Intro Intro
KT tevékenysége      KT felépítése      Kapcsolat     Tagok      Médiapartnerek Magyar verzio English version
Aktuális hirek »
A Kolozsvár Társaság rendezvényei »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság kiadványai »
..... lásd tovább 
Kolozsvári... »
..... lásd tovább 
Galériák »
..... lásd tovább 
Irások »
..... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság állandó kiállitásai »
..... lásd tovább 
Kulturális rendezvények »
..... lásd tovább 
Linkgyűjtemény »
..... lásd tovább 
Események »
..... lásd tovább 
 
Forum !
Forum » Kolozsvári... » Sportolók

vissza
Ráduly-Zörgő Éva - 1954 - fontosság:
x
 
    
 
 
beirta: Horváth László - 00:23 | 12 Ianuarie, 2012
 

2008. június 09. - Elfelejtett történetek

Kolozsvári olimpikonok diákszemmel (II.) – Gerellyel írt életút

Az ötkarikás játékokon kiválóan szerepelt kolozsvári sportolók közül nemrég Tasnádi Istvánról írtak tollpróbálgató újságíró szakos fiataljaink. A megkezdett sort egy atléta, Ráduly-Zörgő Éva bemutatása követi.
Elrepítettek egy gerelyt Kolozsvárról. Átszállt Európa- és világbajnokságokon, atlétikai versenyeken, átsuhant olimpiai lángokon, áthasított szigorú falakat és közben magára akasztott számos érmet. Világszerte beírta nevét a sporttörténelembe, és földet ért ugyanott, ahonnan indult s ahová tartozik: Kolozsvárott.

Ráduly-Zörgő Éva 1954. október 23-án született kincses városunkban. A sporthoz való ragaszkodása gyerekkorából származik. Egyik nyilatkozatában mosolyogva jegyezte meg, hogy még meg sem volt születve, mikor már anyja méhében a magyar labdarúgó-válogatottnak szurkolt az 1954-es berni világbajnoki döntő sikeréért.

A Báthory István Elméleti Líceum növendékeként figyelt fel rá testneveléstanára, Hegedűs Sándor. A tornát a magas növése miatt félbe kellett hagynia, a kézilabdával próbálkozott, majd az atlétika felé fordult. A kislabdát az iskola kerítésén is átdobta. Egy iskolabajnokságon fedezte fel első edzője, Florica Gorgoi. Az ISK (CSS) színeiben részt vett országos bajnokságokon is, és öt méterrel jobb eredményt ért el az országos csúcsnál – ez volt az első országos rekordja. Ekkor mindössze 13 éves volt. Megfordult az Oneşti-i CSS csapatában is, de egy évharmad elteltével hazajött Kolozsvárra.

Nagy Péter vezetése alatt áttér a gerelyhajításra, de ezzel párhuzamosan jó ideig más atlétikai sportágakban is versenyzett. 1970-ben az athéni Balkán-bajnokságon 49 méterrel országos csúcsot dönt. Ezt további 13 rekord követi, köztük az utolsó, 68,80 méteres dobással elért rekordja tizennyolc éven át megdönthetetlennek bizonyult. 1971 tavaszán túlszárnyalta az 50 méteres határt, és egy évvel később beválogatták az olimpiai keretbe. Münchenben a döntőig jut és a 12. helyezést szerezte meg. A németországi bravúros szereplése, versenyzési stílusa és kirobbanó formája óriási bizalmat előlegezett neki.

Később elkezdte felsőfokú tanulmányait a Történelem- és Filozófia Kar pszichológus szakán. Leigazolja a Kolozsvári Universitatea csapata. Európa- és Balkán-bajnokságokon való részvételek után 1976-ban a montreali olimpia a következő nagy próbatétel. Előtte azonban edzőt vált, Alexandru Bizim lesz az új edzője. Óriási nyomás nehezedik rá az elvárások miatt, de a stressz hatására müncheni eredményén csak két helyet sikerül javítania.

