Intro Intro
KT tevékenysége      KT felépítése      Kapcsolat     Tagok      Médiapartnerek Magyar verzio English version
Aktuális hirek »
A Kolozsvár Társaság rendezvényei »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság kiadványai »
..... lásd tovább 
Kolozsvári... »
..... lásd tovább 
Galériák »
..... lásd tovább 
Irások »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság állandó kiállitásai »
..... lásd tovább 
Kulturális rendezvények »
..... lásd tovább 
Linkgyűjtemény »
..... lásd tovább 
Események »
..... lásd tovább 
 
Forum !
Forum » Galériák » Apáczai Galéria

vissza
2012. október 18. - In memoriam Claude Debussy és Ferenczy Károly fontosság:
Az Apáczai Galériában (str. I.C. Brătianu / Király utca26.)
a Magyar Festészet Napja jegyében 2012. október 18-án, csütörtökön 18 órakor kerül sor
az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) által rendezett
Intermezzo
In memoriam
Claude Debussy és Ferenczy Károly
című tárlat megnyitójára.
Megnyitóbeszédet mond: Németh Júlia műkritikus.
Oláh Mátyás (cselló), Diószegi Benjámin (zongora), Kiss Levente (zongora) és Mara Prună(zongora) tolmácsolásában
Claude Debussy és Kodály Zoltán művek hangzanak el.
 
    
 
 
beirta: Horváth László - 03:06 | 18 Octombrie, 2012
 

2012. november 06. - In memoriam Ferenczy Károly és Claude Debussy

Amint arról lapunkban már tudósítottunk, október 18-án, a Magyar Festészet Napján Intermezzo címmel a 150 évvel ezelőtt született Ferenczy Károly és Claude Debussy emlékének szentelt tárlat nyílt az Apáczai Galériában.

Az idő nagy úr és nagy rendteremtő – ötlött fel bennem a gondolat, amikor olvasmányaim között ismét rábukkantam néhány félresikerült, múlt század eleji, kíméletlenül ledorongoló kritikára. Címzettjük Ferenczy Károly, aki akkor éppen A háromkirályok című festményével háborította fel a nagyérdeműt, s az annak elégtételt szolgáltató hivatalos műkritikát. Vásznán ugyanis a megfáradt királyok – horribile dictu!– zöldbe játszó lovakkal poroszkáltak úti céljuk felé. Márpedig ekkora színtévesztés, úgymond, óriási primitivizmusra vall. Történt ez magyar nyelvterületen, méghozzá a fővárosban, Budapesten. De ne ítélkezzünk elhamarkodottan sajátjainkról. Hiszen ugyanakkor Párizsban Gauguin is megkapta a magáét. De hiszen ez a ló zöld! – háborodott fel egyik vásárlója, és utasította vissza méla undorral a megrendelt képet.

Egyszóval az élő képzőművészet, ha valóban élő volt és új utakat próbált nyitni, nem egyszer akadályokba ütközött. A közönség újtól való idegenkedése közismert, de gyakran a szaksajtó sem ismeri fel azonnal az értékeket.

Amikor 2002-ben, Budapesten, Bráda Tiborék október 18-át, Szent Lukácsnak, a festészet védőszentjének napját a Magyar Festészet Napjává nyilvánították, éppen ezt a szakadékot próbálták megszüntetni. Minél több kiállítással igyekeztek szorosabbra fűzni a művészek és a közönség kapcsolatát. Egy műalkotás ugyanis akkor töltheti be igazán a funkcióját, ha kikerül a műteremből, ha közkinccsé válik. Mai elidegenedő korunkban ez hatványozottan szükséges, hiszen amint azt Jakobovits Miklós, a Barabás Miklós Céh elnöke is hangsúlyozta a tavalyi, festészet napi kiállítás megnyitóján, „a művészekből egy fantasztikus, magnetikus erő sugárzik a közönség felé, akárcsak a közönség részéről a művészek felé. Ez az a légkör, ami energiát biztosít a további munkához. A közönség szeretete felemelő érzéssel tölti el a művészt, értelmet ad tevékenységének.”

Ez a festészet napi Intermezzo, amelynek a Székely Géza irányította EMME és a Vörös Alpár igazgatta Apáczai-líceum jóvoltából résztvevői és élvezői lehetünk, szimbolikusan is olyan köz-játék, amely nem csupán a művész-közönség kapcsolat elmélyítését hivatott szolgálni, hanem, a véletlenek sajátos összejátszása révén, a különböző művészeti ágak, a festészet és a zene közti egybeesésekre, hasonlóságokra is építhet.

Mindkét, a maga területén korszakalkotónak számító művész, Ferenczy Károly és Claude Debussy, ugyanabban az évben, 1862-ben született és majdnem egyszerre, 55, illetve 56 éves korukban, ugyanabban a tavaszeleji hónapban, márciusban távoztak az élők sorából. Két különböző kultúrkörhöz való tartozásuk dacára is, életművük több szempontból mutat hasonlóságot. Ferenczy Rómában dönti el, hogy pályát módosít, és életét a festészetnek szenteli, Debussy pedig már a római nagydíj birtokában alkot ugyanott, és készül el Tavasz című zenekari szvitjével. Pályájuk kezdetén a kor divatos irányzata, a szimbolizmus egyiküket sem hagyja érintetlenül, hogy aztán az impresszionizmus bűvkörében teremtsenek egyedi kolorithatásokkal pompázó alkotásokat. A színek bűvöletében színhangzataikkal és hangszíneikkel kápráztatták el közönségüket, végezetül pedig mindketten egy derűs, kiegyensúlyozott klasszicizmusban teljesedtek ki.

