Intro Intro
KT tevékenysége      KT felépítése      Kapcsolat     Tagok      Médiapartnerek Magyar verzio English version
Aktuális hirek »
A Kolozsvár Társaság rendezvényei »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság kiadványai »
..... lásd tovább 
Kolozsvári... »
..... lásd tovább 
Galériák »
..... lásd tovább 
Irások »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság állandó kiállitásai »
..... lásd tovább 
Kulturális rendezvények »
..... lásd tovább 
Linkgyűjtemény »
..... lásd tovább 
Események »
..... lásd tovább 
 
Forum !
Forum » Kulturális rendezvények » Kolozsvári Magyar Főkonzulátus

vissza
2013. június 25. - KUTI BOTOND FESTŐMŰVÉSZ fontosság:
... kiállítása nyílik meg június 25-én, kedden délután 6 órakor a kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvénytermében (Főtér/Piaţa Unirii 23. szám, hátsó udvar). A vendégeket Magdó János főkonzul, az est házigazdája köszönti, majd Németh Júlia műkritikus és Márton Evelin író méltatja az alkotásokat. Zenei műsor: Brassai Sámuel csellóján Kostyák Előd gordonkaművész játszik.
 
   
 
 
beirta: Horváth László - 13:11 | 22 Iunie, 2013

Lásd a(z) "------ Több fotó ----" újságban megjelent cikket itt.
 

2013. június 28. - Elmúlás és átalakulás sajátos metamorfózisa

Kuti Botond kiállítása nyílt meg a főkonzulátus termében

– Sokak szerint könnyű dolguk van azoknak, aki művészcsaládba születnek, hiszen már gyermekkorukban magukba szívhatják a művészeti látásmódot, amely aztán egy életre elkíséri őket. Van ebben némi igazság, de talán csak egy csöppnyi, ugyanis ez teher is lehet számukra. Különösen akkor, ha az embernek Kuti Dénes az édesapja, aki nemzetközi szinten is elismert művész – magyarázta Németh Júlia műkritikus kedden délután, a kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvénytermében, a szovátai születésű Kuti Botond festménykiállításának megnyitóján. Az egybegyűlteket elsőként Magdó János főkonzul köszöntötte, a zenei műsorról pedig Kostyák Előd gordonkaművész gondoskodott, aki Brassai Sámuel csellóján adott elő néhány művet.

A fiatal alkotó kapcsán, aki csoportos tárlatok mellett az elmúlt időszakban egyéni kiállításaival örvendeztette meg Pécs és Marosvásárhely művészetkedvelő közönségét, Németh Júlia kifejtette: Kuti Botond korántsem vált édesapja epigonjává, hiszen sikerült rátalálnia saját kifejezésmódjára. Úgy tudott a mindenkori avantgárd képviselője lenni, hogy közben a hagyományoknak sem fordít hátat. A reneszánsztól kezdve szinte minden művészeti irányzatból merített, szintetizálva a nagy elődök munkáit. Az eredmény pedig, amely a mostani bemutatkozáson a látogató elé tárul: sajátos, gondolat- és érzelemébresztő kiállítás, amelynek különleges mélysége és minősége van.

– Bámulatos technikai finomságról, hozzáértésről, kifinomult szín- és formalátásról tanúskodnak a munkái. Ugyanakkor a múlt iránti vonzódás, az elmúlás és az átalakulás sajátos metamorfózisa érhető tetten rajtuk – hangsúlyozta Németh Júlia, aki arra is utalt, hogy kevés eszközzel nagyon sok mindent képes megmutatni a művész, egy-egy arcrészlet által jóval többet sejtet a néző számára. Babits Mihály gondolatával zárta méltatását a műkritikus: „ki méltó látni a csodát, az a csodát önmagában hordja”, további sikereket kívánva a fiatal képzőművésznek.

Márton Evelin író a kiállított munkákból áradó kiegyensúlyozottságra, valamint a képeket jellemző szakmai tudásra, az izgalmas színkezelésre hívta fel a figyelmet, megjegyezve: „Kuti Botond nem csak látott és megfestett bizonyos helyzeteket, hanem részese is volt azoknak. Minden bizonnyal ezzel hozható összefüggésbe az is, hogy a zeneiségükön túl adott esetben szagokat is kiérzek ezekből a festményekből”.

Kuti Botond, aki a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetemen végezte tanulmányait, Nagy Miklós Kund kérésére korábban ekként fogalmazta meg művészeti ars poeticáját: „A mulandóságot sugalló tematikák érdekelnek, az ember halandósága és környezetének lassú pusztulása, rothadása. Mindezek ellenére mégis az elmúlás tragédiájának szépsége az, ami folyton inspirál, újra és újra munkára késztet. (…) Az átalakulásnak a pillanatait igyekszem megragadni egy-egy olajképen az emlékezés, a nosztalgia érzéseivel.”