A sikertelen montreali verseny után nehezen veszi rá magát az újabb edzésekre. 1977 telén egy újabb egyéni csúcs adja meg igazán a lendületet. 1978-ban férjhez megy, házastársa, Ráduly Károly szintén gerelyhajító. Újra Nagy Péter lesz az edzője. A prágai Európa-bajnokságon megdönti első felnőtt országos csúcsát – majd még kétszer ezen is is javít ugyanebben az évben. 1979-et egyik legsikeresebb éveként zárja. Torinóban megnyeri az Európa Kupát, maga mögé utasítva az akkori világcsúcstartó Ruth Fuchs-ot. A montreali Világkupán második helyen végez, a mexikóvárosi Universiadén pedig aranyérmet szerez 67,22 méterrel.

1980-ban a moszkvai olimpia a leglényegesebb versenye. Az ötkarikás játékok előtt négy héttel egy moszkvai emlékversenyen megdobja a már említett 68,80-at. A felkészülés az előbbi eredmény ellenére nem sikerült valami szerencsésen: Sznagovban a körülmények nem feleltek meg neki, a brassói edzés lehetőségét pedig megvonták tőle. Moszkvából éremmel várták haza, de a felkészülés nehézségeitől és a magas elvárásoktól eredő stressz következtében a teljesítmény csupán a 7. helyre volt elég. Az olimpia után két héttel országos bajnokságon 68 métert dobott, ami Moszkvában aranyérmet jelentett volna.

1981-ben megszületett fia, Szabolcs. Néhány hónap múlva újra edzésbe állt, majd 1982-ben újabb oklevelet szerzett a bukaresti Testnevelési Főiskolán. Továbbra is a legjobbak között van: Helsinkiben a román csapattal a dicséretes 5. helyet szerzi meg 1983-ban. Még ebben az évben az éppen visszavonult férje, Ráduly Károly lett az edzője.

Az 1984-es Los Angeles-i olimpiai keretbe nem kerül be, majd két év múlva visszavonul. 1992-ben megnyeri a budapesti Veterán Eb-t a 35–40 évesek kategóriájában, ugyanebben az évben részt vesz Turkuban a Veterán vb-n, ahol megszerzi a harmadik helyet.

Tizenkétszeres országos bajnokként (ifjúsági és felnőtt bajnokságok), háromszoros Balkán-bajnokként (két ifjúsági és egy felnőtt győzelem), Európa-kupa győztesként, világbajnokként és háromszoros olimpiai részvevőként a román gerelyhajítás legjobbjai között tartják számon. Sportpályafutása végig a fair-playről szólt, többek között ennek köszönhető, hogy tagja a Román Olimpiai Bizottság etikai alosztályának.

Jelenleg pszichológusként, logopédusként és tanárként dolgozik. Bevallása szerint hatalmas előnye van a sportpszichológia terén, mert saját élményeire, tapasztalataira támaszkodhat. Sporttal nem foglalkozik intenzíven, de az atlétika terén mai napig Kolozsvár egyik legkiemelkedőbb személyiségének számít. Pszichológusként is a magas színvonalú munka jellemzi.

Ráduly-Zörgő Évát etalonként lehet tekinteni ami a céltudatosságot, a profizmust, az eredménybe fektetett munkát és annak szeretetét illeti.

KOVÁCS HONT IMRE
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 13:46 | 13 Ianuarie, 2012

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

2009. június 11. - Aki a Nagy-Szamost is áthajítja egy kővel…

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt a Kolozsvári olimpikonok diákszemmel című sorozatunkban Ráduly-Zörgő Évát mutatta be olvasóinknak Kovács Hont Imre. A jeles személyiséggel, aki jelenleg pszichológusként, logopédusként és tanárként is dolgozik, az egyik legismertebb kolozsvári olimpikonnal interjút készített a sportblogon (http://kolozsvarisport.wordpress. com) Sipos Tímea, ebből közlünk most egy részletet napilapunk írott változatában is.

Tizenkétszeres országos bajnokként, háromszoros Balkán-bajnokként, Európa-kupa győztesként, világbajnokként és háromszoros olimpiai részvevőként a román gerelyhajítás legjobbjai között tartják számon. Sportpályafutása végig a fair-playről szólt, többek között ennek köszönhető, hogy tagja az olimpiai bizottság etikai osztályának. Nyilatkozata szerint a gének szerencsés keveredésének, valamint a kemény munkának köszönhetően nagyszerű eredményeket ért el az évek során kiváló dobóképességével.

