Intro Intro
KT tevékenysége      KT felépítése      Kapcsolat     Tagok      Médiapartnerek Magyar verzio English version
Aktuális hirek »
A Kolozsvár Társaság rendezvényei »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság kiadványai »
..... lásd tovább 
Kolozsvári... »
..... lásd tovább 
Galériák »
..... lásd tovább 
Irások »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság állandó kiállitásai »
..... lásd tovább 
Kulturális rendezvények »
..... lásd tovább 
Linkgyűjtemény »
..... lásd tovább 
Események »
..... lásd tovább 
 
Forum !
Forum » Galériák » Művészeti Múzeum

vissza
2012. augusztus 1 - Benczédi Sándor-emlékkiállítás fontosság:
Száz éve született Benczédi Sándor szobrászművész, Kolozsvár egyik meghatározó művészegyénisége. A centenárium alkalmával kiállítást szerveznek a Kolozsvári Művészeti Múzeumban, a megnyitóra augusztus elsején, szerdán délután hat órakor kerül sor a Bánffy-palotában. Az emlékkiállítás a múzeum és a család közös szervezésében jött létre, a Barabás Miklós Céh és a Csíki Székely Múzeum támogatásával. Megtekinthető augusztus 1. és 26. között.
 
    
 
 
beirta: Horváth László - 15:52 | 28 Iulie, 2012
 

2012. augusztus 03. - „Játszadozom még most is, nem győzök betelni vele…”

Centenáriumi kiállítás Benczédi Sándor emlékére

„Benczédi Sándor életműve fölöttébb változatos, mindazonáltal egységes is. Korai magára találása, saját hangjának felfedezése óta ugyanis mindvégig hű maradt önmagához. Tehette, hiszen őstehetség volt” – magyarázta Németh Júlia műkritikus szerdán délután, a száz évvel ezelőtt született Benczédi Sándor szobrászművész emlékére szervezett kiállításon, amely a család és a tárlat helyszínéül szolgáló Művészeti Múzeum közös szervezésében, a Barabás Miklós Céh és a Csíki Székely Múzeum támogatásával valósult meg. A Bánffy-palota alagsori termeiben összegyűlt népes közönséget elsőként Călin Stegerean múzeumigazgató köszöntötte, majd Alexandra Rus művészettörténész méltatta a művész munkásságát, pályájának fontosabb mozzanatait. A kiállítás augusztus 26-ig látogatható a Főtér/Piaţa Unirii 30. szám alatt.


Mindenekelőtt a család érdeme, hogy Benczédi Sándor centenáriumi emlékkiállítása megvalósulhatott, ugyanakkor pedig a Csíki Székely Múzeumnak is köszönettel tartozunk, ahonnan például a művész Utunk-széli szoborsorozata érkezett Kolozsvárra, hangsúlyozta köszöntőjében Călin Stegerean múzeumigazgató.
FERENCZ ZSOLT
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 08:13 | 22 August, 2012

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

2012. augusztus 03. - Szobrokba sűrített centenárium


Mivel külön helyszíni plakát nem népszerűsíti, ezért is érdemes tudni, hogy a Bánffy-palotának a bejárattól balra eső földszinti termeiben nyílott meg a Benczédi Sándor születésének századik évfordulója alkalmából a mester mennyiségileg és minőségileg gazdag életműve előtt tisztelgő emlékkiállítás.


