülve dolgozni, s űzni a professióját, s mind morózusabb. S aztán Pest is túl későn adta csak meg magát. Mikor fiatal volt, nem kellett ő ottan, csak mikor már országos híres professzor lett, akkor. De őt ez már nem igen tette boldoggá.

S akkor végrendeletileg kérte, hogy ő Kolozsvárt nyughasson itten a jó kövér házsongárdi földben. Őt ez a város tette naggyá, így mondotta ő maga magáról, s végrendelkezett, s akkor ő ebbe a földbe akar szállani. Nem kellett neki a főváros már. [...] De hát ez nem olyan dolog, mert megtették rektornak, s akadémiába is beválasztották. Aztán mindenki rettentőn elcsodálkozott, miért akar itten eltemetkezni.

Ez olyan delikát dolog megérteni, hogy ki nem itt született, s élete utolsó évtizedeit nem is itten élte, az miért akarjon itt sírba menni. Az egész életet kell nézni, s csak úgy lehet érteni énszerintem. Pest az egy nagyon kiszámíthatatlan dolog, hogy ott ki kell s ki nem kell, ki tud csinálni ottan karriert vagy nem, tehetséges vagy ellenkezőleg.”

A Kolozsvár Társaság erről a Genersich Antalról és a Genersich famíliáról, annak Erdélybe, Kolozsvárra elszármazott utódairól, illetve a Felvidékről ide költözött családok neves személyiségeiről (közéjük tartozott Reményik Sándor is!!) szervez tanácskozást, beszélgetést október 4-én délután 5 órakor a Társaság Főtér 22. sz. második emeleti székhelyén. A találkozón jelen lesz a budapesti Genersich Alapítvány küldöttsége is. Meghívottaink sorában számítunk a kolozsvári orvostársadalom tagjaira és az evangélikus egyház elöljáróira, a hívekre, a város idősebb és ifjabb polgáraira.
KÁNTOR LAJOS
    
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 03:53 | 02 Octombrie, 2013

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

2013. október 16. - Genersich Antal-emlékülés a Kolozsvár Társaságnál

A Kolozsvár Társaság székházában 2013. október 4-én emlékülést tartottak dr. Genersich Antal, az 1872-ben alakult kolozsvári tudományegyetem egyik intézményalapító tanára, később rektora, a korabeli Magyarország nemzetközi hírű tudósa halálának 95. évfordulója alkalmából. A rendezvény szervezője a Kolozsvár Társaság, társszervezője a budapesti székhelyű Dr. Genersich Antal Alapítvány volt, amelyet főként orvosok és a család leszármazottai hoztak létre, és amelynek célja a névadó tudós orvos emlékének ápolása, valamint a határon átnyúló szakmai kapcsolatok ápolása, fejlesztése.
Az esemény házigazdái Kántor Lajos, a Társaság elnöke és dr. Bódizs György, a Kolozsvári Rehabilitációs Kórház orvos-igazgatója voltak. Bevezetőjében Kántor Lajos kifejtette, hogy bár elhangzanak rövid előadások, a rendezvényt inkább a beszélgetés felé tervezték elvinni, illetve a többirányú kérdések és megközelítések felé, amelyeket a Genersich-család öröksége jelent Kolozsvár számára. A rendezvény moderálásában, a szokásos „múlttól-a-jelenig” megközelítéstől eltérően, az aktualitásokra helyezte a hangsúlyt – a Társaság tevékenységének a magyarországi vendégek számára tett rövid ismertetését követően, az első előadóként megszólaló Bódizs Györgyöt arra kérte, a mai nézetből visszapillantva beszéljen az erdélyi magyar orvostársadalom helyzetéről.

Bódizs György elmondta, hogy a kolozsvári egyetem orvoskarán a magyar oktatás megszűnt, amikor az orvosi kar magyar részlege átköltözött Marosvásárhelyre, és azóta a magyar orvosképzés Vásárhelyen zajlik. A kolozsvári orvosi egyetemet kétszer kezdték (indították) újra olyan kiváló tanárok, akik aztán részben a hazai, részben a magyarországi egyetemeken nyertek professzori állást. Közéjük tartozott Genersich Antal is, aki Kolozsváron kezdte a kórboncnoki oktatást, ő hozta létre, alapította a kórbonctant a kolozsvári egyetemen.