– Hogyan került a sport közelébe? Mennyire határozta meg gyermekkora a sportkarrierjét?

– Nagyon virgonc, élénk típusú vagyok. Úgy látszik ezt örököltem, mert egész nap a fákon ültem, dobálóztam, fiús voltam. A mozgás a lételemem. Első négy osztályban a jelenlegi Báthory-iskolába jártam. Volt egy nagyon kedves tornatanár, aki felfigyelt rám és beírt a tornakörre. Akkor kezdtem el szertornázni. Hamarosan úgy megnőttem, hogy lelógtam a szerekről. Akkoriban számtalan iskolai verseny volt atlétikában: pentatlon, tetratlon, és ott kitűntem a távolugrással, dobással, futással. Beválogattak egy iskolás sportklubba, az atlétika szekcióba. Így lettem atléta. Világos volt, hogy nem szedentáris életmódot fogok folytatni, és hogy valamilyen sportágban, ahol a mozgásigényemet ki tudom élni, ott fogok nagyon intenzíven tevékenykedni.

– Mi volt az oka annak, hogy az atlétika – egyéni sport – mellett döntött?

– Közben az iskolában kézilabdáztam. Én voltam a mumusa az ellenfeleknek, mivel olyan erősen dobtam kapura, hogy az egyik kapus lánynak be is törtem a fejét. Amikor látták, hogy jövök, már húzódtak félre. Próbáltak elcsalni a kézilabdához is, de valahogy nekem a csapatsport nem ment olyan jól, mert úgy éreztem, hogy én nagyon kiteszek magamért, mindent bele adok, és akkor néha a csapat azért veszít, mert a többiek nem olyan lelkesek, és nem dolgoznak meg annyira a győzelemért. Akkor úgy döntöttem, hogy legyen inkább egyéni sport.
– Hány sportágat próbált ki?

– Kezdtem a tornával, aztán kézilabdáztam, és utána kötöttem ki az atlétikánál. Atlétikában viszont többféle számmal próbálkoztam. Először futó voltam meg ugró, viszont annyira jó volt a dobó készségem, hogy kétség sem fért ahhoz, hogy végül is ez lesz majd a jövő számomra. Az elején több próbával is kacérkodtam, voltam harmadik is ifjúsági Balkán-bajnokságon a pentatlonban (ugyanis akkor még pentatlon volt, a mostani heptatlon helyett), de vele párhuzamosan megnyertem a gerelyhajítást is. Valójában akkor ott nem is ötpróbában, hanem hatban indultam igazából.
– Hogyan lett atléta? Honnan ez a képesség?

– Ez a képesség öröklött, de rá is kellett dolgoznom. A gerelyhajítás egy speciális készség, amihez bizonyos öröklött hajlamokra van szükség és egy szikrára, amely ha nincs meg, akkor hiába edzem magam 24 órát a 24-ből, akkor sem válok azzá. Például a nővérem, aki ugyanattól az anyától és apától származik, mint én, ilyen szempontból abszolút antitalentum, nem tudja eldobni még a követ sem 10 méternél messzebbre. Valószínű, hogy nálam szerencsésen keveredtek a gének. De igazából erre rá kell dolgozni, mert az nem elég, hogy nagyon messze dobom a követ. Gyermekkoromban nagyon sokat jártam halászni apámmal a Nagy-Szamosra. Ez nagyon széles, és azzal szórakoztam ameddig ő halászott, hogy dobáltam át a köveket egyik partról a másikra. Volt egy ladikos, aki a partok között szállította az embereket, és csak úgy vetette a keresztet, mert nem hitte, hogy valaki ekkorát tud dobni.
– Meséljen élete legkeményebb versenyéről!

– A moszkvai olimpia, természetesen, ahol előzetes számítások szerint meg kellett volna nyerjem az érmek egyikét. Mindenki arra volt felkészülve, még én magam is, de túl nagy volt a motiváció, túlizgultam a versenyt, és nem volt pszichológusom, aki segített volna. Nem a fizikai időzítéssel, a formába hozással volt a baj, vagy a felkészüléssel, hiszen előtte is utána is országos rekordot dobtam. Az volt a gond, hogy pszichésen elvesztődtem a versenyben, és első helyett hetedik lettem. Ez volt a legkeményebb dolog, ami aztán sokáig meg is viselt. Főleg, hogy előtte ugyanott 68,8 métert dobtam és az olimpián ez már nem sikerült.
– Milyen versenyeken nyert?