A kiállítás július végéig tekinthető meg a konzulátus rendezvénytermében (Főtér/Piaţa Unirii 23. szám, hátsó udvar), a következő program szerint: hétfőtől csütörtökig 12 és 16 óra között, pénteken pedig 12-től és 14 óráig.
FERENCZ ZSOLT
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 10:01 | 28 Iunie, 2013

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

2013. július 09. - Kuti Botond-etűd
Aki már valamennyire ismer engem, tudja, hogy mindenhez, amiről írok kénytelen vagyok valami zenét is hozzárendelni. Persze ezzel rögtön elárultam egy óriási hiányosságomat is – legalábbis én annak tekintem – mégpedig azt, hogy nem tudok zenét szerezni. De nem rólam van ma itt szó. Kuti Botond képeit már láttam néhányszor, őt magát nem ismerem, szinte semmit sem tudok róla. Egyfajta tabula rasa vagyok tehát jelen esetben.
Míg az itt bemutatott művész festményeit nézegettem, és próbáltam valahogy beléjük hatolni, Astor Piazzolát és kirgiz népzenét hallgattam – ez utóbbira semmiféle magyarázatom nincs. Valahogy ez passzolt ahhoz, amit ezek a képek felkavartak a lelkemben. Méltatnom kellene Kuti Botondot, de azt hiszem, nem vagyok túl jó ebben a műfajban. Talán olyasmit fogok mondani, ami nem arat majd osztatlan sikert. Nekivágok mégis. Ami amolyan „prima vista” lenyűgözött az, hogy süt ezekből a festményekből az alkotó kiegyensúlyozottsága – ami akár dühítő is lehet, tekintve a művész életkorát. Ebben a korban nem illik ennyire kiegyensúlyozottnak lenni. Persze Kuti Botondnak ez, azt gondolom, előnyére válik, bár azt is gondolom, hogy a művésznek – alkosson bármilyen területen, műfajban – szüksége van arra, amit én magam a lélek hullámvasútjának nevezek. A lent és fent időnkénti totális összekeverése, mennyek és poklok látogatása, az a fajta állapot, amikor egyik pillanatban a világot kívánjuk megváltani, a másikban azt sem tudjuk, kik vagyunk, és mit keresünk ebben a világban. Ezekből a keresésekből születnek az olyan művek, amelyek akár térdre is kényszeríthetik a nézőt, de az alkotót magát is. Ne értsenek félre, nem lehengerelni akarom a művészt, inkább azt akartam az előbbiekkel felvezetni, hogy az itt bemutatott úriember hatalmas potenciállal rendelkezik, elég csak végignézni ezeken a képeken: olyasféle technikai tudás van e művek hátterében, amit csak olyasvalaki sajátíthat el, aki kisgyermek korától „lát”. Például színeket lehet tanulni, de az árnyalatok megtalálása teljesen az egyéntől függ. Kuti Botondnak az én meglátásom szerint kiváló színérzéke van – s bármilyen hajmeresztő lesz következő kijelentésem – nem minden festő rendelkezik ezzel a képességgel. Az is nyilvánvaló számomra, hogy régóta a festő szemével figyeli az őt körülvevő világot. Ha megengedhetek magamnak egy kis személyeskedést – remélem igen – elmondanám, hogy nekem leginkább a füves-fás tájképei tetszenek, a magam szemszögéből nem is így nevezném őket, hanem a lélekállapot röntgenképeinek.

Egy másik dolog, ami felkeltette a figyelmemet, és még jobban kiélezte azt a kíváncsiságot, amellyel ezután Kuti Botond műveit várni és kísérni fogom, egy egyszerű, és mégis bonyolult dolog: valahogy azt érzem, például az utcarészletek, vagy az üres, szétroncsolt, sebtében hátrahagyott enteriőrök ábrázolásánál, hogy a festő nem csak látta és vászonra „hordta” a putrikat, kiteregetett rongyot, lerobbant autót, gazdátlanul maradt fotelt s karosszéket, salétromos, mocskos falat, padlóra dobott matracot, melyből szinte árad a doh, a szegénység és a félelem szaga, – hanem mindebben „benne volt”.

Valamiben benne lenni, azaz átélni. Átélni, átérezni, sőt magamévá tenni. Nem könnyű egyetlen művésznek sem magáévá tenni a szenvedést s aztán azt illatok, színek, szavak, melódiák formájában újrafogalmazni, és útjára bocsátani. Azt gondolom, ehhez olyasféle érettség kell, amihez fel kell érni. Nem nőni, érni.

Az aktokat nézegetve egy idős képzőművész barátom jut eszembe, aki gyakran, dicsekedett azzal, hogy egyetlen aktból meg tudja mondani, mennyi idős az alkotójuk. Azt hiszem Kuti Botond ezen témájú képeivel nem boldogult volna, számomra legalábbis nem nyilvánvaló, hogy egy fiatal, az első szerelmek tüzében égő, vagy már élete delén túli rezignált úriember festette őket.