Elmondása szerint az azóta eltelt időszakban „nehéz korszakok váltották egymást még nehezebbekkel” – ezt közbevetésével megerősítette László Attila is, Kolozsvár volt alpolgármestere, aki eredeti szakmáját tekintve gyermekorvos, jelenleg az RMDSZ szenátora a román országgyűlésben –, ami változott, az a nehézségek természete, ugyanakkor az egészségügy ma is folyton változik. Senki nem tudja pontosan, hányan vannak ma Erdélyben magyar orvosok, mert nincs egy olyan szervezet, amelyik mindenkiről tudna. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Magyar Egészségügyi Társaság lett az a két szervezet – az egyik erdélyi, a másik Kárpát-medencei viszonylatban – , amely próbálja összefogni a magyar orvosokat. Az EMÉ-nek van egy Orvosi és Gyógyszerészeti Szakosztálya, ahol 1200 embert tartanak nyilván, ám ez a szám folyamatosan változik, akik az országból elmennek, nem mindig jelzik ezt. A vásárhelyi egyetemen létezik egy olyan nyilvántartás, amely az ott végzetteket követi a nagyvilágban, az ő nyilvántartásuk valamivel pontosabb. Kolozsvár vonatkozásában az előadó ismeretei szerint kb. 40-50 olyan orvos van, aki aktív, és magyar nyelven végezte az egyetemet Vásárhelyen, vagy román nyelven végezte, de magyarul is fogad, és a környéken háziorvosként, klinikusként stb. működik, és van kb. 20-25 nyugdíjas. A város viszonylatában a legnagyobb gond a magyar orvosok hiánya: vannak olyan szakterületek, ahol többen vannak, de vannak olyan szakterületek is, ahol teljesen hiányoznak, pl. az endokrinológia területén jelen pillanatban nincs egyetlen magyar szakorvos sem, pszichiáter is csak egy van, ő sem a klinikán dolgozik, hanem egy kis intézményben. Az orvosokon kívül nyilvántartás van még kb. 15-20 magyar gyógyszerészről, és beiratkoztak az említett társaságokba fogorvosok is. Az asszisztensek egy külön szakmai szervezetet alkotnak, az előadó becslése szerint ők is vannak legalább annyian, mint az orvosok, csak nincsen olyan magyar szervezet, amely őket megszólítaná. Kolozsváron jelen pillanatban sem magyar orvosképzés, sem magyar nyelvű szakorvosképzés nincs, van azonban asszisztensképzés magyar nyelven, a magyar nyelvű egészségügyi posztliceális intézmény, ez a Református Kollégiumnak az égisze alatt működik.

Erdély-szinten a legnagyobb problémaként Bódizs György a magyar nyelvű szakorvos-képzést, ezzel együtt a magyarul történő szakorvosi vizsga lehetőségének a hiányát említette, és ezzel összefüggésben az elvándorlást is, amely viszont nem új és nem is kifejezetten erdélyi, inkább világjelenség. Elmondta: akik „kiteszik a lábukat” az országból, akár szakorvosi képzésre, akik a rezidenciátus alatt néhány hónapra, olyan ajánlatokat kapnak, amelyeket nehéz visszautasítani, ezért az ösztöndíjak ajánlása is rizikós, azzal a veszéllyel jár, hogy „elveszítjük az illetőt a mi kis <<önző>> érdekeink szempontjából”.

Gaal György helytörténész, aki orvostörténeti kutatásokkal is foglalkozik, az orvosképzés kolozsvári kezdeteiről tartott előadást. Megtudtuk, hogy a tulajdonképpeni orvosképzésnek két előzménye van Kolozsváron: a tanintézet, amelyet Mária Terézia alapított 1775-ben, a jezsuita rend megszüntetését követően (a rendnek Kolozsváron volt az egyik legnagyobb tanintézete, ennek az épületeiben Mária Terézia felekezetköti egyetemet szándékozott létesíteni, miközben megtiltotta volna a protestánsok külföldi egyetemjárását – utóbbi a protestáns ellenállás miatt meghiúsult), valamint az Országos Karolina Kórház, amit a kolozsvári országgyűlés 1811-ben hozott létre, a marosvásárhelyi Országos Kórházzal egy időben. A Tanintézet orvosi kara csak két tanárral működött, és ennek még nem orvosokat kellett képeznie, hanem két év alatt sebészeket (kirurgusokat), és pár hetes tanfolyam alatt bábákat. Abban az időben elég nagy volt a különbség az orvosdoktor (amilyen diplomát csak nagy egyetemeken lehetett szerezni) és a sebészek (akik közel álltak a mesteremberekhez, megtanultak fogat húzni, keléseket felvágni, eret vágni stb.) között; általában az orvosdoktor elrendelte a műtétet, és a kirurgus (minden orvosdoktor alkalmazott maga mellé egy kirurgust) végezte a beavatkozást. Az orvosi kar 1817-ben Orvossebészi Tanintézetté növi ki magát, már három éves a kurzus, hat tanárral, és 1872-ben pedig már kilenc orvosdoktor tanár tanít és hat tanársegéd, ekkor már négy éves a kurzus, és a bábaképzés is 10-12 hétre emelkedik.