Közismert, hogy a székely parasztgyermekből tanítóvá, majd képzőművész diákká, végül szabadúszó alkotóvá vált szobrász őstehetség egész Erdély utolérhetetlen kisplasztikus szólistájaként robbant bele a halhatatlanságba. De – túl az agyagba, kőbe vagy fába vésett, gyakran groteszk remekműveken – nemcsak népi ihletésű zsánervillanásait és kora erdélyi magyar művészvilága nagyjainak portréit örökítette meg, hanem azokon keresztül, láthatatlanul, annál jóval többet „markolt” és adott át embertársainak. Alkotásaiban ott sejteti magát igen sok transzilván életelem: a korondi táj, az impozáns Hargita tiszteletet parancsoló mozdulatlansága, az évszázados fenyvesrengetegek zúgása a neki-nekilendülő szélben, a hegyipatak örökcsacsogó csobogása, a fecske cifra csicsergése, a gólyakelepelés, a pisztráng hangtalan fickándozása, a lomhán cserkésző medve elégedett brummogása, de legfőképpen az erdélyi magyar ember életkedve. Aki – és ezt már a kiállított munkák is szemléltetik –, székelyesen szólva, mikor megszállottan munkálkodik, mikor „erősen nagy mondásban van”, mikor elmélázik valamilyen megfoghatatlan vagy megfejthetetlen titkon, mikor pedig a pohár fenekén keresi boldogulását.

Benczédi Sándor mester kő- és faszobrairól valóban beigazolódik a michelangelói tan, miszerint az alkotás eleve benne találtatik az anyagban, csupán a fölösleget kell arról eltávolítani. A lényeg meglátása nagyon is aktuális jelentőségű: ha napjaink erdélyi magyarjai közül ki lehetne szűrni azokat, akik az örökös szülőföldi kollektív depressziót, hitetlenkedést, jövőképhiányt hangoztatják, akkor teljes lelki gazdagságában és diadalában kibontakozhatna a nagy mű, a „homo hungaricus transsylvanicus”. Úgy, ahogyan azt Benczédi annak idején önéletrajzi írásában hangoztatta, amikor hazakerült a Korond környéki tájra: „Az után a pesti ricsaj és nehéz füstszag után, mintha Mennyországban volnék, úgy éreztem magam. Itt fogok újjászületni, gondoltam magamban. S valóban újra is születtem.”
ÖRDÖG I. BÉLA
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 08:21 | 22 August, 2012

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

2012. augusztus 07. - Száz éve született Benczédi Sándor szobrászművész


„85 év? Hát az is valami? Majd ha százéves leszek, akkor írjon rólam, akkor aztán ünnepelhetnek, mert az szép kerek évforduló lesz” – tanácsolta huncutkás mosollyal másfél évtizeddel ezelőtti, születésnapi látogatásomkor a mester. Mint általában mindig, akkor is munka közben találtam. S mint általában mindig, akkor is vehemensen tiltakozott az afféle gyanúsítgatások ellen, hogy ő dolgozna. Szó sincs róla, ő egyfolytában csak szórakozik, játszik – bizonygatta derűsen. Merthogy számára a munka, azaz a szoborcsinálás szórakozás, méghozzá a legélvezetesebbek közül való. Márpedig szórakozni világéletében nagyon szeretett.


Ilyenformán szórakozott a 85. születésnapját megelőző napokban, hetekben is, amikor budapesti kiállítására készült, s kora reggeltől este 7 óráig megállás nélkül formálta a fürge ujjainak engedelmesen behódoló masszát. Akkor készítette el azt a mintegy negyven kisszobrot is, amelyekkel aztán a magyar fővárosban szerepelt sikerrel. Utolsó, emlékezetes kolozsvári, Carol Plesával közösen rendezett kiállításának pedig a Szentegyház utcai Galéria 32 nyújtott otthont, ahol jobbára kőszobrait mutatta be ugyancsak 1997-ben.

Akkor, az ereje és munkakedve teljében lévő művészről szentül hittük, hogy meg is éri a százat. Hogy néhány hónappal később, 1998 elején villámcsapásként érjen a hír: Benczédi Sándor nincs többé. Mi, akik szerettük emberségét, derűjét, kiapadhatatlan mesélőkedvét, ravaszkás mosolyát, jóízű kacaját, élveztük páratlan vendégszeretetét, és tiszteltük, csodáltuk művészetét, úgy éreztük: amit életében sohasem tett, távozásával becsapott bennünket.