Ferenczy életműve a Nagybánya-fogalommal szerves egységben említhető, hiszen egyik alapítótagja az 1896-ban létrejött nagybányai művésztelepnek. A táj varázslatos fény- és színviszonyai, valamint az ott élők irányítják ecsetjét, képezik alapját a természeti motívum és a művészi képzelet szülte alkotásainak. A plein air, a pillanat hangulatában fogant festői impressziók, a sajátos napimádat, a színeknek erőt és ragyogást kölcsönző, s a folthatásokat kiemelő napfény jelenléte, a sajátosan vibráló fény-árnyék játékok jellemzik munkáit. Élete utolsó éveiben pedig, amikor a klasszicista, tiszta formaképzés bűvkörébe kerül a váltakozó, múló divatokon felülemelkedve a természet iránti mélységes hódolattal kutatta a modern művészet új kifejezési lehetőségeit. Hogy milyen sikerrel jártak festményekben konkretizálódott kutatásai, igazolja kimagasló életműve, amelynek nem egy darabja egyenesen a napjainkban ismét újjáéledő új-figurativitást, hiperrealizmust juttatja eszünkbe.

A két kimagasló művészegyéniség emlékének szentelt EMME-tárlat különösképpen sikeresnek mondható. A 39 alkotó több mint félszáz munkája nem csupán mennyiségi szempontból figyelemfelkeltő. A legkülönfélébb műfajokban, festészet, grafika, szobrászat, textil, kerámia és a legkülönfélébb hagyományos és modern technikák alkalmazásával készült munkák mindegyike magán hordozza azt az erőteljes, hogy ne mondjam mágikus hatást, amit a színek, fények, ritmusok e két zseniális mestere gyakorolt valamennyiükre. Az évszakok függvényében váltakozó természet a maga művészileg átlényegített konkrétumában, esetleg töredékesen, motívumkincseiben, ritmusaiban, kifinomult harmóniáiban vagy éppenséggel áttételes formában, az elvonatkoztatás és összegzés különböző, olykor metafizikus irányultságú mélységeiben tárul fel előttünk. Utóbbira példaként Bordy Margit Lét-formák a szülőföldről diptichonját említeném. A művész kifinomult, választékos, lírai felhangokkal és gondolati mélységekkel egyaránt felvértezett pasztellnyelvezete egyedi és összetéveszthetetlen korunk erdélyi művészetében. Kellemes meglepetésül szolgál az EMME-tárlaton most először jelentkező Valovits László, aki a tőle megszokott, igényes konkrétumok szintjén hódol a tematikának, és az ugyancsak most először szereplő Wanek Ferenc, aki míves grafikába önti ősz-nosztalgiáját. Érzékletes és kifejező Orbán István színeiben is megkapó, a rakodópályaudvar hangulatát tökéletesen visszaadó munkája, Gally Katalin jellegzetes motívumrendszerű és színvilágú alkotása, Sipos László egyedi grafikai nyelvezetéhez igazodó, sajátos jelképekben bővelkedő, kifejező tusrajza, Gedeon Zoltán harmonikus szín- és formavilágú, tetszetős monotípiái, Takács Gábor elegánsan visszafogott, míves szénrajza és Miklós János tiszta forrásból merített, tekintetcsalogató, tulipános fametszet-sorozata. Székely Géza Sor-rendjét és Köz-játékát, mondhatni hangzó színekkel fogalmazza a tematikához igazodó sajátos formaritmusokba, és különleges élvezettel szemléltem Starmüller Katalinnak a megkapó színek varázsában fogant látványos Ritmusait. A lehető legkonkrétabb formában hódol a festő és a zeneszerző emlékének Essig Kacsó Klára, aki zongorás enteriőrjébe mívesen belefogalmazza a híres, Ferenczy-féle Októbert, a festő önarcképét pedig Balog Borbála dolgozza föl. Az évszakok színpompáit jeleníti meg érzékletesen, Csata Hermina, Pócsai András és Starmüller Géza, s a portré műfajában alkot sajátosat Tompos Opra Ágota. Grafikában remekel ismét Ábrahám Jakab, Fátyol Zoltán, Drozsnyik István, Éles Bulcsú és Ábrahám Imola. Áttételes formában, a hangulatok kiváltotta valós elemekkel is dúsított lírai és geometriai absztraktban fogalmaz kifejezően és színesen Antal Tövissi Anna, M. Lovász Noémi, Kocsis Ildikó Emese, Koncz-Münich Judith, Kozma Rozália, Petca Ovidiu, ifj. Starmüller Géza, Gothárd Veronika és nem utolsósorban a textilben is kimagasló teljesítményt nyújtó Tudoran Klára. Formai bravúrjaival, mívességével hat Koncz-Münich András és Forró Ágnes kerámiája valamint Vízi Katalin textilkollázsa, s ezúttal sem hiányzik a tárlatról a szobrász Kovács Géza, aki ötletes acélkonstrukciót mutat be. Figyelemreméltók továbbá Lénárt Attila, Magyari Annamária, Mallár Gabriella és Csaszár Gábor munkái.

Elhangzott: 2012. október 18-án, a kiállítás megnyitóján.
NÉMETH JÚLIA
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 13:47 | 06 Noiembrie, 2012

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

 
Nyomtatóbarát verzió
KÉPZŐMŰVÉSZEK
... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság dokumentumai »
GYORSKERESÉS »
 
Newsletter
Név
Email
 
   
 © Gaudeamus Librarium designed by Robilix WEB