A kolozsvári egyetem létrehozására Ferenc József adott engedélyt, 1872. május 29-én - ez lett aztán a kolozsvári egyetem ünnepnapja. Az egyetemalapítás előzménye, hogy az 1867-es kiegyezés idején magyarországnak eygetlen egyeteme volt. Eötvös József vallási és közoktatási miniszter ugyan még 1870-ben javaslatot tett az ország második egyetemének a létrehozására, de az országgyűlés sokáig halogatta a döntést, mert sokan Pozsonyban látták volna jónak ezt az intézményt létrehozni. Pozsony mellett szólt, hogy a városnak Mátyás király idejéig visszanyúló egyetemi hagyományai voltak, Kolozsváron mellett az EME gazdag könyvtára, a csírájában már létező két egyetemi kar (a jogi és az orvosi), és legfőképpen az erdélyi főkormányzószék megszűntével felszabaduló épületek, valamint az a tény, hogy kelet felé nem volt egyetemjárás.

Az egyetem négy karral (jogi, orvosi, bölcsészeti, matematika-természettudományi), 40 kinevezett tanárral, 258 hallgatóval indult. A diákok több mint fele jogászhallgató, s csupán 27 az első éves orvosis, két évig még továbbvitték a kirurgusok képzését. Nyolc tanár – köztük Genersich Antal - az Orvossebészeti Intézettől került ide, mindössze hárman érkeztek Pestről. Tíz évig az egyetem kísérleti jelleggel működött, a pesti lapok szerint „a nagyméltóságú kormány Kolozsváron egyetemet alapított két krétával és szivaccsal és néhány tanárral” – ennél nyilván többről volt szó, márcsak a tanári kart is tekintve, de tény, hogy az egyetem helyhiánnyal küszködött, a felszerelést is apránként gyűjtötték össze; az orvosi kar a többinél valamivel jobb helyzetben volt, hiszen az Orvossebészeti Intézettől nemcsak az oktatókat, hanem a helyiségeket és felszereléseket is örökölte.

Ferenc József 1881-ben kelt alapítólevele nyomán attól az évtől a tanintézet Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem néven működött. Az elkövetkező húsz évben az orvosi kar számára új épületeket húztak fel, valamint azt a kórházi telepet is a Mikó utca mentén, amelynek épületsorai több mint száz év múltán hasonló célokat szolgálnak.

Részben hátránynak számított az oktatás szempontjából, hogy mind a 11 tanár magánpraxist folytatott: Erdély szerte gyakorló orvosok voltak, akik, ha kellett, a kolozsvári kórházi osztályra is ellátogattak (a kórházban a bentlakó tanársegéd volt a vezető orvos), így az egyetemtől akár napokra is távolmaradtak. Mint megtudtuk, a szakemberek migrálása, mint jelenség, már abban az időben is jelentkezett: a legnevesebb orvosok idővel Budapestre távoztak, ott váltak akadémikussá, európai hírű tudóssá, köztük a három legnevesebb: Genersich Antal, Brandt József, Hőgyes Endre.

Család és iskola. Dr. Genersich Antal és gyermekei címmel a Genersich Alapítvány részéről Zalán Péterné Sólyom Ilona tartott előadást. Az előadó a budapesti Veres Pálné Gimnáziumban tanított, abban a gimnáziumban, ahol 1900-ban volt az első érettségi vizsga lányoknak – ennek az évfolyamnak a tablóját az iskola ma is őrzi – , s ahol az érettségizők között volt Genersich Gabriella, Genersich Antal lánya, valamint valószínűleg egy unokatestvér, aki később egyetemre került, és Pápán tanított középiskolában. Az előadó ezek nyomán kezdte kutatni, hogy a többi Genersich-gyerek, illetve a család többi tagja mit csinált és mit tanult.