– Egyik nívós verseny a Világkupa volt, az egyik legemlékezetesebb dolog, Montrealban, ahol több kontinens válogatott csapata versengett egymással az elsőbbségért. Az NDK, az oroszok és az USA külön csapatot sorakoztatott fel ezen a versenyen. Európa részéről engem választottak képviselőnek gerelyhajításban. Ez nagyon nagy dolognak számított. Olyan világhírességekkel voltam egy csapatban, mint Irena Sewinska, aki ma is élő legenda. Egy csapatban voltam velük, és második helyet sikerült megszereznünk. Nagyszerű verseny volt. Jó volt a csapatszellem, kiváló volt a hangulat. Emlékezetes még az ezt megelőző Európa-kupa döntő is, ahol az akkori világrekordot tartó, legyőzhetetlennek hitt Ruth Fuchs-szot jól „megkalapáltam”, ami különlegesen jó élmény volt a számomra.
– Ki volt legkeményebb ellenfele?

– Ruth Fuchs sok fejtörést okozott nekem. Igazából csak akkor, az Európa-kupa döntőn győztem le. A moszkvai olimpián ő is lecsúszott, ő sem került az első három közé. Nagyon sokszor kikaptam tőle, és őt legyőzni volt legtöbbször a cél. A nagy versenyeken azzal indultam, hogy ezen a versenyen túlhaladjam őt. Egyszer aztán sikerült, és szerencsére tétversenyen.
– Ki volt a példaképe?

– Amikor elkezdtem sportolni, Németh Angéla, az akkori olimpiai bajnok gerelydobó, meg Mihaela Peneş. Mihaela Peneş-nek volt egy arany- meg egy ezüstérme is olimpiákon. Utána nem volt ideálom, hanem hajtottam az eredményre.
– Milyen mértékben változott pályafutása?

– Nagy a változás, lévén, hogy először elvégeztem a pszichológia egyetemet, aztán a testnevelési egyetemet, közben szültem gyereket is, meg sportoltam is. Amikor vége lett a sportkarrieremnek, akkor döntenem kellett, hogy milyen irányba tovább, melyik egyetememet használjam fel?! A pszichológia mellett döntöttem, mert a férjem edző, sporttanár és az előző években megtapasztaltam, hogyha túl sokat vagyunk együtt, egy helyen, akkor abból szikrák keletkeznek. Az nem jó, ha egy helyen dolgoznak a házastársak, mert akkor abból is súrlódás támadhat. Jóból is megárt a sok. Inkább a pszichológiát választottam, amit nagyon szeretek és nem bántam meg. Eredetileg orvosira készültem, de nem jött össze, mert azért a versenysportot az orvosival nem lehet egyeztetni. Emiatt választottam a pszichológiát, hogy legalább a lelkeket gyógyítsam, ha a testeket nem lehetett. Akkor azt mondtam, hogy maradjon a férjem, mint edző, én pedig, mint pszichológus segítem az ő munkáját, hogyha igényli, és felhasználom azt is amit a testnevelési főiskolán tanultam. Amúgy tanítok sportpszichológiát is az egyetemen. Ott nagyon jól fog az is amit én tapasztaltam meg a saját bőrömön, meg az is amit a testnevelési főiskolán tanultam.

Kérdezett: Sipos Tímea
 
 
 
válaszolt: Horváth László - 13:51 | 13 Ianuarie, 2012

Lásd a(z) "Szabadság" újságban megjelent cikket itt.

 
Nyomtatóbarát verzió
KÉPZŐMŰVÉSZEK
... lásd tovább 
A Kolozsvár Társaság díjazottjai »
A Kolozsvár Társaság dokumentumai »
GYORSKERESÉS »
 
Newsletter
Név
Email
 
   
 © Gaudeamus Librarium designed by Robilix WEB