Elhangzott 2013. június 25-én, a kiállítás megnyitóján.
MÁRTON EVELIN
    
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 10:47 | 09 Iulie, 2013

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

2013. július 09. - Szín-játékok festővásznon

Kuti Botond kiállítása Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében

A színek mindent átfogó dominanciája – mondanám Kuti Botond munkáiról, ha közben nem kísértene mindegyre az az eredetektől az elmúlásig terjedő kérdéskomplexum, az az értelmi-érzelmi háló, amelynek foglyává tettek a látottak: a művész érzelmi meg¬alapozottságú, gondolatgazdag, sajátos festői effektusokra épülő, mély tüzű piktúrája, amely a tematika függvényében hol könnyed, hol pedig energikusan vibráló szín- és fényhatásokra alapoz.

Csakhogy a 29 éves festő finoman ugyan, de értésemre adja, hogy számára igenis a szín az, ami elsődleges, ami a legfontosabb, aminek jegyében alkot. S hogy mindaz, amit jelen kiállításával érzékeltetni szeretne az magának az alkotásnak a folyamata. Azok a kínkeserves, de egyben gyönyörűséges pillanatok, amelyek a születést, a műalkotás létrejöttét kísérik. Az a halálosan komoly játék, amely mindegyre újabb és újabb kifejlettel kecsegtet. Munkáit gyakorta újrafesti, a folyamatszerűség nála mindegyre újabb festői lehetőségeket, a legkülönfélébb eszközök, technikák teremtette festői színkísérleteket, megoldásokat, színkombinációkat eredményez. A téma pedig ezeknek a sajátos szín-formajátékoknak a következménye. De hangsúlyosan tetten érhető valamennyi munkában. Csakhogy a művész nem szeretné korlátozni a néző fantáziáját, behatárolni képzelőerejét, egy bizonyos irányba terelni gondolatait – innen a munkák önmagukban való léte. És innen a címek hiánya. Kuti Botond ugyanis formákba öntött szín-játékát, azt az ösztönös ráérzéssel megszületett „ábrázolatot” a narrációtól független valóságként fogja föl, és a néző felé is ezt szeretné sugallni. Merthogy a művészi megjelenítés olyan autonóm alkotás kell hogy legyen, amelynek kísérőszövegtől független képi nyelven kell kommunikálnia a nézővel. A címek hiánya pedig eleve a látványra irányítja a figyelmet. Miáltal ugyanaz az ábrázolat a befogadó képzeletében más-más érzelmi-gondolati összefüggéseket válthat ki. Képzelőereje függvényében címkézheti őket bárki, bárhogyan.

Egyfajta súlyos könnyedség, drámaisággal telített líra árad ezekből a munkákból, de ugyanakkor sajátos, vöröses izzásban megnyilvánuló vitalitás is, vagy éppenséggel visszafogottsággal párosuló belső erő, energia, szinte diktatórikus színuralom. Merthogy Kuti Botond kiváló kolorista, aki bravúrosan játszik a sajátosan felrakott, egymásra halmozott, egymás mellett vibráló, egymásba olvadó színekkel, az árnyalatok fölöttébb gazdag skálájával. Ott van például a színeiben szinte perzselő zongora, amely valósággal magába olvasztja megszólaltatóját, hogy aztán a hangok rapszodikusan örvénylő viharkékjeiben támassza fől újra. Mintha csak Debussy Tengerének morajlása csendülne ki ebből az egymásra halmozott színkavalkádból, mely izgatott vibrálásával a látványon túlit is képes érzékeltetni. Azt a bizonyos megmagyarázhatatlant, amely nélkül nem létezik igazi műalkotás. Ebbe a megmagyarázhatatlanba, ebbe az önmagában hordott csodába nyújt betekintést a fiatal művész.

Olyan humánummal telített, emberközpontú piktúra az övé, amely a színek spontán alakulásfolyamatában is képes érzékeltetni mindazt, ami az örök emberrel kapcsolatos: érzékenységét, sérülékenységét, szépségét vagy éppenséggel az idő múlásának következményeit, a változás, az átalakulás sajátos megnyilvánulási formáit. Teszi pedig mindezt egyfajta belülről fakadó, spontán ráérzéssel, olykor absztraktba is hajló figuralitással, utalásszerű, elegánsan kifejező, kevéssel sokat mondó színbeszéddel, fogalmazásmóddal. A sajátos szín-időháló mögül felsejlő portréfogalom, az arc jól ismert geometriájából kimetszett részlet vagy a sejtelmes ködökben lépegető, visszafogott földszínekbe fogalmazott emberpár jól sejteti ezt az egyedi művészi ars poeticát. Ami pedig a kék izzást illeti – mert Kuti Botondnál ilyen is van – az nem más, mint az önmagában hordott csoda: álom és valóság egybeolvadása, művészi átlényegítése.
NÉMETH JÚLIA
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 10:52 | 09 Iulie, 2013

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

 
Nyomtatóbarát verzió
KÉPZŐMŰVÉSZEK
... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság dokumentumai »
GYORSKERESÉS »
 
Newsletter
Név
Email
 
   
 © Gaudeamus Librarium designed by Robilix WEB