Pedig valójában talán nem is távozott, csupán kilépett a szokványos hármas kötöttségből az őt régóta foglalkoztató ötödik, hatodik, vagy ki tudja hányadik dimenzióba, a végtelen térbe. Hiszen annak előtte gyakorta mondogatta volt: ha elfárad, átlép egy másik dimenzióba, és ott folytatja tovább. „El tudja képzelni, micsoda lehetőség ez egy művésznek? Maga hisz a többdimenziós terekben?” – szögezte nekem annak idején a kérdést, hogy aztán válaszomat meg sem várva eressze szabadon csapongó fantáziáját, és ecsetelje képszerű, plasztikus formában az imaginárius terek nyújtotta lehetőségeket.

Most, tizenöt év elteltével, immár ismerősként bolyonghat a végtelen terekben, ahol megszűnt az idő és megszűnt a fáradtság, ahol megállás nélkül gyúrhatja az agyagot, vésheti a kemény patakkövet, faraghatja örökéltűvé kedvencét, a cserefát. Miközben derűsen tekint le ránk odaföntről, hogy lám-lám, mégiscsak megérte a száz esztendőt, hiszen ünnepeljük, hiszen emberséges lényének kedves emléke továbbra is itt él közöttünk. És itt élnek egykori, dolgos hétköznapjainak három, dimenziós, kisebb-nagyobb művészi inkarnációi, az agyag-, kő- és faszobrok, amelyekből most összeállt ez a jubileumi kiállítás. A falakról pedig szintén a mester tekint ránk, úgy, amilyennek kollégái, barátai, Vetro Artúr, Bene József, Gheorghi Apostu, Györkös Mányi Albert látták. És persze amilyennek ő maga látta saját magát. Hiszen bevallása szerint festőnek készült, 1937-ben festett önarcképe is meglepő érettségről, különleges festői kvalitásokról tanúskodik. Csakhogy egy adott pillanatban festékcsömört, ecsetcsömört kapott, s végleg lehorgonyzott a szobrászatnál, merthogy az agyagtól – saját szavait idézve – sohasem kapott csömört. Rajzai pedig grafikusi erényeiről, kitűnő rajzkészségéről tanúskodnak. Nem afféle néhány vonallal papírra vetett, nagyvonalú szobrászrajzok ezek, hanem vérbeli grafikák.

A Tarcsafalván, tanítócsaládban született Benczédi Sándor maga is tanítóként kezdte. A székelykeresztúri tanítóképző elvégzése és néhány évnyi segédtanítóskodás után egy besszarábiai faluba kapott végleges kinevezést. A következő évben, 1937-ben azonban már Budapesten találjuk, ahol Kisfaludi Stróbl Zsigmond irányításával végzi felsőfokú tanulmányait. Hogy aztán 1942-ben a fővárosi nyüzsgéstől megcsömörölve a korondi szórványba kérje tanítói kinevezését. Szobrászként itt, a Korondi hegyen talált igazán magára, olyannyira, hogy egy év elteltével már átütő sikerrel mutatkozhatott be alkotásaival a magyar fővárosban.

1949-ben meghívásos alapon került Kolozsvárra, az újonnan létesült magyar művészeti intézetbe, mint a mintázás tanára. Az intézet később beolvadt a képzőművészeti főiskolába, ahonnan, egynémely kollégája nemtetszését kiváltó egyszerű, természetes viselkedése, egyenes, szókimondó modora miatt, 1953-ban eltávolították. „Akkortól szabadonfutó és boldog ember vagyok” – nyilatkozta egy vele 1992-ben készült riportban. Önálló műtermet nyitott a Bolyai utcában, melynek ajtaja mindig nyitva állt a látogatók előtt. A mester ugyanis nem félt az úgynevezett „szippantósoktól”, kollégáival ellentétben nem tartott attól, hogy ellopják titkait. Egy pohár bor mellett irigység nélkül tárta fel újításait, éppen kikísérletezett, legújabb technikai eljárásait.