Genersich Antal 1842-ben született. Mire leérettségizett Késmárkon (Felvidéken, a Szepességben), meghalt a nagymamája és az édesanyja is, ezért önerőből végezte el Pesten az orvosi egyetemet. Az egyetem elvégzése után nagyon hamar megnősült, Machik Kornéliát vette feleségül, közben külföldi tanulmányútra is mentek. 1870-ben került Kolozsvárra, a kolozsvári Orvossebészeti Tanintézetbe, a kórbonctan és a törvényszéki orvostan rendes tanára volt. 1872-ben, az egyetem megnyitásakor az orvosi karon a kórbonctan rendes tanárává nevezték ki, és itt éltek 25 évig a családdal. Az evangélikus Genersich Antal gyermekei az evangélikus elemibe kezdtek járni, ezt az is megerősíti, hogy Genersich Antal a Kolozsvári Evangélikus Egyházközség tanácsnoka és gondnoka is volt. A legtöbb gyermeke nagyon korán meghalt; egy-egy gyermek halálakor egy alapítványt hozott létre, és minden esetben meg volt határozva, hogy melyik osztály tanulóinak adják az alapítvány pénzét. Emma 3 éves korában, János 6 éves korában, Leontin 13 éves korában, Evelin 19 éves korában halt meg. A két, felnőttkort megért fiú orvosi egyetemre került.

A lányok számára annakidején nem volt gimnázium, nem értettségizhettek, nem mehettek egyetemre, az ő taníttatásuk tehát gondot jelentett. Genersich Antal ezt hamar felismerte, 1880-ban cikket is közölt a Magyar polgár napilapban Lehetnek-e a nők orvosok? címmel, a gróf Hugonnai Vilma zürichi orvosi diplomája magyarországi elismerése körüli huzavona kapcsán – a diploma hasznosítását tova 1897-ben engedélyezték, azt követően, hogy 1895-ben Ferenc József kihirdette a nők jogát az érettségihez és egyetem elvégzéséhez.

A Genersich-lányok közül Margit, aki 1878-ban született, Budapesten járt egyetemre, és szemészorvos lett, szemész főorvosként dolgozott a hódmezővásárhelyi kórházban, az I. világháború utolsó évében egyedüli orvosként (a férfiakat elvitték katonának), a szobalánya segítségével éjjel-nappal gyógyította a frontról kórházába került szemsérült katonákat. Idegkimerültsége volt, Kolozsvárra utazott, és itt meghalt 1918-ban. A legfiatalabb lány, Gabriella érettségi után orvosnövendék lett, ő is sajnos közben meghalt. Genersich Antal gyerekei közül két fiú és egy lány lett orvos. Klotild, aki szintén a Veres Pálné által alapított tanintézetbe járt és tanított is, szintén végzett felsőfokú tanulmányokat, Debrecenbe került, és Pap Károly egyetemi tanár felesége lett.

Sólyom Ilona előadásából megtudtuk azt is, hogy Genersich Antal alakja a szépirodalomban több helyen szerepel: Csáth Géza, Füst Milán, Szabó Dezső, Szentmihályiné Szabó Mária, Németh László, Kántor Lajos, Tompa Andrea egy-egy művében.

A rendezvény során Kántor Lajos válogatásában két idézet is elhangzott, egy a kolozsvári származású Tompa Andrea idén megjelent Fejtől s lábtól. Kettő orvos Erdélyben című regényéből – a Genersich Antalnak Kolozsvárhoz, mint a szakmai érvényesülése számára lehetőséget nyújtó „kis helyhez”való kötődése hátterét ábrázoló részlet megjelent a Szabadság október 2-i számában, a Genersich-találkozó a Kolozsvár Társaságnál c. cikkben is –, egy pedig a Genersich-leszármazott néprajzkutató, Filep Antal leveléből, amelyet ő Kántor Lajoshoz intézett, válaszként a rendezvényre történt meghívásra, s amely ugyancsak a nagy város – kis város nyújtotta lehetőségek szembenállására világít rá – alábbiakban ebből közlünk részletet:

„Id. Genersich Antal sajátos módon került Kolozsvárra. Kiemelkedő tanulmányi eredmények és nagyon ígéretes kezdeti működés után választották ki külföldi tanulmányútra. Nagy elismerést szerzett külföldön, jó ajánlásokkal tért haza. Ígéretesnek találták, ám a fizikumát gyengének, törékenynek ítélték, sőt, néhány hosszabb betegsége is volt. A minisztérium és a pesti egyetemi vezetők úgy ítélték, hamarosan meg fog halni. Nem lenne érdemes a pesi tanszéket rábízni, mert hamarosan az utódlásáról kell majd gondoskodni. Így jött az Orvossebészeti Intézet, de hamarosan következett az egyetem alapítása. Akkor pedig mindenki vitathatatlannak tartotta, hogy az alapítók közé tartozzon. Különben a kolozsvári megfigyeléseivel, kutatásaival lényegében az európai vezető tudósok közé emelkedett. (...) 1895-ben Budapestre helyezték. Pesten gyengébb intézeti körülmények közé került, mint a maga építette kolozsvári tanszéken voltak az adottságai.”

Az evangélikus egyház nevében Adorjáni Dezső Zoltán püspök szólt az egybegyűltekhez: a Genersichek bekapcsolódtak az evangélikus gyülekezetnek az életébe, Genersich Antal a presbitérium tagja volt, gondnoka, illetve felügyelője. Az ő egyik unokaöccse, Genersich Gusztáv nevéhez fűződik Kolozsváron a gyermekgyógyászat megalakítása és a legelső kolozsvári gyermekmenház létesítése, valamint, hogy a jelenlegi ismeretek szerint többek között az ő közbenjárására a magyar országgyűlésben, oktatási-egészségügyi minisztériumnál, Erdélyben 14 gyermekmenhelyet hoztak létre.

Adorjáni püspöktől megtudtuk: bár folyamatban van, az egyházközségnek a története nincsen részletesen feldolgozva, így a Felvidékről idekerült cipszerek – felvidéki szászok – szerepe sem a polgárosodó Kolozsvár életében, integrálódásuk a magyar közösségbe, kettős, német-magyar identitásuk és kétnyelvűségük kérdése sem, mindez további kutatások témáját képezheti.

Végezetül Tankó Attila, a Genersich Alapítvány titkára és alapító tagja – szintén Genersich-leszármazott – tartott előadást, akinek köszönhetően elindult magának ennek a találkozónak a gondolata. Az előadó bemutatta a vendégküldöttség tagjait, majd előadásában az alapítványukról beszélt. Az alapítvány induló eseménye, amikor 1992-ben, Genersich Antal születésének 150. évfordulójára szerveztek egy ünnepséget Budapesten, az orvosi egyetemen. A szervezet célja Genersich Antal szellemi örökségének az ápolása. Az alapítók között voltak a leszármazottak és a rokonok. Az első kiadványukat együtt készítették az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvosi Szakosztályával, egy eladdig az asztalfiókban fekvő kéziratot sikerült kiadni. Az alapítvány támogatott egy könyvet, ami a Magyarországon működött kórboncnokokkal kapcsolatos érméknek a gyűjteménye, és azon belül, amennyiben személyről van szó, egy életrajz, ha intézményről, akkor is némi szöveggel kiegészítve. A Genersich Antallal való, mintegy 15-20 éves foglalkozás második felében a figyelmük az ő felmenői irányába fordult, akkor elkezdték a szepességi nyomokat felderíteni, a szepesi Genersichekről: Krisztiánról, aki lelkész, Tátra-kutató és mineralógus volt, Johannról, aki történész, pedagógus, író volt, ifjúsági irodalmat írt akkoriban, és Sámuelről, aki orvos és botanikus volt, 900 növényt írt le a Tátrában. Létrejött egy könyv, ami kifejezetten Johann életének volt szentelve, és egy késmárki konferenciának az anyagát tartalmazta. Mivel Bécsben töltött két és fél évet a halála előtt, a Kollégium Hungarikum és a bécsi magyar nagykövetség bevonásával egy másfél napos konferenciát csináltak, aminek az anyagát az alapítvány szintén kiadta. Tankó Attila második, rövid előadása azt a témát érintette, hogy milyen kapcsolata van a három térségnek: Szepesség, Kolozsvár és Debrecen – többek között a debreceni egyetem 1910-es évekbeli létesítése révén –, amit további kutatásra ajánlott.

MEZEI BOTOND, SZAKÁCS EDINA
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 06:02 | 17 Octombrie, 2013

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

 
Nyomtatóbarát verzió
KÉPZŐMŰVÉSZEK
... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság dokumentumai »
GYORSKERESÉS »
 
Newsletter
Név
Email
 
   
 © Gaudeamus Librarium designed by Robilix WEB