Benczédi Sándor munkássága az anyaghasználat és a formai lehetőségek, megvalósítások szempontjából is fölöttébb változatos, és sajátos jegyekkel konkretizált, jól elkülöníthető szakaszokra oszlik, ugyanakkor azonban egységes is. Hiszen korai magáratalálása, saját hangjának felfedezése óta – ami bizonyos mértékig független a budapesti hatástól, az ott tanultaktól – mindvégig hű maradt önmagához. Tehette, hiszen őstehetség volt. Génjeiben hordozta a formák, az arányok iránti különleges fogékonyságot, ami kézügyességével, kísérletező kedvével, páratlan kreativitásával és emberi kvalitásaival, éleslátásával, humorérzékével, pszichologizáló képességével, kitűnő emberismeretével párosulva eredményezte egyedi és összetéveszthetetlen szobrászi formanyelvét. Lényegre törő, tömör, gyakorta monumentálitásukkal, térformáló erejükkel is ható fa- és kőszobraival s a rá legjellemzőbb terrakotta kisszobraival stílust teremtett. Ennek a stílusnak egyik legfontosabb jellemzője pedig a játékosság. A belső szükségletből, állandó lelki késztetésből fakadó komoly játék, aminek a művész egész életét szentelte. Az a nemes szórakozás, ami az itt és szerte az országban s a nagyvilágban fellelhető munkáinak sajátos jellegét meghatározta.

Azt is mondhatnám: ízlésformáló művész volt. Sikerrel ötvözte a székely ember naiv művészetben megnyilvánuló alkotó kedvét a modern művészeti hatásokkal, s teremtett olyan sajátos szobrászi nyelvezetet, amely eredetisége és közérthetősége révén is könnyen utat talált a közönséghez. A műfaj lehetőségeit maximálisan kiaknázva szerzett különleges rangot és elismertséget a kisszobrászatnak. Munkáit, akárcsak emberi lényét, magatartását, kirobbanó életkedv és derű ragyogja be. Az apró emberi gyöngeségek, fonákságok sajátosan benczédis lereagálása, agyagba menekítése kitűnő megfigyelőképességre, emberismeretre és a gunyoros megközelítés ellenére is emberszeretetre vall. Karikírozó képessége, jóízű humora minden fölösleges sallangot mellőző, sűrített plasztikai nyelvezete eredetiségével, meggyőző erejével hat. A főnök előtti alázatba belegörnyedt kishivatalnoktól a menyecskeperdítő, nagybajszú székely parasztemberig, az emberi hiúság, a férfi-nő viszony ecseteléséig (Papucskormány, Szerelem) és az olyan hétköznapi tevékenységekig amilyen a pedikűr, a fürdés, az italozás, a kézcsók, a riportkészítés, a pletyka vagy éppenséggel a prüsszentés, Benczédi az emberi megnyilvánulások, a lehetséges lelkiállapotok gazdag skáláját vonultatja fel. Sajátos jellemrajzok, eredeti, humoros helyzetképek, de azt is mondhatnám: agyagba menekített pillanatfelvételek sorakoznak előttünk, hiszen a művész a mozgást is megörökíti. Belső energiával telített, dinamikus kisszobrai egyértelműen bizonyítják, milyen kitűnő érzékkel tapint rá a mester a különböző testalkatoknak megfelelő sajátos mozdulatokra, amelyek ugyanakkor az ábrázolt személy jelleméről is árulkodnak.

S akkor még nem szóltam az Utunk-széli szobrokról, az irodalmi-művészeti hetilapban annak idején rendszeresen megjelenő szatirikus portrészobrokról, a művelődési életünk jellegzetes alakjait felvonultató alkotásokról, amelyeknek zömét a művész a Csíkszeredai Múzeumnak adományozta, s amelyekből egy beszédes válogatást tekinthetünk most meg. Kós Károly, Balogh Edgár, Bálint Tibor, Banner Zoltán, Gy. Szabó Béla, Szervátiusz Jenő, Koós Zsófia, Orosz Lujza, Török Katalin, Bencze Ferenc tekint ránk úgy, amilyennek Benczédi Sándor látta. „Mindenki a jellemét az arcán hordozza, s ezt ha megismeri az ember, már könnyebben tud hangsúlyozni is, és a külső által a belsőt is kivetíteni” – vélte a művész, aki annak idején azt is elárulta: általában fejből mintázza portréit. Tom Lantost például a magyar színházban látta, az amerikai szenátornak pedig már nem volt ideje modellt ülni, ennek ellenére bekerült a panoptikumba, ahogyan a költő Székely János is, aki nem akarta, hogy megmintázza, mégis elkészítette a portréját. De legjobban persze önmagát ismerte, ezért is tarthatjuk számon önarcképeinek oly sok változatát.

Terrakotta kisszobrainak sajátosan éles, vágott felületeit gömbölydedebb formák követték. Alkotási periódusának utolsó szakaszában ezek iránt mutatott különleges érdeklődést. „A feleki kövekből jöttek ezek a gömbölyű dolgok, de sohasem tudtam a feleki köveket utolérni, s most már nem is akarom” – törődött bele az egyetlen legyőzhetetlen rivális, a természet magasabbrendűségébe.

Elhangzott 2012. augusztus 1-jén Kolozsváron, a Művészeti Múzeumban, a kiállítás megnyitóján.
NÉMETH JÚLIA
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 08:25 | 22 August, 2012

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

Film az eseményről
Készitette:Benczédi József
Arhív film: Xantusz Gábor
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 00:02 | 05 Februarie, 2013

Lásd a(z) "Erdélyi Figyelő" újságban megjelent cikket itt.

Benczédi Sándor szobrászművészre emlékezünk az Aranyhangokban
Benczédi Sándor száz éve, 1912-ben született Tarcsafalván. A tanítóképzőt 1932-ben Székelykeresztúron, a képzőművészeti főiskolát 1942-ben Budapesten végezte. Korondon tanítóskodott, ekkor írta és rajzolta A csillagszemű juhász című három mesejátékát. Faluról hozza magával szobrászművészetének első kiállítási anyagát, s Kolozsvárt nyitja meg műtermét. Terrakotta kisszobraiban az irodalmi és plasztikai kifejezés ötvözetével fogalmazza meg az örök emberi esendőséget.

Kisplasztikájának Kisszobrok címmel 1959-ben megjelent albumát Márkos András a népi és nevelő jellegre való hivatkozással vezeti be. A 60-as évek végén az addigi típusszobrok személyiségek kritikai jellemzésévé alakulnak: a művész megkezdi a romániai magyar értelmiségről, az irodalmi, képzőművészeti, színházi és zenei élet kiválóságairól készített alakos vagy portrékarikatúráinak sorozatát. 1971-ben saját rovatot nyit Utunk-széli szobrok címen az Utunk című folyóiratban, ahol minden héten más és más hazai író vagy művész fejkarikatúráját közli. E rovat nyomán nevezi magát a rá jellemző öniróniával utunkszéli szobrásznak. A több mint 200 író, művész között megtaláljuk Banner Zoltán művészettörténész, Benkő Samu történész, Bodor Pál közíró, Bözödi György író, Bretter György filozófus, Farkas Árpád költő, Földes László esztéta, közíró, Gy. Szabó Béla grafikus, Jagamas János folklorista, K. Jakab Antal kritikus, Kányádi Sándor költő, Kós Károly építész, író, Láng Gusztáv publicista, Lohinszki Loránd színész, Murádin Jenő művészettörténész, közíró, Nagy Imre festő, Páskándi Géza író, Sütő András író, Szervátiusz Jenő szobrász, Szilágyi Domokos költő, Szilágyi István író, és Vetró Artúr szobrász arcmását.
    
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 09:13 | 03 Martie, 2013

Lásd a(z) "Kolozsvári Rádió" újságban megjelent cikket itt.

 
Nyomtatóbarát verzió
KÉPZŐMŰVÉSZEK
... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság dokumentumai »
GYORSKERESÉS »
 
Newsletter
Név
Email
 
   
 © Gaudeamus Librarium designed by Robilix WEB